BUÉK 2020

Kedves látogató!
Kívánok Nagyon Boldog Új Esztendőt 2020-ra.
Egy vidám írással szeretném az évet zárni itt a blogban.
Kellemes olvasgatást!

Min nevettünk? Vidám történet lapunk szilveszteri Szabadföld számában

,,János bá' és Juli néni szeretetben, egyetértésben éltek. Gyermekeik már elhagyták a családi fészket. János bá' dolgos ember volt világéletében. Egy hibája volt, hogy az itókát erősen szerette. Néha- néha jól felöntött a garatra. 

Történt egyszer, hogy a komájával borozni mentek. Juli néni várta, amíg várta, aztán megunta a várakozást. Fogta a vacsora maradékát, s betette a fűtő (csikóspór) sütőjébe, mert félt, hogy a kajtár macska belekóstol. Aztán lefeküdt aludni.

János bá' jó kapatosan botorkált haza. A konyhában étvágygerjesztő illat fogadta. Gyötörni kezdte az éhség. Nem gyújtott világot, hogy az asszonyt ne keltse föl. A Hold gyér világánál látta, hogy a fűtőn van egy lábos. Rátette az asztalra, s kanalazni kezdte, ami benne volt. Az áldóját, ennek se íze, se bűze – morgott magában. Aztán talált benne valami bőrfélét, amivel nem tudott megbirkózni, olyan kemény volt, mint a cipőtalp. – Mi a radai rossebet főzött ez az asszony!? – káromkodta el magát. Korgó gyomorral feküdt le.

Reggel morgós kedvében volt. Rámordult az asszonyra. – Hallod-é, miféle levest főztél te, Juli? A bőr is ehetetlen volt, rágós. – Én biza egy szikra levest se főztem, hanem pityókát kolbásszal. Ehun van ni! – mutatta az urának. – Vén butykos! Kend a mosogatólevet ette, amiben a bőr a rongy volt. Még jó, hogy nem nyivadt meg tőle! – Elkezdett kacagni úgy, hogy a könnye is kicsordult. Akkor már János bá' is kacagott. – Ugye, nem bántad volna, ha megnyivadok? Férjhez mentél volna újból – mondta kötekedve. – Ment volna a fittyfene – válaszolt az asszony. – Különb, mint kend nincs, olyan meg, mint kend, úgyse kell.

Valahogy kitudódott az eset, az egész falu rajtuk nevetett, hogy be fáin volt a János bá' vacsorája!’’

Boldog Karácsonyt kívánok

Kedves olvasó!

Áldott,Boldog,Békés, Szeretettben Gazdag Ünnepet kívánok!

Mint mindig, most sem maradhat el a már  szokásba vett kis karácsonyi történet.
Sikerült újra olyant ide hoznom,ami számomra nagyon kedves és szívet melengető.
Remélem Neked is tetszeni fog!!?!
Kellemes olvasgatást kívánok!

Garay András: Karácsonyi történet

Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első havat. Karácsonytájt érkeztek meg nyugat felől a szürke fellegek, s letették terhüket a hegyek koszorúja övezte völgyben, de nem olyan városias, hosszú szállingózás módján, hanem vastag bunda alá került a táj, a falu. Az iskolának akkor egyszeribe vége szakadt, a szünidő kezdetét nem a kalendárium betűi, hanem az első hó jelentette. Mi már december eleje óta a reggeli felkelés után azonnal az ablakhoz siettünk, hogy ledörzsölve a jégvirágokat, megláthassuk az első havat, szabadságunk kezdetét.

Idén sem kellett csalódnunk. Már november végén megjelentek a fellegek, András-napra már hósipka borította a Kömöge tetejét, s december közepén egy éjszaka két arasznyi hó hullott, beterített mindent, s mesevilágot varázsolt a környékre. Hurrá! - rohantunk vissza az ablaktól, s sarokba dobva az iskolatáskát, lázasan kezdtük szőni a szünidei terveket. Kertünk vége a hegyek lábáig nyúlott, s kukoricacsutkát cipőnkre kötve vígan siklottunk a havon. Csúszkálással, ródlizással telt az idő, s este, mikor a konyhában egybegyűlt a család, hallgattuk az öregek szavát, apám, Márton tréfálkozásait, a világ gondját, s körülfogott bennünket anyám szerető gondoskodása. Kezdetét vette a sütés-főzés, a készülődés.

Hamarosan itt a karácsony. S mikor apánk egy este azt mondta, hogy másnap levágjuk a disznót, tudtuk, már csak napok vannak hátra, s esténként leszakítva a leveles naptár lapjait, mi, gyerekek, lestük azt az egyre közelebb kerülő piros betűs számot. Már a szánkózás sem volt az igazi, s amíg a férfiak az udvarban tettek-vettek az állatok körül, mi néztük a konyhaasztal köré kuporodva az anyám keze alól kikerülő mézes figurákat, cukordíszeket, apró meglepetéseket.

Titkolózni nemigen lehetett, nem is volt rá szükség. Őszinte világ volt a miénk, tiszta szándékú, egyszerű szavú. Úgy mondták otthon: karácsonykor Jézust várjuk, hogy eljöjjön hozzánk, készülünk, hogy méltónak találjon minket. S az igazi ajándékok ezek az esték voltak, amikor a család összehajolva, gyerekek és szülők közös izgalmával, tréfálkozással az eljövendő nap örömében készülgetett.

