2012. december 25.

Amigó karácsonyi története A KARÁCSONYFA


Karácsony van! Folytatódjon Amigó karácsonyának egy másik története. :)


Amigó a havat söpörte a házacskája körül

- és gyanakodva fel-felbámult az égre, mert szokatlan, fura fények voltak. Az ég elõször csak meghökkentõen rózsaszínû lett, de aztán gyorsan sötétedni is kezdett. Különös, nyomasztó csend volt.
- Azt hiszem, legokosabb lesz, ha bekészítek egy dupla adag tüzifát a kandallóm mellé, mert itt valami nagy idõ készülõdik! -mondta aggodalmasan, és abbahagyta a sepregetést.



- No, már kezdõdik is! -dohogott, miközben szuszogva aprította a hasábokat
A levegõben nagy, puha hópelyhek keringtek, és egyre hidegebb is lett. A fák mögött olyan sötét lett, mintha este lenne, pedig még csak kora délután volt.
Igyekeznem kell, - biztatta magát - mert ez a hó el fogja lepni a házikómat!


lõször szépen elrendezte a felvágott fákat, aztán kényelmesen elterpeszkedett kedvenc foteljében a kandalló mellett, és álmosan bámulta a tüzet. Odakint egyre sûrûbben kavarogtak a pelyhek, és egyre nagyobbak is lettek, úgyhogy alig lehetett az ablakon kilátni. A szobára álmosító félhomály borult. Amígó elszunyókált, mert elfáradt a nagy munkától. Amikor újra kinyitotta a szemét, a tûz békésen duruzsolt és pattogott, rózsaszínû fényében meg-megcsillantak a karácsonyfa díszei.
Ahogy a cica elnézegette a díszeket, úgy tûnt neki, mintha valamivel nagyobbak lennének, mint voltak, sõt, mintha az egész karácsonyfa is nagyobb lenne.
No, ezt már megnézem- mondta. Felállt és közelebb ment a fához.



De minden lépésnél egyre nagyobb és nagyobb lett a fa, úgyhogy mire odaért, már csak alulról tudott felbámulni még a legalsó ágakra is.
- Szent Isten! - kiáltott fel Amigó, és ahogy szétnézett, riadtan látta, hogy az egész szoba is sokkal nagyobb lett, vagyishogy, -állapította meg rémülten -, õ maga lett sokkal, de sokkal kisebb!
- Ez teljességgel lehetetlen - suttogta, hogy megnyugtassa magát.
Ekkor azonban egy éles hang rikkantott a karácsonyfa mélyébõl:
- De még mennyire hogy lehetséges! És ne álldogálj ott lent, hanem mássz csak fel szaporán!
Amigó meglátott egy pici kötélhágcsót, ami valahonnan az ágak sötétjébõl lógott lefelé, és pont az orra elõtt ért véget.
Hát, lesz, ami lesz, -gondolta - karácsonyfában még úgysem voltam… és fölmászott.



Az alsó ág, amire felérkezett, olyan vastagnak tûnt, mint egy gyalogút, és alighanem annak is használták, mert nem messze egy házikó állt, kis lépcsõi az ágról indultak. Amigónak rémlett, hogy ezt a házikót még egyszer régen õ maga csinálta papírból, kifestette, és akasztót is tett rá, mert karácsonyfadísznek szánta. De most valahogy sokkal valóságosabbnak tûnt, és hát álmában sem gondolta, hogy még laknak is benne!
- No, gyere már, meddig várjak? - hallatszott a házikóból.


A házikó lakója ott állt elõtte, két kezét a csípõjére téve, és szigorúan nézett rá.
- Na, csakhogy ideértél. Azonnal szolgálatba kell állnod!
- Mii? - pislogott Amígó.
- Ne ámuldozz. Én vagyok ennek a fának a boszorkánya, és macska nélkül nem boldogulok. Rengeteg dolog van,- elõször is tobozokat kell gyûjtened a varázslataimhoz, aztán kitakarítod a konyhát, és elmosod az edényeket. Itt van ez a kis tarisznya, vedd fel, és egy óra múlva itt légy a tobozokkal, különben hátrakötöm a sarkadat!!
-Milyen varázslatokat akarsz csinálni? -kérdezte Amígó kíváncsian.
-Ez nem tartozik rád! No, nézd csak, milyen kotnyeles egy macska... Indulj szaporán, és ne üsd bele az orrodat az én dolgomba!

Amigó felvette a tarisznyát, és sietõsen elindult
 A boszi nem normális- gondolta magában, - csak nem képzeli, hogy mosogatni fogok a saját karácsonyfámon? Azért megszaporázta a lépteit, és igyekezett minél hamarabb eltûnni az ágak sûrüjében. Fölfelé kapaszkodott, és hamarosan felért egy magasabban lévõ nagy ágra.
Egyszer csak csilingelést és zörgést hallott...


és alig tudott félreugrani egy szélsebesen robogó bicikli elõl, amin egy pingvin ült, és teljes gõzzel taposta a pedált. A bicikli elviharzott, majd kisvártatva ismét feltûnt, és jött visszafelé. A cica dermedten ismerte fel az egyik kedvenc díszét, a gyöngybiciklit, és a pingvin is ismerõsnek tûnt.
- Jesszusom, nem is tudtam, hogy ez a bicikli mûködik!
- Naná, hogy mûködik, gyere, elviszlek egy körre!
- Az éppen jó lesz, és minél messzebb a boszorkány házától!
- Csak nem üldöz téged? Na, várj csak, elviszlek én a legjobb barátomhoz, ott biztonságban leszel. - Õ a legokosabb itt, az egész karifán!
Amigó felkuporodott a csomagtartóra, és a pingvin elindult. Nagyon ismerhette a járást, mert villámgyorsan kanyarodott az ágak között, és ismert minden kis átívelõ ágacskát, hidacskát, amiken át egyre feljebb jutottak. 


Végül nagy döccenéssel megállt egy újabb házikó elõtt
A ház elõtt egy kis asztalkánál ült egy hóember, aki már kissé be volt rúgva, de nagyon barátságosan fogadta õket.
- Egyáltalán nem látszik rajta, hogy õ a legokosabb az egész karifán…-gondolta Amígó.
A Hóember feje feletti ágról egy szódás és egy borosüveg lógott le, vastag aranyboára kötözve.
A pingvin beajánlotta Amígót a Hóembernek, és röviden elmondta neki, mi járatban vannak. A Hóember vidáman üdvözölte a cicát, és megnyugatta, hogy nála akármeddig ellakhat.
- Azért a boszival jó lesz vigyázni. Úgy hallottam, már évek óta készül a Nagy Macskavarázslatra, hogy macsekot kerítsen magának, mivel az egész Karácsonyfán sehol nem lehet egy árva macskadíszt sem találni. A fene tudja, miért nincs ilyesmi a fánkon, de tény, hogy nincs.

- De a boszi elõl itt biztonságban lehetsz, és vacsorát is tudok neked adni. Okosabb, ha itt maradsz éjszakára, mert nemsokára leoltják a gyertyákat, és a sötétben mindenféle alakokkal találkozhatsz, akikért nem tenném tûzbe a kezem.


- Vajon kik lehetnek azok - morfondírozott magában Amigó,- és egyáltalán: ki fogja eloltani a gyertyákat a karácsonyfámon, ha én itt vagyok? -de nem szólt semmit, csak megköszönte a szállást, és igyekezett kényelmesen elhelyezkedni a felkínált kemencepadkán. Félálomban még hallotta, hogy a ház elõtt a pingvin és a hóember kánonban énekelnek valami dalocskát az Északi Sarkról. Aztán elaludt.


Egyszercsak arra ébredt, hogy odakint izgatott beszélgetést hall
Kikukucskált az ajtón, hogy lássa, mi történt. A házikó elõtt többen toporogtak, a Hóember, a Pingvin, és mások is, akiket Amígó még nem ismert. És még egyéb furcsaság is volt: - a világítás valahogy megváltozott, és minden valami különös, kékes fényben derengett. A többiek is éppen errõl beszéltek.

