80 Születésnapra

Az Apósom Gyula bácsi tegnap töltötte be a 80. születésnapját. Az Ő kérésére készültek a torták. A formát ízt is ő határozta meg. Így fel volt adva a lecke,hogy elkészítsem a tortáját, mint cukrász tanonc. :)
Dolgoztam a tortákkal 10 órát, de mindenkinek nagyon ízlett, aminek nagyon örültem.



PUNCS ÍZŰ



Piskóta tészta: 

2 x sütöttem meg a formát, tehát
2 x 8 tojás
 2 x 16 dkg cukor (nád cukor )
2 x 20 dkg liszt (rizs liszt)

Elkészítése:

A tojás sárgájákat és fehérjéket ketté választottam.
Először a sárgáját kikevertem a cukor kb 1/3 részével krém állagúra.
A fehérjét a maradék cukorral kemény habbá vertem úgy, hogy 3 részbe adagoltam a a cukrot a fehérjéhez.
A kikevert sárgájához hozzá adtam a fehérje habból egy lapáttal,hogy meglazítsam . Majd a sárgáját fokozatosan a habhoz kevertem . Lazán kevergetem, közben a tálat is forgatom, ügyelve arra,hogy a hab  ne törjön össze. Laza mozdulattal hozzá kevertem a lisztet,  majd a formába öntöttem. Előmelegített sütőben kb 30-40 percig sütöttem.
  
A puncs ízesítést így készítettem:

A második torta formát ketté vágtam és felcsíkoztam
Késztettem egy szirupot. Tettem bele 2 dl vizet, 20 dkg nádcukrot és egy puncs fűszerkeveréket. Elkezdtem főzni. A forrástól számítva kb még 3 percet főztem. Amikor ez meg volt öntöttem hozzá egy rum aromát. (Igazi rummal jobb lett volna?de a sofőrökre figyelemmel voltam). Ketté öntöttem a szirupot és kicsit megszíneztem.  Mivel a természetes ételek híve vagyok, így a rózsaszínt céklának a kicsurgatott levével és a sárga színt kurkumával csináltam. A kurkuma ízét nem lehetett érezni a rumos-cukros tömény szirupban.  Étel festéket szoktak használni a színezéshez.

Az egyik nyolcas formát ketté vágtam megkentem forró barack lekvárral ez egy védelmet ad a tésztának később, amikor megehül. Nem engedi át a szirupot így nem ázik el a tészta. Megszórtam mazsolával és a másik nyolcas formát,amit felcsíkoztam felváltva mártogatva a szirupba bele pakoltam a formába. Mivel a másik formát is ketté vágtam először ,így két sort csináltam a formába. Majd rátettem a tetejét, amit szintén megkentem lekvárral (belső részét) a kettévágott formának.
Betettem a hűtőbe lesúlyoztam,hogy összeálljon a torta. Sajnos csak hét órát tudtam súlyozni, az egy éjszaka helyett,mert másnap reggel iskolába mentem .
 Fondannal öntöttem le a tetejét . Gőz felett egy tálban olvasztottam, amíg folyós állagú lett. (Ügyelni kell,hogy a 40 C fokot ne lépje túl)  Fondan egy cukor massza,amivel minyonokat,tortákat süteményeket lehet bevonni. Házilag is elkészíthető, de Én inkább most megvettem. Céklával színeztem
A torta oldalára nem jutott belőle ,mert keveset sikerült vennem,így az a megoldás maradt,hogy körbe paníroztam őrölt mandulával.  










  


MOGYORÓ ÍZŰ

Piskóta tésztához:

8 db tojás 
16 dkg cukor
5 dkg darált török mogyoró
3 dkg kakaó por
12 dkg liszt

A tésztát úgy, mint az előzőnél. A mogyorót, a kakaót a liszttel  összekevertem és a végén úgy adtam a masszához.

A krémhez

2 ü mogyoró krém
1 csom . darált török mogyoró
30 dkg vaj (Philadelphia)
20 dkg porcukor ( nád )

A vajat a porcukorral kihabosítottam, hozzákevertem a darált mogyorót és a mogyoró krémet. A torta formát 3 részre vágtam megkentem belül majd az oldalát is.

A tetejére olvasztottam gőz felet tortabevonó csokoládét ,tettem hozzá kevés olajat és a tetejére öntöttem ,majd szétterítettem rajta.
 Az oldalát körbe paníroztam darált mogyoróval.






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések