2012. december 31.

Jó kívánság 2013-ra


A világ bármely részén élsz és bárki vagy
Szeretném, hogy légy egy kicsit boldogabb!
Kívánj igazabb ünnepet, kívánj igazabb életet, ahogyan én Neked!



Gyerekek pezsgővel


Boldog Új Évet Mindenkinek!!!




2012. december 25.

Amigó karácsonyi története A KARÁCSONYFA


Karácsony van! Folytatódjon Amigó karácsonyának egy másik története. :)


Amigó a havat söpörte a házacskája körül

- és gyanakodva fel-felbámult az égre, mert szokatlan, fura fények voltak. Az ég elõször csak meghökkentõen rózsaszínû lett, de aztán gyorsan sötétedni is kezdett. Különös, nyomasztó csend volt.
- Azt hiszem, legokosabb lesz, ha bekészítek egy dupla adag tüzifát a kandallóm mellé, mert itt valami nagy idõ készülõdik! -mondta aggodalmasan, és abbahagyta a sepregetést.



- No, már kezdõdik is! -dohogott, miközben szuszogva aprította a hasábokat
A levegõben nagy, puha hópelyhek keringtek, és egyre hidegebb is lett. A fák mögött olyan sötét lett, mintha este lenne, pedig még csak kora délután volt.
Igyekeznem kell, - biztatta magát - mert ez a hó el fogja lepni a házikómat!


lõször szépen elrendezte a felvágott fákat, aztán kényelmesen elterpeszkedett kedvenc foteljében a kandalló mellett, és álmosan bámulta a tüzet. Odakint egyre sûrûbben kavarogtak a pelyhek, és egyre nagyobbak is lettek, úgyhogy alig lehetett az ablakon kilátni. A szobára álmosító félhomály borult. Amígó elszunyókált, mert elfáradt a nagy munkától. Amikor újra kinyitotta a szemét, a tûz békésen duruzsolt és pattogott, rózsaszínû fényében meg-megcsillantak a karácsonyfa díszei.
Ahogy a cica elnézegette a díszeket, úgy tûnt neki, mintha valamivel nagyobbak lennének, mint voltak, sõt, mintha az egész karácsonyfa is nagyobb lenne.
No, ezt már megnézem- mondta. Felállt és közelebb ment a fához.



De minden lépésnél egyre nagyobb és nagyobb lett a fa, úgyhogy mire odaért, már csak alulról tudott felbámulni még a legalsó ágakra is.
- Szent Isten! - kiáltott fel Amigó, és ahogy szétnézett, riadtan látta, hogy az egész szoba is sokkal nagyobb lett, vagyishogy, -állapította meg rémülten -, õ maga lett sokkal, de sokkal kisebb!
- Ez teljességgel lehetetlen - suttogta, hogy megnyugtassa magát.
Ekkor azonban egy éles hang rikkantott a karácsonyfa mélyébõl:
- De még mennyire hogy lehetséges! És ne álldogálj ott lent, hanem mássz csak fel szaporán!
Amigó meglátott egy pici kötélhágcsót, ami valahonnan az ágak sötétjébõl lógott lefelé, és pont az orra elõtt ért véget.
Hát, lesz, ami lesz, -gondolta - karácsonyfában még úgysem voltam… és fölmászott.



Az alsó ág, amire felérkezett, olyan vastagnak tûnt, mint egy gyalogút, és alighanem annak is használták, mert nem messze egy házikó állt, kis lépcsõi az ágról indultak. Amigónak rémlett, hogy ezt a házikót még egyszer régen õ maga csinálta papírból, kifestette, és akasztót is tett rá, mert karácsonyfadísznek szánta. De most valahogy sokkal valóságosabbnak tûnt, és hát álmában sem gondolta, hogy még laknak is benne!
- No, gyere már, meddig várjak? - hallatszott a házikóból.


A házikó lakója ott állt elõtte, két kezét a csípõjére téve, és szigorúan nézett rá.
- Na, csakhogy ideértél. Azonnal szolgálatba kell állnod!
- Mii? - pislogott Amígó.
- Ne ámuldozz. Én vagyok ennek a fának a boszorkánya, és macska nélkül nem boldogulok. Rengeteg dolog van,- elõször is tobozokat kell gyûjtened a varázslataimhoz, aztán kitakarítod a konyhát, és elmosod az edényeket. Itt van ez a kis tarisznya, vedd fel, és egy óra múlva itt légy a tobozokkal, különben hátrakötöm a sarkadat!!
-Milyen varázslatokat akarsz csinálni? -kérdezte Amígó kíváncsian.
-Ez nem tartozik rád! No, nézd csak, milyen kotnyeles egy macska... Indulj szaporán, és ne üsd bele az orrodat az én dolgomba!

Amigó felvette a tarisznyát, és sietõsen elindult
 A boszi nem normális- gondolta magában, - csak nem képzeli, hogy mosogatni fogok a saját karácsonyfámon? Azért megszaporázta a lépteit, és igyekezett minél hamarabb eltûnni az ágak sûrüjében. Fölfelé kapaszkodott, és hamarosan felért egy magasabban lévõ nagy ágra.
Egyszer csak csilingelést és zörgést hallott...


és alig tudott félreugrani egy szélsebesen robogó bicikli elõl, amin egy pingvin ült, és teljes gõzzel taposta a pedált. A bicikli elviharzott, majd kisvártatva ismét feltûnt, és jött visszafelé. A cica dermedten ismerte fel az egyik kedvenc díszét, a gyöngybiciklit, és a pingvin is ismerõsnek tûnt.
- Jesszusom, nem is tudtam, hogy ez a bicikli mûködik!
- Naná, hogy mûködik, gyere, elviszlek egy körre!
- Az éppen jó lesz, és minél messzebb a boszorkány házától!
- Csak nem üldöz téged? Na, várj csak, elviszlek én a legjobb barátomhoz, ott biztonságban leszel. - Õ a legokosabb itt, az egész karifán!
Amigó felkuporodott a csomagtartóra, és a pingvin elindult. Nagyon ismerhette a járást, mert villámgyorsan kanyarodott az ágak között, és ismert minden kis átívelõ ágacskát, hidacskát, amiken át egyre feljebb jutottak. 


Végül nagy döccenéssel megállt egy újabb házikó elõtt
A ház elõtt egy kis asztalkánál ült egy hóember, aki már kissé be volt rúgva, de nagyon barátságosan fogadta õket.
- Egyáltalán nem látszik rajta, hogy õ a legokosabb az egész karifán…-gondolta Amígó.
A Hóember feje feletti ágról egy szódás és egy borosüveg lógott le, vastag aranyboára kötözve.
A pingvin beajánlotta Amígót a Hóembernek, és röviden elmondta neki, mi járatban vannak. A Hóember vidáman üdvözölte a cicát, és megnyugatta, hogy nála akármeddig ellakhat.
- Azért a boszival jó lesz vigyázni. Úgy hallottam, már évek óta készül a Nagy Macskavarázslatra, hogy macsekot kerítsen magának, mivel az egész Karácsonyfán sehol nem lehet egy árva macskadíszt sem találni. A fene tudja, miért nincs ilyesmi a fánkon, de tény, hogy nincs.

- De a boszi elõl itt biztonságban lehetsz, és vacsorát is tudok neked adni. Okosabb, ha itt maradsz éjszakára, mert nemsokára leoltják a gyertyákat, és a sötétben mindenféle alakokkal találkozhatsz, akikért nem tenném tûzbe a kezem.


