2010. június 24.

Lánck,karkötő,kitűző

Ez  az egyik kedvenc mintám .Van benne egyfajta finomság és elegancia.Tavaly unalmas perceimben kisérletezgettem ki a mintát és ez született belőle.

Lánc kitűzővel

Most nem panaszkodhatom!
Gyöngyékszer rendelés áradata van. Alig-alig győzöm csinálni az ékszereket. Ilyenkor mindig izgulok, hogy tetszeni fog e a gzdájának. Én megpróbálom kihozni magamból a legjobbat és szívem-lelkem benne van minden egyes munkámban.
A többi már nem rajtam múlik.
Év elején készítettem ilyen mintával egy karkötőt és,ahhoz kérte a gazdája a láncot és kitűzőt.


2010. június 22.

Karkötő és bokalánc peyotte öltéssel.

A karkötő és a bokalánc Piroskának készült. A mintát rám bízta,de kérte, hogy  pezsgő színű toho kásából készüljön.
Így sikerült:


karkötő


Ennek a karkötőnek  a mintája a képzeletem szüleménye . Kicsit kesze- kuszának néz ki,de azért nekem testszik így is.


Almás rácsos linzer vanillia fagyival


Csehországban ettem ezt a süteteményt .A Moldva partján ebédeltünk egy picike étteremben és ott házi specialitásként volt feltüntetve az étlapon.
Az nem biztos, hogy a recept teljesen ugyan ez ,de az emlékezetemből előhalászva ez hasonlóan nézett ki és ízre is egyezik talán.
Mindenesetre nagyon finom lett. Gyulám teljesen oda volt érte ,pedig az almás süti nem tartozik a kedvenc süteményei közé, ellenben a linzerrel,mert azt meg egyenesen imádja. Na és a fagyi csak megkoronázta az ízhatást.
Szerintem jó ötlet volt,hogy nekiláttam és megsütöttem ezt a süteményt.
A linzer tészta receptjét egy szakácskönyvből írtam ki.

Hozzávalók a tésztához:

1/2 kg liszt
25 dkg margarin vagy zsír
1 tojás
1 evőkanál tejföl
1sütőpor
1 citrom reszelt héjja
fahéj izlés szerint és egy csipet só

A töltelékhez:

5 db nagyobb alma
3 evőkanál porcukor
3 evőkanál méz
fahéj izlés szerint

Elkészités:A lisztet összekevertem a sütőporral, az elmorzsolt margarinnal,hozzáadtam a cukrot és a többi hozzávalót és gyorsan összegyúrtam.











Fél órára a hüttőbe tettem pihenni a tésztát.













Addig lereszeltem az almákat,

Karikára reszeltem és nem pucoltam meg a héjától.


Megszórtam a 3 evőkanál porcukorral és a fahéjjal.




A tészta 2/3-ával kibéleltem a tepsit.





Az almakarikákat rétettem a tésztára és mézzel megcsúrgattam







A maradék tésztából rácsokat készítettem és megkentem tojássárgájával.





Középmeleg sütőben 20-25 percig sütöttem.







Ilyen lett :o)

2010. június 16.

Gyorsan közkívánatra

Ahogy beköszöntött a jó idő kedves ismerősök, kerestek meg,hogy készítsek Nekik egyszerű,de mutatós ékszereket.Rámbízták ,hogy milyen legyen.Ezt sem egyszerű kigondolni! Készítettem néhányat, így könnyebben lehet  csemegézni.



































Messze-messze





Ez a zene nagyon tetszik Nekem Ha jól értelmezem  a címének jelentése:  MESSZE MÉRFÖLDEKRE
Ezek a képek is a messze távolban készültek ,ahova mindem vágyam lenne eljutni.
Tibet,Nepál,Katmandu,
Talán egyszer összejön.


2010. június 14.

