2010. augusztus 25.

Szerbusztok!
A blogomban körülnézve most már látom kezd kialakulni a bazár hangulat.
Végülis ez a célom,hogy megosszam veletek élményim és munkáim képeit.
A gyöngyfűzést az utobbi időben  hanyagolom. Azt nem tudom miért,de mindig annyi teendő akad mostanában,hogy inkább azokat részesítem előnyben. Volt ez fordítva is.Felhalmozodott tenni valók tologatva voltak másik időpontra ,mert a gyöngyözés volt az első.
Azért készítettem most is láncikákat,de a fotózás  lemaradt. Igyekezek pótolni.Megpróbálom nem elfelejteni,ha elkészülök a lánccal és mégis másképpen sikerül a dolog.
Most inkább a nyaralásunkról tennék fel néhány képet.
A Börzsönyben voltunk  rokonaink nyaralójában, és mondhatom igazán jó volt.
Csend, nyugalom, madarak,jó levegő stb..
A Nógrádi várat néztük meg egy nap! Szép volt,mint minden vár! Legalább is nekem.Vár rajongók vagyunk!! Azt hiszem.






A vár felülnézetből.
Egy kis történelem:
Anonymus Eastrum Nougrad néven tesz említést a várról, amely a XII. században még királyi birtok volt, majd II. Endre adományozása révén a váci püspök a husziták támadásától tartva megerősíttette a várat. Mátyás király idején szépen helyreállították a közben romossá lett várat és a romokból a még ma is kitetsző háromemeletes reneszánsz palotatoronnyal bővítették. A mohácsi vész idején Szapolyai Jánosé volt, majd 17 éven át Ferdinánd király birtokolta. Ezután 50 esztendeig a törökök kezén volt. A XVII. században először Bocskai hajdúi, majd Bethlen Gábor csapatai kezére, később rövid időre ismét a király birtokába került. A törökök többször is próbálkoztak ismételt elfoglalásával, ez cselszövéssel 1663-ban sikerült.
Ezután természeti csapás érte a várat, 1685-ben villám csapott a lőtoronyba, Csonka bég a még megmaradt részeket szétromboltatta és ezzel végetért a vár hadászati szerepe.
A méretében jelentős erődítmény még romjaiban is lenyűgöző, érdemes felkeresni. Az utóbbi években nagy ütemben folyik a falak konzerválása és részbeni helyreállítása. Közúton és vasúton is könnyen elérhető.
Ezen a képen jól lehet látni,hogy hasonlít egy arc formára a rom. Állati vagy emberi ez jó kérdés.





















Oldal nézetből.






































Szerintem nagyon szép!!





KukkolóM


Nagyon jó dolog egy távcső. Régóta  szerettem volna egy távcsövet és Gyulám apukája nagy örömet szerezve  Nekünk, oda adta az Ő távcsövét. Nem egy mai darab,de a célnak megfelelő.Annyira jó ,ahogy nézem a tájat és ott van a szemem elött minden.!!!









Csííízzz







































Megjegyzés küldése