- Vajon kik lehetnek azok - morfondírozott magában Amigó,- és egyáltalán: ki fogja eloltani a gyertyákat a karácsonyfámon, ha én itt vagyok? -de nem szólt semmit, csak megköszönte a szállást, és igyekezett kényelmesen elhelyezkedni a felkínált kemencepadkán. Félálomban még hallotta, hogy a ház elõtt a pingvin és a hóember kánonban énekelnek valami dalocskát az Északi Sarkról. Aztán elaludt.


Egyszercsak arra ébredt, hogy odakint izgatott beszélgetést hall
Kikukucskált az ajtón, hogy lássa, mi történt. A házikó elõtt többen toporogtak, a Hóember, a Pingvin, és mások is, akiket Amígó még nem ismert. És még egyéb furcsaság is volt: - a világítás valahogy megváltozott, és minden valami különös, kékes fényben derengett. A többiek is éppen errõl beszéltek.

- Szóval, éjszakára senki nem oltotta el a gyertyákat, de most reggel, ahogy itt ülök, egyszercsak puff - kialudtak a gyertyák, és minden sötétbe borult! - magyarázta a Hóember néhány színes madárkának, és a Pingvinnek.
- Óh jaj! Mi lesz most velünk?
- Várjunk egy kicsit, elõbb-utóbb mindig megjavítja Valaki "odakintrõl" - mondta a Pingvin.
- De hiszen már órák óta várunk, és nem történik semmi! - szipogtak a madarak.
Amígóban felderengett, hogy alighanem kiégett egy gyertyaizzó, és mindenki arra vár, hogy õ - szokás szerint - kicserélje. Csakhogy ezt most hiába várják, hiszen én itt rekedtem, a tartalékizzók meg a fiókban vannak - gondolta aggodalmasan. Hacsak nem az a baj, hogy egy izzó kilazult, és elég lenne jól meghúzni.
- Talán, ha megkeresnénk a hibás égõt…- javasolta.
- És hogyan, ha szabad kérdeznem? - kérdezte epésen egy ismeretlen dísz. - Majd pont ez a kis Új fogja tudni, mi a teendõ…
- Hát, végig kell mennünk a drótok mentén, és minden égõt kicsit megcsavarni…
- Induljunk! - zárta le a vitát a Hóember.




Elindultak a sötétben 
és tapogatózva próbálták követni a gyertyákat összekötõ zsinórokat. Amígó ment elõl, és már-már kezdett elcsüggedni, amikor érezte, hogy az egyik gyertyaizzó valóban, mintha lazán állna a foglalatában. Két kézzel megmarkolta, és erõteljesen csavarni kezdte...

- Hohó!! Kiáltott fel a Hóember, amikor hirtelen világosság lett, és a gyertyák ismét színesen ragyogtak...



Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel, és lelkesen gratuláltak Amígónak a varázslatos teljesítményért.
- Ugyan, nem olyan nagy dolog, - mondta Amígó, de azért büszke volt magára.




Vidáman ballagtak hazafelé

Egyszercsak valami halk, surrogó neszt hallottak a fejük felett, és
hirtelen, valahonnan a sötétbõl egy háló ereszkedett alá, és Amígó köré tekeredve felrántotta õt a levegõbe.


Szegény Amígó most ott függött a hálóban, és a Hóember meg a Pingvin elképedten bámultak föl rá.
- Jesszusom, ez megint a boszi egy újabb gonosz trükkje! - kiáltott fel a Pingvin.
- Hát, csudi nagy trükk - mondta Amígó, miközben a fogaival kiszakította a hálót, és lehuppant az ágra. A háló kárvallottan és rongyosan lógott felettük, majd valaki némán felhúzta az ágak közé.
- Azért talán mégis jobb lesz, ha most szépen hazamegyünk - mondta a Hóember idegesen.
Megszaporázták a lépteiket.




Otthon a Hóember udvariasan megkérdezte Amígót, mit főzzön vacsorára

- Talán egy kis tejbegrízt- mondta a cica.
A Hóember megvakarta a fejét (õ inkább egy kis vörösboros marhapörköltre gondolt), de nem akarta a vendégét megbántani, és hősiesen nekiállt tejbegrízt csinálni (életében először...) Mikor elkészült, körbeülték a kis asztalt és enni kezdtek.


- Borzalmasan fõz a Hóember - gondolta magában Amígó (mert egy kis fokhagyma is volt a tejbegrízben), és igyekezett kitérni az újabb kínálás elõl.
Ahogy ott üldögéltek, egyszer csak megjelent egy alabárdos emberke, és nagy hajlongások közt előadta, hogy őt a kastélyból küldték. Meg kell keresnie az új macskadíszt, mert a herceg és a hercegnő látni óhajtják.
- Én vagyok az, - mondta Amígó. -De mit akarhatnak tõlem?
- Hallották a hírét, hogy megjavítottad a gyertyákat, azt hiszem, ezért - mondta az emberke. - Úgy gondolom, nem kellene megvárakoztatni õket.
- Bizony - mondta a Pingvin - a hercegék igen fínom népek, jobb lesz, ha máris indulunk.
- Legalább nem kell végigenni a vacsorát - gondolta Amígó, és felállt. - Hát, menjünk.



Kis kanyargós utakon vezette őket a Pingvin
és közben arról mesélt, hogy õ bejáratos a palotába, pedig oda nem mehet akárki. A boszi például a lábát se teheti be….
Egyszer csak Amígó megpillantott az ágak közt a mélyben egy falucskát, és egy szép kis kastélyt.
- Nahát, ott ki lakik? - kérdezte kíváncsian.
- Ott bizony a Herceg és a Hercegnő  válaszolta a Pingvin. Már biztosan várnak minket. Igyekezzünk...

A kastély felvonóhídja le volt eresztve, valóban várták őket  Az őrök bevezették a társaságot.



A hercegnõ gyönyörû volt, herceg pedig kíváncsian leste Amígót, mikor bemutatták neki.
- Szóval te vagy az a csodadísz?
- Ugyan, kedvesem, ne hozd zavarba õket. - korholta a hercegnõ, aztán barátságosan Amígóhoz fordult.
- El se hiszed, milyen gyorsan járnak itt a hírek! Még alig történt valami az alsó ágakon, mikor már a legfelsõ ágon is mindenki azt tárgyalja...
Mi is hallottuk, hogy meg tudtad javítani a világítást a karifánkon. Talán rajtunk is tudnál segíteni. Valami történhetett a kastéllyal, mert életveszélyesen billegni kezdett. Máskor is volt már hasonló, de olyankor kivülrõl valaki mindig azonnal megjavította. Most azonban hiába várunk, nem történik semmi, éppúgy, mint a gyertyákkal volt. Úgy látszik, baj lehet ott kint, pedig külsõ segítség nélkül egyre nagyobb veszélyben forgunk.
- Tudom, mi a baja a kastélyodnak, - mondta Amígó,- rögvest megcsinálom.
És már mászott is fölfelé a toronyba, hogy a díszakasztót kicsit megigazítsa. Sajnos, ez idõrõl idõre kilötyög, - morogta az orra alá, miközben dolgozott.




- Hát, kész van - jelenette Amígó lihegve, ahogy visszaért a trónterembe
- Honnan tudsz te ennyi mindent? Pedig még csak most érkeztél, ha jól tudom, és az új díszek semmihez nem szoktak érteni! Miféle karácsonyfadísz vagy te? - kérdezte a herceg.
- Azt hiszem, ideje, hogy megmondjam nektek az igazságot, - sóhajtott Amígó. Én valójában nem karácsonyfadísz vagyok.


- Hanem? - kérdezték csodálkozva a többiek.
- Én vagyok az, akit csak úgy szoktatok emlegetni, hogy "Valaki onnan kivülrõl". Enyém ez a karácsonyfa, de a boszi elvarázsolt, attól lettem ilyen kicsi.
És fogalmam sincs, mivel lehetne visszacsinálni a boszi varázslatát.