- Szóval, éjszakára senki nem oltotta el a gyertyákat, de most reggel, ahogy itt ülök, egyszercsak puff - kialudtak a gyertyák, és minden sötétbe borult! - magyarázta a Hóember néhány színes madárkának, és a Pingvinnek.
- Óh jaj! Mi lesz most velünk?
- Várjunk egy kicsit, elõbb-utóbb mindig megjavítja Valaki "odakintrõl" - mondta a Pingvin.
- De hiszen már órák óta várunk, és nem történik semmi! - szipogtak a madarak.
Amígóban felderengett, hogy alighanem kiégett egy gyertyaizzó, és mindenki arra vár, hogy õ - szokás szerint - kicserélje. Csakhogy ezt most hiába várják, hiszen én itt rekedtem, a tartalékizzók meg a fiókban vannak - gondolta aggodalmasan. Hacsak nem az a baj, hogy egy izzó kilazult, és elég lenne jól meghúzni.
- Talán, ha megkeresnénk a hibás égõt…- javasolta.
- És hogyan, ha szabad kérdeznem? - kérdezte epésen egy ismeretlen dísz. - Majd pont ez a kis Új fogja tudni, mi a teendõ…
- Hát, végig kell mennünk a drótok mentén, és minden égõt kicsit megcsavarni…
- Induljunk! - zárta le a vitát a Hóember.




Elindultak a sötétben 
és tapogatózva próbálták követni a gyertyákat összekötõ zsinórokat. Amígó ment elõl, és már-már kezdett elcsüggedni, amikor érezte, hogy az egyik gyertyaizzó valóban, mintha lazán állna a foglalatában. Két kézzel megmarkolta, és erõteljesen csavarni kezdte...

- Hohó!! Kiáltott fel a Hóember, amikor hirtelen világosság lett, és a gyertyák ismét színesen ragyogtak...



Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel, és lelkesen gratuláltak Amígónak a varázslatos teljesítményért.
- Ugyan, nem olyan nagy dolog, - mondta Amígó, de azért büszke volt magára.




Vidáman ballagtak hazafelé

Egyszercsak valami halk, surrogó neszt hallottak a fejük felett, és
hirtelen, valahonnan a sötétbõl egy háló ereszkedett alá, és Amígó köré tekeredve felrántotta õt a levegõbe.


Szegény Amígó most ott függött a hálóban, és a Hóember meg a Pingvin elképedten bámultak föl rá.
- Jesszusom, ez megint a boszi egy újabb gonosz trükkje! - kiáltott fel a Pingvin.
- Hát, csudi nagy trükk - mondta Amígó, miközben a fogaival kiszakította a hálót, és lehuppant az ágra. A háló kárvallottan és rongyosan lógott felettük, majd valaki némán felhúzta az ágak közé.
- Azért talán mégis jobb lesz, ha most szépen hazamegyünk - mondta a Hóember idegesen.
Megszaporázták a lépteiket.




Otthon a Hóember udvariasan megkérdezte Amígót, mit főzzön vacsorára

- Talán egy kis tejbegrízt- mondta a cica.
A Hóember megvakarta a fejét (õ inkább egy kis vörösboros marhapörköltre gondolt), de nem akarta a vendégét megbántani, és hősiesen nekiállt tejbegrízt csinálni (életében először...) Mikor elkészült, körbeülték a kis asztalt és enni kezdtek.


- Borzalmasan fõz a Hóember - gondolta magában Amígó (mert egy kis fokhagyma is volt a tejbegrízben), és igyekezett kitérni az újabb kínálás elõl.
Ahogy ott üldögéltek, egyszer csak megjelent egy alabárdos emberke, és nagy hajlongások közt előadta, hogy őt a kastélyból küldték. Meg kell keresnie az új macskadíszt, mert a herceg és a hercegnő látni óhajtják.
- Én vagyok az, - mondta Amígó. -De mit akarhatnak tõlem?
- Hallották a hírét, hogy megjavítottad a gyertyákat, azt hiszem, ezért - mondta az emberke. - Úgy gondolom, nem kellene megvárakoztatni õket.
- Bizony - mondta a Pingvin - a hercegék igen fínom népek, jobb lesz, ha máris indulunk.
- Legalább nem kell végigenni a vacsorát - gondolta Amígó, és felállt. - Hát, menjünk.



Kis kanyargós utakon vezette őket a Pingvin
és közben arról mesélt, hogy õ bejáratos a palotába, pedig oda nem mehet akárki. A boszi például a lábát se teheti be….
Egyszer csak Amígó megpillantott az ágak közt a mélyben egy falucskát, és egy szép kis kastélyt.
- Nahát, ott ki lakik? - kérdezte kíváncsian.
- Ott bizony a Herceg és a Hercegnő  válaszolta a Pingvin. Már biztosan várnak minket. Igyekezzünk...

A kastély felvonóhídja le volt eresztve, valóban várták őket  Az őrök bevezették a társaságot.



A hercegnõ gyönyörû volt, herceg pedig kíváncsian leste Amígót, mikor bemutatták neki.
- Szóval te vagy az a csodadísz?
- Ugyan, kedvesem, ne hozd zavarba õket. - korholta a hercegnõ, aztán barátságosan Amígóhoz fordult.
- El se hiszed, milyen gyorsan járnak itt a hírek! Még alig történt valami az alsó ágakon, mikor már a legfelsõ ágon is mindenki azt tárgyalja...
Mi is hallottuk, hogy meg tudtad javítani a világítást a karifánkon. Talán rajtunk is tudnál segíteni. Valami történhetett a kastéllyal, mert életveszélyesen billegni kezdett. Máskor is volt már hasonló, de olyankor kivülrõl valaki mindig azonnal megjavította. Most azonban hiába várunk, nem történik semmi, éppúgy, mint a gyertyákkal volt. Úgy látszik, baj lehet ott kint, pedig külsõ segítség nélkül egyre nagyobb veszélyben forgunk.
- Tudom, mi a baja a kastélyodnak, - mondta Amígó,- rögvest megcsinálom.
És már mászott is fölfelé a toronyba, hogy a díszakasztót kicsit megigazítsa. Sajnos, ez idõrõl idõre kilötyög, - morogta az orra alá, miközben dolgozott.




- Hát, kész van - jelenette Amígó lihegve, ahogy visszaért a trónterembe
- Honnan tudsz te ennyi mindent? Pedig még csak most érkeztél, ha jól tudom, és az új díszek semmihez nem szoktak érteni! Miféle karácsonyfadísz vagy te? - kérdezte a herceg.
- Azt hiszem, ideje, hogy megmondjam nektek az igazságot, - sóhajtott Amígó. Én valójában nem karácsonyfadísz vagyok.


- Hanem? - kérdezték csodálkozva a többiek.
- Én vagyok az, akit csak úgy szoktatok emlegetni, hogy "Valaki onnan kivülrõl". Enyém ez a karácsonyfa, de a boszi elvarázsolt, attól lettem ilyen kicsi.
És fogalmam sincs, mivel lehetne visszacsinálni a boszi varázslatát.

- Nahát, milyen arcátlan ez a boszi! - kiáltott fel a hercegnõ. De hát most mit csináljunk? És mi is bajba kerülünk mindannyian, ha te nem tudsz visszamenni!
- Én azt hiszem, tudok egy megoldást - szólalt meg most a Herceg. El kellene menni a Karácsonyfák erdejébe. Õk biztosan tudnak segíteni rajtad.

- Hát az meg miféle erdõ? - kérdezte Amígó.
- Majd meglátod. - mondta a Hóember. - Legjobb lesz, ha minél hamarabb elindulunk!









A kis csapat útnak eredt
Fölfelé kellett mászni, egyik ágsorról a másikra, és közben egyre közelebb kanyarogtak a fa törzséhez. Végül a Hóember felemelte a kezét, mire mindenki megállt.
- Megérkeztünk- mondta a Hóember.

A cica kíváncsian nyújtogatta a nyakát, hogy hová érkeztek, de csalódottan látta, hogy egy nagy üveggolyó van elõttük, olyan, amit az utcai árusoknál lehet látni: kis mûanyag fenyõfácska van a közepében, és ha megforgatják a golyót, hópelyhek szállingóznak benne.
- Na, ettõl aztán nem lesz itt visszavarázslás,- gondolta, de nem szólt semmit, mert nem akarta megsérteni a többieket, akik olyan áhitatos csendben várakoztak. A Hóember elõrehajolt, és háromszor megkocogtatta az üveggolyó falát. Halk csilingelés kezdõdött, és mintha a golyó fala egy helyen köddé változott volna, ezen a ködön keresztül beléphettek a golyó belsejébe.

Amígó is a többiek után mászott
és majd` leült megdöbbenésében, mert odabent egy hatalmas erdõséget látott, ami a messze-messze hegyeken is továbbhúzódott, amíg a szem ellátott.
És a fenyõfák, amikbõl az erdõ állott, mind, mind feldíszített karácsonyfák voltak! Az egész erdõ csillogott-villogott a milliónyi gyertyácska fényében, amik a fenyõk ágain világítottak.
 Nahát! - kiáltott fel Amígó, - ki díszítette fel ezt a rengeteg fenyõt? És hogy kerültek ezek ide?
- Ez a Karácsonyfák Erdeje - magyarázta súgva a Pingvin - itt élnek az összes hajdani Karácsonyfák. Õk aztán nagyon, de nagyon sokat tudnak, hiszen annyi mindent láttak, annyi helyrõl jöttek. Tudod, õk nincsenek helyhez kötve, hanem jönnek-mennek, ha kedvük tartja, meglátogatják egymást, és elmesélgetik egymásnak a történeteiket.

Addigra már kíváncsian köréjük gyűltek a fenyőfák, és a Hóember elõadta a jövetelük okát.
Bizony, ez nagy baj, - mondták a fák, - mert ha a karácsonyfa gazdája eltûnik, vége lesz a karácsonyfának is. Elvezetünk benneteket a legöregebb karácsonyfához, õ tudni fogja, mit kell tenni!


Megérkeztek a legöregebb fenyőfához,
aki már mindent tudott róluk, mert a karácsonyfák elsuttogták egymásnak a hírt.
- Nagy szerencséd van, Amigó, hogy éppen ma jöttél ide! Ha csak egyetlen napot is késel, már semmit nem tehettünk volna. De ma éppen Szilveszter van, és ma éjszaka olyan dolgok is megtörténhetnek, amik máskor soha.
- És akkor most mit kell tennem? - kérdezte Amígó.
- Gyere ide hozzám, - válaszolt a karácsonyfa - és vedd le az ágamról ezt a kis üvegecskét. Van az ágaim alatt egy kis csomag is, benne egy pulóver. Azt vedd fel. Aztán menjetek vissza a Hóember házába, és pontban éjfélkor, mikor a tizenkettediket üti az óra, idd ki az üveg tartalmát.
- És azután?
- Azután csak várj. Most pedig induljatok, mert nemsokára éjfél lesz! Sok szerencsét Amigó!
- Sok szerencsét, - kiabáltak utánuk a többi karácsonyfák is, ahogy végigsiettek a kis erdei úton.
- Méghogy varázsital, rendben van, de ez a pulóver igazán hülyeség, - gondolta magában Amígó. -No, mindegy, fõ, hogy működjön...


Siettek, ahogy csak bírtak
A tizenkettediknél felkiáltott:
- Most!
- Hát, Isten veletek, köszönök nektek mindent - mondta Amígó, aztán felhajtotta az üveg tartalmát.
És éppen azt akarta mondani, hogy - Na, most akkor mi van?- ,
mikor hirtelen minden elsötétedett előtte.


Amigó álmosan pislogott
A tûz már kicsit túlságosan is átmelegítette a talpait, és arra ébredt, hogy meg kéne fordulnia, de rettentõ lustának érezte magát. És nagyon melege is volt.
Akkor vette észre, hogy egy vastag piros pulóver van rajta.
Hirtelen minden az eszébe jutott. Felugrott, és odaszaladt a karácsonyfához.


De a karácsonyfa épp olyan volt, mint máskor
Bepislogott az ágak közé, hogy felfedezze a barátait, a Hóembert és a Pingvint.
Ott voltak mindketten, ahová még a karácsonyfa díszítésekor tette őket  Barátságosan néztek rá, de nem szóltak és nem is mozogtak. Ott volt a gyöngybicikli, és a házikók is. Kicsit magasabban a kis kastély  aminek most  rendben volt az akasztója.
- Mert hiszen rendbe raktam - mondta Amígó.
Egy kicsit eltöprengett azon, hogy nem kéne-e a boszi házikóját elajándékozni valakinek, de aztán úgy döntött, hogy mégsem.
- Most, hogy már tudom, hogy kell visszajönni... talán nem is bánnám, ha a boszi jövőre is összeszedné magát egy kis varázslásra...

 VÉGE  :)

Megjegyzés küldése