2012. december 9.

Advent 2 vasárnapján

Advent második vasárnapja van. Bronz vasárnap. Az üzletek nyitva voltak ma is. Megkezdődött az őrület.Tegnap már Én is részesültem benne. A karácsonyi ajándékok már itthon várják,hogy becsomagoljuk őket. Egy- két apróság hiányzik még és készen állunk! :)
Meggyújtottuk a 2. gyertyát is a koszorún . Hip-hop és itt a szent este.
Ahogy ígértem ma is egy mesét teszek ide.  
Jó olvasgatást kívánok!!! :)
Józsa Mara:

Katica a karácsonyfán
      Eljött az ünnep reggele. Anya mindenféle finomsággal rakta tele a szépen terített asztalt: volt rajta frissen sült kifli, zsemle, vaj, lekvár, méz, szalámi, sajt, és egy tál friss zöldség. A gyerekek leginkább ennek örültek meg, s rögtön kiválasztottak maguknak egy-egy retket, paprikát.
      - Ezek honnan vannak? - kérdezte Lili, a tenyerén hintáztatva egy vastag húsú paprikát. - A piacról hoztad? Én is szerettem volna elmenni veled.
      - Nem a piacról - ingatta a fejét mosolyogva Anya. - Ezeket csomagoltuk újságpapírba. Emlékszel?
      A gyerekek kórusban ujjongtak. Igen, emlékeznek. Milyen jó móka volt tépkedni a lapokat, és egyenként beletekerni a szép sárga és piros paprikákat, azután pedig gyengéden beigazgatni a fonottkosár öblébe. Anya akkor el is mondta nekik, hogy majd karácsonykor bontják ki őket, de lám, elfelejtették.
      Jó étvággyal fogyasztották a reggelit, amikor Lacika felsikkantott.
      - Itt valami mozog! - és ijedtében az asztal közepére dobta a paprikáját.
      - Csak nem kukac van benne? - hajolt közelebb Apa. Felemelte a paprikát, és közelebbről szemlélgette.
      Aztán szélesen felnevetett. A mutatóujját a paprika csumája alá dugta, és kiemelt egy álmos katicabogarat.
       - Úgy látszik, ezt nézte ki téli menedéknek, és nem ébresztette fel a hidegzuhany sem, amivel Anya a paprikákat mosta. - kacagta fejcsóválva Apa.
      Mind vele nevettek, és egymás után nyújtották az ujjacskáikat a bogárkának.
      - Ha bál lenne, nagyon kapós lenne. - mondta a Nagymama.
      Ki tudja, meddig tartott volna a móka, az adogatás, ha a kis katica meg nem unja. De így lehetett, mert egyszer csak megrebbentette a szárnyait, és felröppent. Egy ideig követni tudták az útját, de aztán hiába meresztgették a szemeiket, nem látták sehol a kis hétpettyest.
      Elszontyolodva fordultak a reggelijük fölé, de már nem nagyon volt kedvük folytatni.
      - Olyan aranyos volt! - dünnyögte Nórika. - Sose fogjuk megtalálni!
      - Az nem biztos! Majd mindenki körbejár a lakásban, és meglásd, előbb-utóbb megkerül. - vigasztalta Nagyapa.
      Reggeli után mindahányan végigjárták a szobákat, a konyhát, mindent, ahová a kis szökevény bejuthatott, de nem bukkantak a nyomára.
      - Mi lesz vele, ha nem találjuk meg? Elpusztul?
      - Azt hiszem - mondta Apa szomorúan, mert nem mondhatott mást. - De ha megtaláljuk, akkor is. Itt nincs neki való táplálék.
      A gyerekek lehorgasztott fejjel tébláboltak.
       - Azért ne lógassátok az orrotokat! - hajolt le hozzájuk Nagyapa. - Majd kitalálunk valamit�
       - Mit? - kapott a szón Lili.
      - Hát� Gyertek, találjuk ki együtt! - kacsintott rájuk.
      A gyerekek követték Nagyapát, aki beült a nagyfotelba, ők meg körbevették.
      - Kezdjük a végén a dolgot! - mondta, és sorra megsimogatta a gyerekek fejét. - Kigondoltam, hogyha megtaláljuk, akkor mit teszünk.
      - És mit? - kérdezte elsőként Lacika.
      - Csináljunk neki kuckót! - ez Lili ötlete volt.
            - Visszaaltatjuk? - nyitotta nagyra a szemét Nórika.
Nagyapa nevetve csóválta a fejét:
       - Nem, nem erre gondoltam. Elvisszük Lajos bácsihoz.
      - A kertészetbe?
      - Oda, bizony. Ott biztosan otthon érzi magát, és tetveket is talál majd, ha megéhezik. Lajos bácsinak biokertészete van, nem használ semmilyen mérget, így nem érheti baj a kis katicabogarat. Ha meg újra elálmosodna, talál ott ezernyi fedezéket.
       - És mikor visszük el?
      - Majd ha megtaláltuk.
      - De mikor?
      - Nem tudom, de legyetek türelemmel. Mindennek eljön az ideje. Bízzatok benne, hogy előkerül, és akkor úgy is lesz!
      A gyerekek megnyugodtak, és egy kis idő elteltével már belemerültek egy izgalmas lego-építkezésbe.
      Ebéd után pedig sétálni indultak Apával.
      - Megnézzük a vadkacsákat a tavon? - kérdezte Lacika.
      - Megnézzük.
       - És a játszótérre is elmegyünk? - csicseregte Nórika.
      - Ha akarjátok, igen.
      - Zsuzsi is eljöhet velünk? - nézett kérőn Apára Lili.
      - Eljöhet, ha elengedi az anyukája? - válaszolt Apa türelmesen a záporozó kérdésekre.
       Nagy csend maradt a lakásban, ahogy a kis csapat elvonult. Nagymama utánuk kukucskált a függöny takarásából, és amikor a kapu is becsukódott mögöttük, sejtelmes mosollyal intett Nagyapának:
-       Kezdhetjük!
      A kis társaság jó másfél óra múlva érkezett vissza, jókedvűen, kipirulva. Nagymama és Anya a szobájukba terelte őket:
      - Ideje készülődni, hogy ünneplőben találjon benneteket a Jézuska.
       A gyerekek engedelmesen vonultak el öltözködni, azután lecsendesedve várakoztak a csengettyű hívására, és amikor felhangzott, megilletődötten léptek a nappaliba
       A szoba közepén csillogó díszekkel, villódzó fényekkel ott állt egy csodafa. A gyerekek áhítatos csendben járták körbe, a szemükkel alig tudták felfogni a sok szépséget. Aztán felfedezték a fa alatt lapuló rengeteg ajándékcsomagot. Ekkor tört ki a hangzavar, mert mindenki a sajátját kereste. A babákról, autókról, mesekönyvekről egymás után hullottak le a színes-zizegős csomagolópapírok.
       Lili egy pufók babát dajkálva ismét körbejárta a karácsonyfát, és sorra megnézett minden díszt: gömböt, angyalkát, gyertyát. Az egyik szalmacsillagon felfedezett valamit.
      - Anya! Apa! - suttogta, és mozdulni sem mert. - Itt van!
       - Mi van itt? - hajolt hozzá Anya.
      - A katicabogár. Ott. Látod?
       - Igen - mondta Anya.
       Nagyapa pedig már hozta is az előre kikészített befőttesüveget. Óvatosan leemelték a csillagot, és katicástól becsúsztatták az üvegbe.
      - Így, ni! - csavarta rá a tetőt Nagyapa.
      - Nem hal meg benne? - aggodalmaskodott Lacika, elvégre az ő paprikájának a lakójáról volt szó.
      Nagyapa nevetett.
      - Nem, ne félj! És holnap együtt elvisszük a kertészetbe. Már beszéltem Lajos bácsival, szívesen befogadja a kis hétpettyest, nektek pedig megmutat néhány érdekes növényt a gyűjteményéből.
      - Jaj, de jó! - ujjongtak a gyerekek.
      Közben Nagymama feltálalta az ünnepi vacsorát, és mindannyian átmentek az ebédlőbe.
      Már majdnem mindenki elhelyezkedett a szépen terített asztalnál, amikor Nagyapa felállt, visszasietett a nappaliba. Kis idő múlva a katicabogárral tért vissza.
       - Nem akartam, hogy egyedül legyen, hiszen a karácsonyban az a szép, hogy mindent szeretet vesz körül.
      És a befőttesüveget az asztal közepére tette.
Megjegyzés küldése