- Nahát, milyen arcátlan ez a boszi! - kiáltott fel a hercegnõ. De hát most mit csináljunk? És mi is bajba kerülünk mindannyian, ha te nem tudsz visszamenni!
- Én azt hiszem, tudok egy megoldást - szólalt meg most a Herceg. El kellene menni a Karácsonyfák erdejébe. Õk biztosan tudnak segíteni rajtad.

- Hát az meg miféle erdõ? - kérdezte Amígó.
- Majd meglátod. - mondta a Hóember. - Legjobb lesz, ha minél hamarabb elindulunk!









A kis csapat útnak eredt
Fölfelé kellett mászni, egyik ágsorról a másikra, és közben egyre közelebb kanyarogtak a fa törzséhez. Végül a Hóember felemelte a kezét, mire mindenki megállt.
- Megérkeztünk- mondta a Hóember.

A cica kíváncsian nyújtogatta a nyakát, hogy hová érkeztek, de csalódottan látta, hogy egy nagy üveggolyó van elõttük, olyan, amit az utcai árusoknál lehet látni: kis mûanyag fenyõfácska van a közepében, és ha megforgatják a golyót, hópelyhek szállingóznak benne.
- Na, ettõl aztán nem lesz itt visszavarázslás,- gondolta, de nem szólt semmit, mert nem akarta megsérteni a többieket, akik olyan áhitatos csendben várakoztak. A Hóember elõrehajolt, és háromszor megkocogtatta az üveggolyó falát. Halk csilingelés kezdõdött, és mintha a golyó fala egy helyen köddé változott volna, ezen a ködön keresztül beléphettek a golyó belsejébe.

Amígó is a többiek után mászott
és majd` leült megdöbbenésében, mert odabent egy hatalmas erdõséget látott, ami a messze-messze hegyeken is továbbhúzódott, amíg a szem ellátott.
És a fenyõfák, amikbõl az erdõ állott, mind, mind feldíszített karácsonyfák voltak! Az egész erdõ csillogott-villogott a milliónyi gyertyácska fényében, amik a fenyõk ágain világítottak.
 Nahát! - kiáltott fel Amígó, - ki díszítette fel ezt a rengeteg fenyõt? És hogy kerültek ezek ide?
- Ez a Karácsonyfák Erdeje - magyarázta súgva a Pingvin - itt élnek az összes hajdani Karácsonyfák. Õk aztán nagyon, de nagyon sokat tudnak, hiszen annyi mindent láttak, annyi helyrõl jöttek. Tudod, õk nincsenek helyhez kötve, hanem jönnek-mennek, ha kedvük tartja, meglátogatják egymást, és elmesélgetik egymásnak a történeteiket.

Addigra már kíváncsian köréjük gyűltek a fenyőfák, és a Hóember elõadta a jövetelük okát.
Bizony, ez nagy baj, - mondták a fák, - mert ha a karácsonyfa gazdája eltûnik, vége lesz a karácsonyfának is. Elvezetünk benneteket a legöregebb karácsonyfához, õ tudni fogja, mit kell tenni!


Megérkeztek a legöregebb fenyőfához,
aki már mindent tudott róluk, mert a karácsonyfák elsuttogták egymásnak a hírt.
- Nagy szerencséd van, Amigó, hogy éppen ma jöttél ide! Ha csak egyetlen napot is késel, már semmit nem tehettünk volna. De ma éppen Szilveszter van, és ma éjszaka olyan dolgok is megtörténhetnek, amik máskor soha.
- És akkor most mit kell tennem? - kérdezte Amígó.
- Gyere ide hozzám, - válaszolt a karácsonyfa - és vedd le az ágamról ezt a kis üvegecskét. Van az ágaim alatt egy kis csomag is, benne egy pulóver. Azt vedd fel. Aztán menjetek vissza a Hóember házába, és pontban éjfélkor, mikor a tizenkettediket üti az óra, idd ki az üveg tartalmát.
- És azután?
- Azután csak várj. Most pedig induljatok, mert nemsokára éjfél lesz! Sok szerencsét Amigó!
- Sok szerencsét, - kiabáltak utánuk a többi karácsonyfák is, ahogy végigsiettek a kis erdei úton.
- Méghogy varázsital, rendben van, de ez a pulóver igazán hülyeség, - gondolta magában Amígó. -No, mindegy, fõ, hogy működjön...


Siettek, ahogy csak bírtak
A tizenkettediknél felkiáltott:
- Most!
- Hát, Isten veletek, köszönök nektek mindent - mondta Amígó, aztán felhajtotta az üveg tartalmát.
És éppen azt akarta mondani, hogy - Na, most akkor mi van?- ,
mikor hirtelen minden elsötétedett előtte.


Amigó álmosan pislogott
A tûz már kicsit túlságosan is átmelegítette a talpait, és arra ébredt, hogy meg kéne fordulnia, de rettentõ lustának érezte magát. És nagyon melege is volt.
Akkor vette észre, hogy egy vastag piros pulóver van rajta.
Hirtelen minden az eszébe jutott. Felugrott, és odaszaladt a karácsonyfához.


De a karácsonyfa épp olyan volt, mint máskor
Bepislogott az ágak közé, hogy felfedezze a barátait, a Hóembert és a Pingvint.
Ott voltak mindketten, ahová még a karácsonyfa díszítésekor tette őket  Barátságosan néztek rá, de nem szóltak és nem is mozogtak. Ott volt a gyöngybicikli, és a házikók is. Kicsit magasabban a kis kastély  aminek most  rendben volt az akasztója.
- Mert hiszen rendbe raktam - mondta Amígó.
Egy kicsit eltöprengett azon, hogy nem kéne-e a boszi házikóját elajándékozni valakinek, de aztán úgy döntött, hogy mégsem.
- Most, hogy már tudom, hogy kell visszajönni... talán nem is bánnám, ha a boszi jövőre is összeszedné magát egy kis varázslásra...

 VÉGE  :)

2012. december 24.

Amigó Karácsonya I.történet


Ez a kedves mese régi kedvencem.Karácsony alkalmából  fogadjátok sok szeretettel 
Kellemes Olvasást kívánok hozzá és Boldog Karácsonyt :)

Írta és rajzolta: Csomor  Katalin






Itt van végre a December, Amigó kedvenc téli hónapja.
Nagy a karácsonyi készülõdés, Amigó is belelkesedett és elindult karácsonyfát szerezni...

 Maga választotta ki a fát, rákötözte a nagy szánkóra, és most várja a rénszarvasokat, hogy hazahúzzák.

Így hát elindult, maga után vonszolva a szánkót a karácsonyfával. Csak ment és ment, és egyre sötétebb és egyre hidegebb lett. Mikor megpillantott egy furcsa kis idegent, aki egy "Északi Sark" nevű útjelző táblába kapaszkodott, már tudta, hogy eltévedt. Úgy döntött, nem hősködik tovább. Elővette a mobiltelefonját, és hívott egy tehertaxit, amivel hamarosan hazaszállították a fát. A taxis pofátlanul sokat kért, de a lényeg, hogy végre otthon voltak.



Szegény kis Amigó teljesen átfagyott a karácsonyfa cipeléstõl. Most végre otthon van, és leült a kandallója elé, melengetni a talpait, és meleg tejet iszogatni. Közben gondolatban már a Karácsonyt tervezgeti.
- "A kis Cirmost mindenképpen meghívom, és talán a két kicsit is a szomszédból... elvégre Karácsony van..."




Amigó imádja a hasát. Most, az ünnepekre való tekintettel rengeteg süteményt készít magának (esetleg a vendégeknek, ha épp evés közben lepnék meg...) És persze az ünnepi vacsorát is meg kell még főzni.



Amigó mindent elõkészített a holnapi nagy napra, az ajándékokat csinosan becsomagolta, a sütiket megsütötte, mindenütt szép rend van, és már csak a karácsonyfa díszítése hiányzik. Szegényke nagyon elfáradt, alig várta, hogy ágyba kerüljön és álomba dorombolja magát...



 December 24. Végre itt van a Karácsony! Odakint nagy hideg van és sûrû havazás, de Amigó jól befûtött a kandallóba, így most kellemes meleg van a házikójában. Aztán becipelte a hatalmas fenyõfáját, és elõkészítette a díszeket. Egy kis beiglit is behozott, hogy jobban menjen a munka, a magnóba berakta a kedvenc karácsonyi kazettáját, és most vidáman és kényelmesen díszítgeti a karácsonyfáját. (Amigó az ilyesmivel nem szeret kapkodni...)


A karácsonyi vacsora természetesen a pulykasült! Amigó nagy gondossággal készíti el, és mindenféle finomsággal tetézi: tesz bele mazsolát, mogyorót, diót és mindenféle jó fûszereket. Igyekeznie kell, nemsokára jönnek a vacsora-vendégek: a Cirmos és a két kicsi.


 Itt van végre az ünnep estéje! Amigó épp mindennel elkészült, mikor megjöttek a vendégei is. A karácsonyfa pompázatosan szép lett, a kismacsekok le nem tudják venni róla a szemüket. Amigó szétosztja az ajándékait, elõször persze a csinos kis Cirmosnak. 


És akkor váratlanul megszólalt a csengõ...


...és egy kis meghökkenéssel látta, hogy újabb vendégek érkeztek, a környékbeli kandúr-barátai! Gyors fejszámolást végzett, hogy hány darabra kell vágnia a pulykasültet, aztán megadóan betessékelte a macskasereget.

 Becipelték a nagy asztalt és a padokat, a vendégek szép sorjában leültek, és izgatottan bámulták a pulykasültet. Magukban arra gondoltak, hogy ez a derék Amigó talán egy kicsit túl lassú. A sültnek remek illata volt.
És akkor újra megszólalt a csengõ...



 Az ajtó előtt a harmadik szomszédból ismert macskacsalád állt. És az öt kis macskakölyök már tolongott is befelé, lelkesen és izgatottan szimatolva az ajtón kiáramló illatokat.


Az anyamacska ellágyultan figyelte, milyen jó étvágya van a kicsiknek. A kandúrok már nem találták ilyen nagyszerűnek a dolgot, de azért igyekeztek jó képet vágni hozzá. Amigó kiment a konyhába és kent magának egy zsíros kenyeret...


Mindenki elfáradt már a sok játéktól, a cicák torkig jóllaktak, és lassan hazafelé indulnak. Amigónak ugyan nem sok maradt a vacsorából, de azért örült, hogy jól sikerült a vendéglátás. Búcsúzáskor még gyorsan összekeresgélt a kis vagyonkájából valami apró ajándékot mindenkinek, hogy senki ne menjen el üres kézzel a karácsonyest után.

Csendesen hulldogált a hó. Amigó kiállt kicsit a házacskája elé, hogy elgyönyörködjön a havas estében, amikor halk szárnycsattogás hallatszott. Fölbámult, és legnagyobb meglepetésére egy kövér, szárnyas macskát látott, aki egy feldíszített dobozt tartott a mancsai közt!
Amigó sohase hitte el eddig az angyalokról szóló meséket, és most majd leesett az álla. - Na, ne...- suttogta elképedten.
De a macska letette elé a dobozt, és egy szempillantás alatt már el is tûnt.
Amigó kibontotta a csomagot, és mindent alaposan megnézett és megszaglászott. A dobozban rengeteg ajándék volt, - finom sonkák, kolbászok és persze játékok is.
- Na azért, - mondta Amigó. - Ezt igazán megérdemeltem, ha már a kismacskák felfalták az egész ünnepi vacsorámat!
(szerencsére ezt a dohogást az angyalka már nem hallotta...)





VÉGE

Holnap egy újabb karácsonyi történetet olvashattok Amigóról, ha benéztek ide.



2012. december 23.

4. vasárnap

Advent 4. vasárnapja van és már  csak negyed óra választ el ,attól hogy hogy  dec. 24 -e  legyen.
Ma már nem fogok mesét megosztani , de 24-én  és 25-én este egy egy karácsonyi mesét fogok újra hozni.ha már az advent a mese jegyében telt itt,akkor folytatom.
 Ez lesz az Én meglepetésem az ide látogatóknak. :)  Érdemes lesz be kukkantani,mert aranyos kis történetet fogok itt megosztani. :)
Most lettem készen a sütögetéssel, takarítással és az ajándékok becsomagolásával.
Tegnap sütöttem mézeskalácsokat is. :) Néhányat kipingáltam.Teszek fel róluk képet.
Most elbúcsúzom,mert reggel korán kelek,hogy az apróságokat még befejezzem,ami még hátra van.
Boldog karácsonyt Kívánok annak  ,aki  már nem nézne be az ünnepek alatt a bazárba.!!



2012. december 20.

Korai hangolódás

Még reggel van, de szívesen hallgatom ezeket a dalokat :)

Jó hallgatózást nektek is!! :)








2012. december 16.

Advent 3. vasárnapja

A 3. gyertyát is meggyújtottuk az adventi koszorún. Megint gyorsan eltelt egy hét.

Tegnap kint voltunk a Vörösmarty téren a vásárban. Nagyon sokan voltak,de ezen nem is csodálkozom,hiszen hétvége volt. Sajnos Nekem nem tetszett az idei vásár. A színvonal csepett sem volt olyan jó,mint az elmúlt években. Nem volt adventi ablak nyitogatás ,ami miatt mi is kimentünk.Helyette egy kivetítő gép vetített a falra mindenféle karácsonyi képet. Sajnos,annak a vásárnak a miliőjéhez abszolút nem illik . A modern fal grafika és a kézműves vásár  nem jön össze nekem (Ez csak az Én személyes véleményem,de sajnos nem tetszett :(  ) Az elmúlt években volt Betlehem is kint most ez sem volt.
 Megnéztük a bazilikánál is a vásárt .Az nagyon tetszett,főleg azért,mert nem volt tömeg és lehetett nézelődni. :)



