2015. július 14.

Álmod egyszer valóra vál






Csoda a pocakban

Egy élet kezdődik a méhben
S magától fejlődik szépen
Pici baba
A pocakba
Elámulok egészen

Kifejlődik a feje, teste
S minden belső szerve benne
Amilyen pici
Oly Óriási
Ahogy Isten megteremtette

Sokszor nem fogom fel,
Hogy egy apró ember
Pár hét múlva
Megmozdulva
Egyszer csak életre kel

Milyen lesz, ha kifejlődik?
Teste, lelke egybeérik
Eltelik csak
Kilenc hónap
E világra megérkezik

Hiába még nem látom
Létezését csodálom
Fiam, lányom?
Drágaságom!
Érkezését nagyon várom



Már 14 hetes kismama vagyok.




Röviden, hogyan is kezdődött .

Május 14-én volt a 4 házassági évfordulónk.A Gyula végre szabadságon volt néhány napig.Terveztük,hogy elmegyünk valahova kirándulni ünneplés gyanánt,de nem jött össze,mert itthon kellett maradnunk néhány dolog miatt.Már kezdett gyanús lenni valami akkor,de egy kicsit most vissza ugrok az időben.

Mindenki tudja,aki ismer Engem és a Gyulát,hogy nagy madár rajongók vagyunk.Valahogy ennek a történetnek is madarakkal is van összefüggése . 
A történet így szól:

Amikor Ercsibe utazunk mindig nagy érdeklődéssel lessük a ráckeresztúri gólyákat.Vissza térnek e?  Jól vannak e? Tehát ,ahogy autókáztunk Ercsi felé fel tekingettünk a gólyafészekre.Mosolyogva  bizonyosodtunk meg arról,hogy bizony újra visszatért-ek .De csak egy és hol a párja?
 Aggódtunk.Aztán láttuk, Ő is itt van csak békázik vagy pockozik. Ahogy haladtunk az úton egyre közelebb ért felénk.:) Tett egy tisztelet kört felettünk elég alacsonyan és tova repült a határban.Egymásra néztünk Gyulával és mosolyogtunk .Húha gólya! :) Bárcsak valóra válna.Aztán nem is foglalkoztunk vele,majd lesz,ahogy lennie kell!!.Gondoltuk. Teltek a hetek és jött az a bizonyos idő,ami minden nő életében havonta megtörténik.Nálam is így volt.:( Gólya és babaona isten veled.!!!....... 
Igaz késve érkezett az a bizonyos és nem is olyan volt,mint amilyen szokott lenni. Ezzel sem törődtem,mert már megszoktam,hogy jön és megy.De nem múlt .Már 9. napja tartott.Ekkor egy csoportban,ahol benne vagyok a lányok unszolására vettem egy tesztet,mert hát tünetek  azok voltak.Péntek este fél 8 magasságában biciklire pattantam és irány a gyógyszertár.Tekertem,mint az örültek, mert 8 kor zárás volt. Előtte még a kertben kapálgattam ültettünk.Szóval nem kíméltem magam.Haza jöttem és gyorsan teszteltem. Hát 2 db II csík ékeskedett a kijelzőn. :) Nem tudtam sírjak vagy nevessek.De miért vérzek? A lányok azonnal orvost javasoltak nehogy méhen kívüli terhességem legyen.Így pénteken éjjel irány a Székesfehérvári kórház ügyelete. Gyulával lángolt az arcunk az izgalomtól.Annyi rosszat hallani és olvastam, hogy semmi jóra nem gondoltam. Aztán amikor vizsgálatra került a sor ,valóban beigazolódott,hogy bizony ott egy petezsák a pocimban,ami a méreteit tekintve kb 5 hetes.Hétfőre pont volt időpontom a Nőgyógyászomhoz,de nem ez ügyben,így őt is megleptem ezzel a hírrel. :) Valóban 5 hetes  voltam.Kaptam mindenféle vitamint és a vérzésre gyógyszert és várni kellett 2 hetet a következő találkozóig.Addig csak pihenés a köbön.Annyira izgultam,hogy lesz e szívhangja a picinek a hasamban,hogy újra rosszabbnál-rosszabb gondolatok, vagyis inkább félelmek voltak bennem.De a 7. héten ,amikor vissza mentem minden rendben volt.Volt szív hang és mindent rendben talált a doki. 3 hét múlva újra találkozunk majd.Alig vártam azt is és persze izgalom volt rendesen...
Rendben ment minden eddig. Remélem továbbra is szépen fejlődik a picike itt bent !!!?? Úgyhogy most itt tartunk. Boldogok vagyunk és várjuk,hogy érkezzen január 13 környékén a mi kis fényes Csillagocskánk.

Utószóként: Mégis csak tudta a gólya,hogy felénk már készülődik valami!!?!!! :)
Én most már biztosan hiszek ebben a népi hiedelemben. :)