Összeférhetetlenség

Szomorú hír ! :(

Sajnos a madár csapat felbomlik ,mert nem férnek össze a lány madaraink.  :(
 Zizi a pennant és Borsi az amazon most már jó ideje harcban állnak egymással. Az elmúlt hetekben egyre többször esnének egymásnak,ha hagynánk. Az a gond , hogy ha az egyik csapat bent van a kalitban a másik pedig kint, akkor is rácson keresztül megy a párbaj. Ha együtt vannak kint, akkor Zizi akar neki esni a Borsinak ,mert oda repül arra a helyre, ahol ő tartózkodik. Egyszer megijedtem, mert a Zizit úgy megcsípte a Borsi,hogy szegény szó szerint sírt.
Amúgy meg Zizi elviselhetetlenül undok lett. Amióta elveszítette a Laláját teljesen megváltozott.A Bercit sem fogadta el párjának,pedig már 2 éve együtt élnek. Berci pedig olyan aranyos. Udvarolna is a Zizinek,de hiába, Ő elkergeti és oda vág Neki. Úgy tűnik minket néz a párjának.Ha eltűnünk a szobából egyfolytában megállás nélkül ordít torka szakadtából. Marhára idegesítő. Ráadásul 3 nap alatt 4 helyen leette a bordűrt is a szobában. Amíg a kalitkákat takarítottam és egy pillanatig nem figyeltem már az óra tetején ült és csipegette a bordűrt- Ez a 4 garnitúra, amit megettek,de ez már nem is érdekel,mert tudom ők ilyenek.
Én úgy érzem nem is tudunk kellő képen foglalkozni velük,mert annyira irigyek az amazonok,hogy üvöltenek,ha velük nem és a pennantokkal foglalkozunk. Már fontolgatjuk kb egy hete mit tegyünk és elhatároztuk,hogy menniük kell a pennantoknak. Deák Jánost felhívtuk (Gyémánt koszorús tenyésztő) Tőle hoztuk a Bercikét és az amazonokat is,hogy be fogadná e őket,mert ez történt........ Ő igent mondott. Úgyhogy hamarosan elvisszük Őket.Reméljük kolóniában jobb lesz majd nekik és azt is reméljük,hogy a kinti életet szeretni fogják.Már nagyon vágyódnak ki a természetbe ez látható  is náluk. Tegnap jól kisírtam magamat mert lelkiismeret furdalásom van,hogy elmenesszük Őket. Nem is tudom elmondani mennyire meglehet szeretni az állatokat. :(
Lehet,hogy ez miatt néhányan majd elítélnek,de nem szeretnénk tragédiát , így hát ezt a döntést hoztuk meg. :(                                        


ZIZI



BERCI

Megjegyzések

Neon Rider üzenete…
Nálunk is van ilyen,nekünk 3 nimfánk van :)


www.beautyandfashion-makeup.blogspot.com
j üzenete…
Ez elég komoly. Az amazon nagyon nagyot tud csípni,vagyis inkább egyből össze roppantja,ha úgy találja elkapni.Nem szeretnénk. Múltkor is nagyon megcsípte szegény Zizikét :(
Ági mama üzenete…
Sajnálom a történteket, de azért ne legyen lelkiismeretfurdalásod, nagyobb helyen egész biztos másképpen fognak viselkedni. Nekem nem régóta vannak a király papagájaim, de most már látom, hogy amióta kint vannak a szabadban a nagy röpdében sokkal jobban érzik magukat. A két fiatalnak is készül egy nagyobb röpde, mert hiába nagy a ketrecük, nekik az olyan mint egy cipős doboz. Szerencsére a királyok nem olyan vadak és hangosak, egész nyugodt természetűek, barátságosak. Ne búsulj, biztosan jó helyük lesz!!

Népszerű bejegyzések