Jöjjön a 3. mese Advent alkalmából  :)
Eliza Beth:
Kerekerdő karácsonya
                Volt egyszer a nagy hegyeken túl, de még az Óperenciás-tengeren innen, a Kerekerdő szélén egy gyönyörű fenyves. Kerekerdő lakói telente kijártak csodálni a havas ágakat, az itt-ott előbukkanó zöld tűleveleket.
               Történt, hogy menekülniük kellett, mert emberek jöttek. Kerekerdő lakói pedig kerülték az embereket, mert féltek tőlük. Most is közeledtek, már messziről hallatszott a hangjuk. Az állatok távolról leskelődve, ámulva figyelték, ahogy hatalmas fejszéikkel kivágják a fenyőfákat, szánkóra rakják, és elhúzzák. Vajon minek kell nekik? De, mivel egy pár nap után már nem jöttek, el is felejtették a dolgot.
               Ősszel aztán visszatértek, és a kivágott fák helyébe ültettek piciket. És ez így ment éveken át. Kerekerdő lakói már nagyon kíváncsiak voltak, hogy mire kell az embereknek minden évben az a sok szép fenyő. Elhatározták, hogy a végére járnak a titoknak. De nem mertek utánuk menni, csak akkor, amikor már beesteledett.
                Leóvakodtak a falu széléig. Már az első ház ablakaiból szép színes fények szűrődtek kifelé. Csalogatták őket egyre beljebb a faluba. És minden házban színes égőkkel feldíszített fenyőfát láttak. Csak úgy csilingelt rajtuk a sok gömböcske! A fák körül embergyerekek álltak, és áhítattal bámulták.                Odakünn az utcán az állatgyermekek ugyanúgy.
Annyira ráfeledkeztek a csillámló fényekre, hogy az óvatosság messze szaladt tőlük. Nem is hallották meg, amikor kinyílt az egyik ajtó, és egy kislány lépett ki rajta, vastag kabátba burkolózva. Amikor meglátta a ház előtt a szarvasokat, őzeket, nyulakat, vaddisznókat, először megijedt. De a legöregebb szarvas megszólította.
                - Mondd csak, kislány, miért csináljátok ezt a fenyőkkel?
               - Nem tetszik? - kérdezett vissza a kislány. Picit csodálkozott ugyan, hogy érti az állatok nyelvét, de hát egy ilyen varázslatos éjszakán bármi megtörténhet. - Pedig nagyon szépek!
               - Nagyon szépek! - helyeselt a szarvas. A kicsik szaporán bólogattak.                - De miért fénylenek? És, ha ilyen széppé tudjátok tenni őket, miért csak pár napon keresztül teszitek? És, ha nektek, embereknek van ilyen csodátok, nekünk, erdőlakóknak miért nincs?
                - Karácsony van - válaszolt a lányka. - A szeretet ünnepe. Ilyenkor a Jézuska díszruhába öltözteti a fenyőket, és megajándékoz mindenkit. Látjátok azokat a dobozokat a fa alatt? Abban vannak az ajándékaink. Főleg mi, gyerekek kapunk ajándékot, de a felnőttek is találnak meglepetést maguknak a fa alatt. Mert a Jézuska mindig oda teszi. Én is kapok valami szépet, mert nagyon jó kislány voltam, és szót fogadtam az anyukámnak. De, hogy mit fogok kapni, az még titok, és csak remélem, hogy azt, amit kértem.
               - Én is szót fogadtam a maminak - szólt közbe egy őzike. - Az a Jézuska nekünk miért nem hoz ilyen szép fát, és hol vannak a mi ajándékaink? - Bánatában elpityeredett.
               - Hát ti nem kaptok? - csodálkozott a kislány. - Pedig még a fa is meg van rakva mindenféle finomsággal! Van rajta dió, csoki, meg néha szép, piros alma is. Nektek nincs? Pedig az erdő teli van gyönyörű fenyőfákkal.
               - Még soha nem volt! - panaszkodott egy kis nyuszika. - Milyen sok, szép sárgarépa lehetne rajta, de hát mi hiába vagyunk jók és szófogadóak.
               - Gyertek velem! - kiáltott fel a kislány hirtelen ötlettel. És elindult a magas hóban a templom irányába. Az ajtajában megállt, és így szólt.
               - Itt lakik a Jézuska. Megyek és megkérem, hogy rólatok se feledkezzen meg.
               Belépett a templomba, néhány ifjabb erdőlakó kíséretében. Az oltár elé állt, és halkan, de azért érthetően elrebegte a kívánságát a Jézuskának. Az oltárképről lekacsintott rá az Úristen, legalább is ő így látta. Ezzel elfogadottnak vette a kívánságot, és biztos volt benne, hogy teljesülni fog.
               - Mire hazaértek, nektek is visz a Jézuska karácsonyfát - jelentette ki erős hittel.
               Az állatok megköszönték a segítségét, és hazaindultak. Már elhagyták a fenyvest, de még nem láttak semmit. Kerekerdő közepén, de a kellős közepén ám, ahol egy tisztás terült el, ott tündöklött egy hatalmas karácsonyfa! Az alsó ágain, ahol még mindannyian elérhették, gyönyörű, ropogós-friss sárgarépák lógtak. Vidámzöld fűcsomók, ami ilyenkor télvíz idején bizony ritka kincs errefelé. Piros almák, hogy csak úgy harsogott a fogaik alatt, ahogy elropogtatták. Aranyló diók, mogyorók, vaddisznóbendőbe való makkok kínálták magukat. Nem is tudták, melyikhez nyúljanak, körbejárták a fát, és falatoztak róla innen is, onnan is.
               És bármit ettek le róla, azon nyomban ott termett helyette egy másik.
               Kerekerdő lakói örvendeztek, hancúroztak a hóban, és boldogok voltak. Azóta minden évben, karácsonykor megjelenik egy óriási, feldíszített fenyőfa az erdei tisztáson, és az állatok oda járnak ünnepelni.
               Ha nem hiszed, járj utána!




2012. december 9.

Advent 2 vasárnapján

Advent második vasárnapja van. Bronz vasárnap. Az üzletek nyitva voltak ma is. Megkezdődött az őrület.Tegnap már Én is részesültem benne. A karácsonyi ajándékok már itthon várják,hogy becsomagoljuk őket. Egy- két apróság hiányzik még és készen állunk! :)
Meggyújtottuk a 2. gyertyát is a koszorún . Hip-hop és itt a szent este.
Ahogy ígértem ma is egy mesét teszek ide.  
Jó olvasgatást kívánok!!! :)
Józsa Mara:

Katica a karácsonyfán
      Eljött az ünnep reggele. Anya mindenféle finomsággal rakta tele a szépen terített asztalt: volt rajta frissen sült kifli, zsemle, vaj, lekvár, méz, szalámi, sajt, és egy tál friss zöldség. A gyerekek leginkább ennek örültek meg, s rögtön kiválasztottak maguknak egy-egy retket, paprikát.
      - Ezek honnan vannak? - kérdezte Lili, a tenyerén hintáztatva egy vastag húsú paprikát. - A piacról hoztad? Én is szerettem volna elmenni veled.
      - Nem a piacról - ingatta a fejét mosolyogva Anya. - Ezeket csomagoltuk újságpapírba. Emlékszel?
      A gyerekek kórusban ujjongtak. Igen, emlékeznek. Milyen jó móka volt tépkedni a lapokat, és egyenként beletekerni a szép sárga és piros paprikákat, azután pedig gyengéden beigazgatni a fonottkosár öblébe. Anya akkor el is mondta nekik, hogy majd karácsonykor bontják ki őket, de lám, elfelejtették.
      Jó étvággyal fogyasztották a reggelit, amikor Lacika felsikkantott.
      - Itt valami mozog! - és ijedtében az asztal közepére dobta a paprikáját.
      - Csak nem kukac van benne? - hajolt közelebb Apa. Felemelte a paprikát, és közelebbről szemlélgette.
      Aztán szélesen felnevetett. A mutatóujját a paprika csumája alá dugta, és kiemelt egy álmos katicabogarat.
       - Úgy látszik, ezt nézte ki téli menedéknek, és nem ébresztette fel a hidegzuhany sem, amivel Anya a paprikákat mosta. - kacagta fejcsóválva Apa.
      Mind vele nevettek, és egymás után nyújtották az ujjacskáikat a bogárkának.
      - Ha bál lenne, nagyon kapós lenne. - mondta a Nagymama.
      Ki tudja, meddig tartott volna a móka, az adogatás, ha a kis katica meg nem unja. De így lehetett, mert egyszer csak megrebbentette a szárnyait, és felröppent. Egy ideig követni tudták az útját, de aztán hiába meresztgették a szemeiket, nem látták sehol a kis hétpettyest.
      Elszontyolodva fordultak a reggelijük fölé, de már nem nagyon volt kedvük folytatni.
      - Olyan aranyos volt! - dünnyögte Nórika. - Sose fogjuk megtalálni!
      - Az nem biztos! Majd mindenki körbejár a lakásban, és meglásd, előbb-utóbb megkerül. - vigasztalta Nagyapa.
      Reggeli után mindahányan végigjárták a szobákat, a konyhát, mindent, ahová a kis szökevény bejuthatott, de nem bukkantak a nyomára.
      - Mi lesz vele, ha nem találjuk meg? Elpusztul?
      - Azt hiszem - mondta Apa szomorúan, mert nem mondhatott mást. - De ha megtaláljuk, akkor is. Itt nincs neki való táplálék.
      A gyerekek lehorgasztott fejjel tébláboltak.
       - Azért ne lógassátok az orrotokat! - hajolt le hozzájuk Nagyapa. - Majd kitalálunk valamit�
       - Mit? - kapott a szón Lili.
      - Hát� Gyertek, találjuk ki együtt! - kacsintott rájuk.
      A gyerekek követték Nagyapát, aki beült a nagyfotelba, ők meg körbevették.
      - Kezdjük a végén a dolgot! - mondta, és sorra megsimogatta a gyerekek fejét. - Kigondoltam, hogyha megtaláljuk, akkor mit teszünk.
      - És mit? - kérdezte elsőként Lacika.
      - Csináljunk neki kuckót! - ez Lili ötlete volt.
            - Visszaaltatjuk? - nyitotta nagyra a szemét Nórika.
Nagyapa nevetve csóválta a fejét:
       - Nem, nem erre gondoltam. Elvisszük Lajos bácsihoz.
      - A kertészetbe?
      - Oda, bizony. Ott biztosan otthon érzi magát, és tetveket is talál majd, ha megéhezik. Lajos bácsinak biokertészete van, nem használ semmilyen mérget, így nem érheti baj a kis katicabogarat. Ha meg újra elálmosodna, talál ott ezernyi fedezéket.
       - És mikor visszük el?
      - Majd ha megtaláltuk.
      - De mikor?
      - Nem tudom, de legyetek türelemmel. Mindennek eljön az ideje. Bízzatok benne, hogy előkerül, és akkor úgy is lesz!
      A gyerekek megnyugodtak, és egy kis idő elteltével már belemerültek egy izgalmas lego-építkezésbe.
      Ebéd után pedig sétálni indultak Apával.
      - Megnézzük a vadkacsákat a tavon? - kérdezte Lacika.
      - Megnézzük.
       - És a játszótérre is elmegyünk? - csicseregte Nórika.
      - Ha akarjátok, igen.
      - Zsuzsi is eljöhet velünk? - nézett kérőn Apára Lili.
      - Eljöhet, ha elengedi az anyukája? - válaszolt Apa türelmesen a záporozó kérdésekre.
       Nagy csend maradt a lakásban, ahogy a kis csapat elvonult. Nagymama utánuk kukucskált a függöny takarásából, és amikor a kapu is becsukódott mögöttük, sejtelmes mosollyal intett Nagyapának:
-       Kezdhetjük!
      A kis társaság jó másfél óra múlva érkezett vissza, jókedvűen, kipirulva. Nagymama és Anya a szobájukba terelte őket:
      - Ideje készülődni, hogy ünneplőben találjon benneteket a Jézuska.
       A gyerekek engedelmesen vonultak el öltözködni, azután lecsendesedve várakoztak a csengettyű hívására, és amikor felhangzott, megilletődötten léptek a nappaliba
       A szoba közepén csillogó díszekkel, villódzó fényekkel ott állt egy csodafa. A gyerekek áhítatos csendben járták körbe, a szemükkel alig tudták felfogni a sok szépséget. Aztán felfedezték a fa alatt lapuló rengeteg ajándékcsomagot. Ekkor tört ki a hangzavar, mert mindenki a sajátját kereste. A babákról, autókról, mesekönyvekről egymás után hullottak le a színes-zizegős csomagolópapírok.
       Lili egy pufók babát dajkálva ismét körbejárta a karácsonyfát, és sorra megnézett minden díszt: gömböt, angyalkát, gyertyát. Az egyik szalmacsillagon felfedezett valamit.
      - Anya! Apa! - suttogta, és mozdulni sem mert. - Itt van!
       - Mi van itt? - hajolt hozzá Anya.
      - A katicabogár. Ott. Látod?
       - Igen - mondta Anya.
       Nagyapa pedig már hozta is az előre kikészített befőttesüveget. Óvatosan leemelték a csillagot, és katicástól becsúsztatták az üvegbe.
      - Így, ni! - csavarta rá a tetőt Nagyapa.
      - Nem hal meg benne? - aggodalmaskodott Lacika, elvégre az ő paprikájának a lakójáról volt szó.
      Nagyapa nevetett.
      - Nem, ne félj! És holnap együtt elvisszük a kertészetbe. Már beszéltem Lajos bácsival, szívesen befogadja a kis hétpettyest, nektek pedig megmutat néhány érdekes növényt a gyűjteményéből.
      - Jaj, de jó! - ujjongtak a gyerekek.
      Közben Nagymama feltálalta az ünnepi vacsorát, és mindannyian átmentek az ebédlőbe.
      Már majdnem mindenki elhelyezkedett a szépen terített asztalnál, amikor Nagyapa felállt, visszasietett a nappaliba. Kis idő múlva a katicabogárral tért vissza.
       - Nem akartam, hogy egyedül legyen, hiszen a karácsonyban az a szép, hogy mindent szeretet vesz körül.
      És a befőttesüveget az asztal közepére tette.

A fahéj jótékony hatása



 Közeledve a karácsonyhoz egyre többen használjuk a fahéjat különböző ételek és italok ízesítésére.
 A jóízű, finom illatú fűszernövény régóta ismert, nagyon gyakran használt konyhafűszer, melyet a háztartásokban és a vendéglátóiparban is használnak.
Három fajtáját ismerjük. A legjobb minőségű a ceyloni, majd a kínai és végül a malabári fahéj. A két főbb variáns íze is különböző. Az amerikai konyhában népszerű kínai (cassia) fahéjban a csípős íz dominál, míg az Európában ismertebb ceyloni (zeylanicum) fajta enyhébb, finomabb ízű. Őrletlen állapotban kinézetük is könnyen megkülönböztethető, a ceyloni fahéj vékonyabb (papírszerű), a kínai kb. 1 mm vastag és fás.
Kétféle formában kerül forgalomba, őrölt és egész állapotban. Őrölten mézeskalács, almáslepény, rétes, diós piskótatészta, zsírban sült fánk, rizsételek , tejes ételek, míg egészben befőttek, kompótok, gyümölcslevesek, mártások, forralt borok és egyéb italok készítésére használjuk. Előszeretettel alkalmazza az illatszeripar is.
Árban a ceyloni jóval drágább, mégis, ha tehetjük Ceylonból származó fahéjat használjunk, mivel több gyógyító anyagot tartalmaz mint a Kínából származó. Nem árt, ha tudjuk, hogy mint sok mást is, a fahéjat is hamisíthatják. Ezért tanácsos eredeti származási országból származó csomagolást választani.
Mindezek mellett azonban tudni kell róla, hogy az egészségre is jó hatással van. Vizsgálatokkal is igazolták például, hogy hozzájárulhat a szervezet szénhidrát/cukor egyensúlyának fenntartásához. Emellett emésztésjavító, étvágyserkentő és gyomorerősítő hatása is ismert.
fahejj1A kanadai World News hetilapban megjelent írás a következő betegségeket említi, melyeket sikeresen gyógyíthat a méz és a fahéj keveréke.
Szívbetegség