Levendula

Az Én ici -pici levendulám megindult virágozni.Annyira tetszik,hogy többször is gyönyörködöm benne naponta.
Ha egyszer lesz kertem,akkor biztos,hogy lesz benne levendula ágyásom. Elriassza a bogarakat, és annak ellenére  kellemes illata van.

Rakott krumpli hússal és patiszonnal

Fűszerek:Só , bors, olaj, medvehagyma, ételízesítő,
Füstölt karaván sajt a tetejére.




A patiszonokat felkarikáztam.Utána enyhén sós vízben megfőztem,de csak fél puhára.

A krumplikat is felkarikáztam és puhára főztem.


A hagymát üvegesre pároltam az olajon
A puha. üveges hagymára ráraktam a darálthúst.Sóztam, borsoztam ,ételízesítővel megszórtam és puhára pirítottam










Egy sor krumplival kezdtem,majd darálthús jött,utána patiszonok.Közben sóztam enyhén a sorokat.








Készítettem joghurtból a tetejére öntetet ,amit medvehagymával izesítettem.A tejfölt ajánlom hozzá,de (ahogy említettem Én allergiás vagyok rá.)

Ráöntöttem a tetejére,és sajtott reszeltem rá. Közepes lángon megsütöttem (kb 15 percig.)





:0)






Jó étvággyal elfogyasztottuk!! :0)

2010. június 8.

karkötő












Sajnos nem sikerült szépre ez a karkötőm. Eléggé kapkodósra vettem a dolgot. A gép lencséje is maszatos,most már biztos. Újra nem tudom lefotózni,mert már el  kelt .

Kedvenc reggelink


Nem telik el olyan hónap , hogy legalább 2-szer ne ennék ebből a szendvicsből. Valamikor régen még egy tv műsorban láttam ezt a receptet és azóta  kedvencünk lett.

Hozzávalók:
 kenyér, 1 csomag mozzarella sajt, paradicsom. oliva olaj, bazsalikom ,só

A legfontosabb lépést elfelejtettem lefotózni. A felszeletelt kenyeret megkenem oliva olajjal, utána ráteszem a paradicsom karikákat és a felkarikázott mozarellát. Újra megkenem oliva olajjal a sajtos paradicsomos feltétet. Megszórom bazsalikommal és megsózom.





Sütőben megsütöm, A kenyereket ropogossra sütöm.








Ez a kép nem jól sikerült. Akárhogyan forgattam nem akart beállni a megfelelő irányba.


Kóstóld meg !! Nem bánod meg.

Paradicsomos halas penne




Hozzávalók:
3 evőkanál oliva olaj, 2 teáskanál vaj,1 fej vöröshagyma, 3 gerezd foghagyma, 1doboz egész  paradicsom konzerv, tengeri hal izlés szerinti mennyiség (Én lazacott tettem bele 25 dkg-ot kb), oregáno,bazsalikom, só bors.,bio ételízesítő sajt a tetejére






A Vöröshagymát és a foghagymát megfonnyasztottam olajon és a vajon.
Hozzáöntöttem a paradicsom konzervet.





Beletettem a felkockázott halat










Fűszereztem.Só, bors ,oregáno,bazsalikom,ételízesítő









Hagytam rottyanni 





Majd hoozákevertem a kifőzött tésztát.










Szerintem ez egy tipikus Olaszos étel.Gyorsan megvan és nagyon finom.Hal nélkül is elkészíthető.

Jó étvágyat!!!!
Sziasztok!
Előkerültem. Annyira szuper az idő,hogy nincs kedvem a gép elé leülni.Inkább ,ha éppen nem szaladok ide-oda,akkor az erkélyre kiköltözök és ott fűzögetek.Na jó csak egy karkötőt sikerült fűznöm az elmúlt időben.Viszont most már jócskán gyűlt össze étel receptem,ugyhogy teszek fel abból is.Ha kicsit homályosak a képek azért elnézést kérek,de szerintem a főzöcskézésnél a lencse bekoszolódott és maszatos lett. Most vettem észre,hogy nem lettek jók a képek.