Az összekevert mézet és fahéjat, lekvár vagy dzsem helyett,  kenyérre kenve fogyasszák reggelente. Csökkenti a koleszterin szintet a szívben és az erekben, véd az szívinfarktustól. Akik már átestek rajta, a rendszeres fogyasztásával megelőzhetik a következőt. A méz és a fahéj visszaadja az erek rugalmasságát, megkönnyebbülést nyújt légszomjnál és felerősíti a szívverést.
Ízületi gyulladás
Akik ebben a betegségben szenvednek naponta – reggel és este – egy pohár meleg vízben keverjenek el 2 kanál mézet és 1 kiskanál fahéjat. Ha rendszeresen fogyasztják ezt az italt akár a krónikus arthritis-től is megszabadulhatnak. A Copenhaven-i egyetemen végzett kísérletekben részt vett 200 betegből 73-nál teljesen megszűntek a fájdalmak. Egy hónapon belül azok a betegek, akik képtelenek voltak mozogni, fájdalom nélkül tudtak járni.
Húgyhólyag gyulladás
Oldjanak fel egy pohár langyos vízben 2 kanál mézet és 1 kanál fahéjat. Az ital fogyasztásával megszüntethető a húgyhólyag és a húgyvezetékek gyulladása.
Felpuffadás
Indiában és Japánban folytatott vizsgálatok kimutatták, hogy a méz és fahéj megakadályozza a gázok kialakulását az emésztés folyamatában.
Immunrendszer
A méz és a fahéj mindennapi fogyasztása erősíti az immunrendszert, védi az emberi szervezetet a vírusok és a baktériumok ellen, megakadályozza a vírusos fertőzést. A méznek magas a vas és a vitamin tartalma, rendszeres fogyasztása erősíti a fehérvérsejteket a vírusok és a baktériumok elleni harcukban.
fahej2Koleszterin
Magas koleszterin szint csökkenését – két óra alatt 10%-ot – értek el betegeknél, akikkel 2 dl meleg vízben feloldott 2 kanál mézet és 3 teás kanál fahéjat itattak meg. Ennek a módszernek a napi háromszoros alkalmazásával meggyógyul a krónikusan magas koleszterin szinttel rendelkező beteg is. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy az eredeti méz magában fogyasztva is – napi rendszerességgel – megakadályozza a koleszterin szint növekedését.
Fogfájás
Egy rész fahéj és 5 rész méz keverékét kell háromszor a fájós fogra tenni és a fájás megszűnik.
Bőrbetegségek
A méz és a fahéj minden fajta bőrgyulladásra alkalmazható. Továbbá ekcémára és övsömörre is. A sérült bőrre kenjük a masszát.
Megfázás
Akiknél gyakori a megfázás naponta 3x kéne fogyasztaniuk 1 kanál langyos mézben elkevert 1/4 kanál fahéjat három napon keresztül. Ezzel gyógyítható a meghűlés,  krónikus köhögés és a légcsövet, a hörgőket is kitisztítja.
Gyomor
A méz és a fahéj elűzi a gyomor bántalmakat és megvéd a gyomorfekély kialakulásától. Egy kanál fahéj és 2 kanál méz fogyasztása étkezés előtt megakadályozza a túlzott gyomorsav keletkezését a nehezebb ételek után is.
Fogyás
Minden reggel 1/2 órával a reggeli előtt (éhgyomorra) és este lefekvés előtt igyanak meg egy kis csésze fahéjas mézet. Rendszeres fogyasztásával súlycsökkenés érhető el.
Influenza
Spanyol tudósok kimutatták, hogy a méz olyan természetes anyagokat tartalmaz, melyek elpusztítják az influenza törzseket.
fahej4Fekély
Három kanál mézeben egy kanál fahéjat kell elkeverni. A keletkezett masszát, lefekvéskor a fekélyre kell kenni, reggel pedig meleg vízzel lemosni. Egy hetes kúra után a fekély eltűnik.
Hosszú élet
Csökkenthetők az öregkorral járó nehézségek a mézből és fahéjból készült tea rendszeres fogyasztásával. 4 kanál mézet és 1 kanál fahéjat kell megfőzni 3 pohár vízben. Ajánlott 3x naponta 1/4 pohárral elfogyasztani ebből a teából.
Rákos megbetegedések
A közelmúltban Japánban és Ausztráliában végzett kutatások kimutatták, hogy eredményesen kezelhetőek a csontok, gyomor és belek rákos megbetegedései. Ezekben a betegségekben szenvedőknek egy hónapon keresztül, naponta három alkalommal egy kanál mézet és egy kanál fahéjat kéne fogyasztaniuk.
Krónikus fáradtság
A cukor, mely a mézben található segíti a fizikai erőnlét megtartását. Az idősebb korosztály betegei, akik 1:1 arányban fogyasztottak mézet és fahéjat mozgékonyabbak és fürgébbek voltak. Dr. Milton, aki ezeket a kutatásokat végezte, azt állítja, hogy egy kanál méz és egy kiskanál fahéj elkeverve vízben, és fogyasztva naponta többször, de főként délután 3 órakor (ekkor kezd a testi erő csökkenni) egy héten belül megújítja a test vitalitását.
Szájszag
A kellemetlen lehelet megakadályozható, ha reggelente a  szájüreget öblögetjük meleg vízben elkevert mézzel és fahéjjal. Egész napra friss leheletet biztosít.

2012. december 3.

Fülbevalók karácsonyra


Adventi koszorú

Újra eltelt egy év és megint nyakunkon a karácsony! :)
Advent első vasárnapján meggyújtottuk az első gyertyát a koszorún. Még senkinek nem vettünk ajándékot karácsonyra,úgyhogy lassan neki kell látnunk a beszerzéshez. Remélem időben sikerül mindenkinek összeállítani az ajándékát!
Szombaton készítettem el a koszorúkat az egész családnak. Délután 4 órától este 8-ig csináltam. 5 db-ot készítettem majdhogy nem egyedül. Apu megcsinálta az övét így csak 4 db kellet csinálnom. Én csak ragasztottam neki a terméseket a koszorújára. Kettőről tudtam készíteni képet,mert a gépem lemerült Anyuéknál ,és nem tudtam lefotózni őket.Szomorú is voltam,mert egész nap a nagy fotós táskát cígöltem magammal minden felé, hogy ha megyek  csinálni a koszorúkat anyuékhoz ,akkor le tudjam őket fotózni.Hát nem sikerült. :(    Se baj!  :)

Ez a Mi koszorúnk (Az idén a piros a menő :)  )

Gyula Apukájáé




Arra gondoltam, hogy az idén minden héten fel teszek egy kedves karácsonyi történetet Advent alkalmából, hogy kellemesen teljen a várakozás annak a kedves látogatónak is ,aki ide be néz. :)

Kellemes Várakozást Mindenkinek!! :)


Józsa Mara:
Sütemények - némi varázslattal
       Közeledett a karácsony, éppen úgy, mint most. Egy ideje már mindent hó borított, hideg is volt, így a fehér takaró nem változott latyakká. Hogy ettől-e, de az embereknek mintha jobb kedvük lett volna, mint máskor. Szívesebben elegyedtek szóba egymással, az asszonyok régi mézessütemények receptjeit csereberélték, a férfiak ennél komolyabb dolgokról váltottak szót. Legalábbis ők így hitték. Pedig lehet komolyabb, felemelőbb egy ízes ételnél, legyen az egy leves, sült vagy sütemény?
       Ezt vallotta Hanna és Áron anyukája is, ezért nagyon örült, amikor a mézesrecept mellé még süteményszaggató formákat is kapott kölcsön. Annyira sietett velük haza, hogy megcsúszott a jeges úton, és elesett. Keservesen feljajdult, mert a bokájába iszonyatos fájdalom hasított. Nagy nehezen felállt, és erősen bicegve hazabotorkált. Kicsit pihent, aztán a fájós lábát kímélve, elkészítette a mézestésztát. Hűvösre tette, ahogy kell, hogy majd másnap, a gyerekekkel együtt, harangokat, fenyőket, csillagokat, holdakat, angyalkákat, szíveket és még sokféle formát szaggassanak ki belőle. Egy pillanatra felidézte a tavalyi ünnepi készülődést, amikor Áronnak még egy sámlit tettek az asztalhoz, hogy felérje, mivel ő is segédkezni akart.
       Apa egy kis rigmust költött:
        "Áron mondja: Széken állok,
       Hogy segíthessek mindenáron."
"Mennyit nevettünk!" - mosolyodott el Anya, de a következő pillanatban fájdalomtól torzult el az arca.
        Kiderült, hogy eltörött a bokacsontja, kórházba kell mennie, ahol valósznűleg meg fogják operálni.
        - Kérj meg valakit, hogy segítsen a süteményben! - mondta Apának Anya, mikor betolták a mentőautóba.
        Apa bőszen bólogatott, de bizony másnap mégis megfeledkezett róla.
        Este, amikor elcsendesedett a ház, a kamra polcán valóságos összeesküvés vette kezdetét. A tészta egyre jobban feszengett a tálban:
        - Zsibbadok mindenhol! Úgy vágyom már egy kis gyömöszkölésre, meg arra, hogy a nyújtófával dögönyözzenek, amitől teljesen rásimulhatok a gyúródeszkára, és hogy megcsiklandozzanak azokkal a kis formákkal, hogy utána mindenféle alakom legyen, és vágyom a tepsi hűvös-sima érintésére, a sütő forróságára, ahol karamellizálódnak az édes kis cukorszemcséim. Jaj! Gyertek már! Meddig várjak! Segítséééééééééééééég! - tulajdonképpen ez indította el az egészet; a mézestészta türelmetlenkedésére válaszoltak az érintettek:
       - Rajtam ne múljon a jó közérzeted! Én boldogan megdögönyözlek, ha leugrasz a gyúródeszkára - izgett-mozgott a szögön a nyújtófa.
       - Rajtam még úgy se! - billegett jobbra-balra a deszka, és már le is lendült a szögről, aztán ide-oda dülöngélve egészen az ajtóig jutott. Ott egy picit felemelkedett, s a konyhába vezető ajtó lassan kitárult. - Utánam!
        Hosszú sorban követték: először a nyújtófa ugrott le, majd a tál a tésztával, aztán a süteményszaggatók, a liszteszacskó, a tojás, a cukor, a tepsik. Íróka és a habverő pedig a konyhai pult mellől csatlakozott hozzájuk.
        - Hát akkor kezdjük! - vezényelt a nyújtófa. - Deszka barátom, hopp, az asztalra fel! Így ni! Most te következel - bökte meg a tálat, és egy kicsit lódított rajta.
       A tészta selymes-fényesen terült el a gyúródeszkán, és elégedetten sóhajtott fel. A nyújtófa nem sokáig tétlenkedett, felugrott a tészta hátára, és ütemesen gördült előre-hátra. A kupac mind laposabb lett, és már akkorára nőtt, hogy alig fért el a táblán.
        Az asztal szélén sorakozó süteményszaggatók izgatottan követték az eseményeket, már alig várták, hogy ők is sorra kerüljenek. No, hát éppen ebből lett egy kis kalamajka, mert mindegyik első akart lenni, és a végén már fegyelmezetlen lökdösődésbe kezdtek, és olyan lármát csaptak, hogy néhány csillag társaságában a hold is bekukkantott az ablakon. Ki tudja, mi lett volna a nézeteltérés vége, ha a nappaliban nem kondít jó hangosat az állóóra.
       - Bimm! Egy óra van! Hé, ti, ott a konyhában! Jó lesz, ha siettek, hogy virradatra kisülhessen az összes sütemény!
       Ettől mindannyian megszeppentek egy kicsit. A nyújtófa tért magához legelébb, és felkiáltójelként emelkedett fel az asztal sarkán.
       - Igaza van az öregnek! Ha össze-visszakapkodunk, csak zűrzavar lesz. Azt gondoltam ki, hogy sorsot húztok - fordult a süteményformákhoz. - Aztán én begyújtom a sütőt, ti meg szépen egymás után kivágtok egy-egy sort a tésztából, és mindjárt be is rakjátok a tepsibe.
Úgy is lett. Az első a szív-forma lett, utána a fenyő következett. Az egyik tepsi felpenderült a gyúródeszka mellé, a zacskó megriszálta magát, és vékony lisztréteg vonta be a tepsi alját. A szaggató is nekiindult, s egymás után dobta a csinos szíveket a bádogra. Egy-kettőre meglett az első sor, majd a második, és hipp-hopp már meg is telt a tepsi, jöhetett a következő.
        Nyílt a sütő ajtaja, s rögvest be is záródott az első adag sütemény mögött. Ettől kezdve ment minden, mint a karikacsapás.
        Mikorra az öreg Bimm-bamm elkiáltotta a négyet, két nagy tál is tele volt mindenféle formájú, illatos mézessüteménnyel. Sőt, a díszítéssel is szépen haladtak. Íróka szorgalmasan rajzolta a szebbnél-szebb mintákat a sütikre, de egyfolytában aggodalmaskodott:
        - Nem szárad meg. Ilyen rövid idő alatt nem szárad meg! Nem szárad meg, és elmázolódik az összes!
        Már az egész asztalt, a konyhapultot beborította a rengeteg szépséges mézeskalács. Íróka, kis szünetet tartva, jólesően nézett végig rajtuk.
       - Nem száradnak meg, nem szá� - kezdte megint.
       Ám ekkor különös dolog történt Egy csillag, vagy ahhoz hasonló, betáncolt az ablakon, végiglebbent a sütik felett, és csodák-csodája! Mindegyiken azon nyomban megszáradt a fehér máz. Íróka futott egyik helyről a másikra, hitte is, nem is, de aztán úgy döntött ráér később is álmélkodni, most inkább befejezi a maradékok díszítését. Míg a többiek azon fáradoztak, hogy összegyűjtsék a Csillagtündér által megszárított mézeseket, Íróka is elkészült.
        Várakozón fordult az ablak felé, mögé álltak a többiek is, de csak a hold hamiskás fénye világlott be, az is csak egy picikét.
        - Bimm, bimm, bimm, bimm, bimm, bimm-bamm! Fél hat van�
        A nappali mélyén valami mozgolódás támadt. Mi lehet az? Az egyik fotelból Apa tápászkodott fel, és erősen dörzsölte a szemeit. Az eszközök sietve siklottak vissza a kamrába, még az ajtót is becsukták maguk után.
       Apa álmosan botorkált a konyha felé, és felkattintotta a villanyt. Elégedetten nézett körbe:
        - Hm! Egész rendesek lettek ezek a sütemények! Megérte az éjszakába nyúló fáradozást. - mondta, és felemelt egy darabot, hogy megkóstolja. - Hát ennek még puhulni kell! - dörmögte, és bevonult a fürdőszobába.
       Anyát az ünnepre hazaengedték a kórházból. Nagy volt az öröm, amikor megérkezett, a gyerekek úgy körülvették, hogy alig tudott tőlük besántikálni a nappaliba. Ott meg a látványtól gyökerezett földbe a lába, mert olyan szép volt a mészeskalácsokkal díszített fa. Nagyon meghatódott, Apa meg büszkén húzta ki magát.
        A kamrából pedig, ki tudja, miért, de fojtott kuncogás hangjai szűrődtek ki. Még szerencse, hogy nem járt arra senki!


Forrás: cenral.budapest.info/mesebirodalom