Egy este, hogy apám elfújta a lámpást, Dorka húgom odasúgta anyjának: Anya, ugye a Mennyországban is így telnek az esték? Anyám igenére már tudtuk, eljön ő hozzánk, mint tavaly, tavalyelőtt, s amióta csak az eszemet tudom. Aznap szépet álmodtam, angyalok seperték a havat a behavazott utcán. Egy meglepetés azonban mindig volt. A fa. Ezt mindig apám hozta, de oly észrevétlen, hogy mi, gyerekek sehogy sem értettük, hogyan kerül oda az asztalra, csak lenyűgözve álltuk körül este a gyertyafényben alakot öltő karácsonyfát.

A várt reggelen apám szokás szerint fogta a fejszéjét, felvette hótaposó csizmáját, s mikorra mi előkászálódtunk a meleg dunyhák alól, már csak imbolygó alakját láttuk a hegynek tartva a fehér hómezőben. A fát még az ősszel kinézte. Igaz, kicsit messze kellett mennie fel a hegyekbe, de ezt az utat minden évben megtette, talán neki is le kellett tenni a gondokat, kóborolni a csendes, behavazott tájon.

A hó érintetlen volt, nehezen haladt előre. Itt-ott állatnyomokat látott. A fagy megdermesztette a fákat, bokrokat, s tündérvirággá varázsolta az erdőt. A Kömöge alatt vitt az útja, aztán fel egy dombtetőre, majd végig a gerincen. Megismerte a helyet. Az ősszel itt kaszáltak egy réten, s már akkor látott egy kis fenyőfát. Arányos termete, dús ágai, tömött levelei, szürkészöld színe rögtön feltűnt neki, s képzeletében már látta is felöltöztetve a szoba sarkában. Ott is volt a fa egy kis beszögellésben, évszázados fenyők oltalmában. Két csapásra kivágta, majd kicsit megpihenve belakmározott tarisznyájából, amelyet anyám varrt neki, s elindult visszafelé. A megindult hóesés betemette a nyomokat, s bizony iparkodnia kellett, hogy sötétedésre visszaérjen. Baljós zúgással feltámadt a szél. Hóna alatt a fenyőfával ugyancsak különös látvány lehetett. De ismerte a tájat, hiszen itt gyerekeskedett, s a falut is alig hagyta el. S mikor arról beszélt az unszolásunkra, hogy volt egyszer Pesten is, teljes bizonyossággal gondoltuk, hogy apánk világlátott ember.

Leért a völgybe, s már erőst szürkült az idő, mikor elérte a falu első házait. A hegyek alatt, a forrásnál - hova együtt jártunk a nyáron a többi gyerekkel vízért -, kis ház állott. Egy öreg juhászé volt, kit, mivel nem csizmában járt, hanem bakancsban - mindenki Bakancsos Pista bácsinak szólított. Rossz érzés fogta el apámat a behavazott udvar, a setét ablakok láttán. Megnyitotta a kertajtót, letámasztotta a fát a tornácra és benyitott a házba. Pista bácsi az ágyban feküdt. Mi van magával? - kérdé apám, ahogy meggyújtotta a világot. Beteg vagyok, Márton - mondta az öreg. A kályha hideg volt. - Mindjárt befűtök. Zsófi majd holnap hoz meleg levest meg kóstolót.

Kiment a fészerbe, fát keresett. De csak a hó alatt talált nyirkos, korhadt fadarabokat, így a feladat reménytelennek látszott. Aztán pillantása az ajtónál lévő fára esett. A tuskóra tette a kis fenyőt, s nagyot fohászkodva apróra hasította. Lassan pattogni kezdett a tűz, s fenyőillat töltötte be a kicsi házat. Pista bácsi megkönnyebbedett. Akkor holnap - mondta apám búcsúzóul. Már nagyon vártuk őt. Nehéz lépteit hallva izgalom vett rajtunk erőt. Végre mindannyian együtt vagyunk idehaza. Mikor pillantásunk fehér arcára esett, csak annyit gondoltunk, milyen hideg lehet, s újra átadtuk magunkat a várakozás bódító érzésének. Anyám néhány szót váltott apámmal, majd ünneplőbe öltözve ültünk le a konyhában, s kezdődött, amit úgy vártunk.

Apám ölbe vett bennünket, s szokásunk szerint mesélni kezdett egy idegen országról, egy házaspárról, a születendő kisgyermekről, emberekről, hatalmasokról és szegényekről. Beszélt a rokonokról, a barátokról, a nélkülözőkről, s percek alatt odavarázsolta elénk a falut, a múltat és jövőt, az egész világot. Aztán énekelni kezdtünk, s mikor a kis csengő megszólalt, nagy izgalommal nyitottuk ki a szobaajtót. Az asztalon egy tányérban ott voltak a mézes és cukrozott díszek, égtek a gyertyák a tartókban, de a fa, a fa nem volt sehol. Könnyes szemmel, kérdőn néztünk apánkra. A sarokban állt, anyával egymáshoz hajoltak, szemükben megcsillant a gyertyák fénye. Találkoztam az úton Vele, elkérte a fát, én meg odaadtam neki, hiszen nem illik egy kérést Tőle megtagadni. Szavai megnyugtatóan csengtek. Anyám, hogy a csend feszültségét feloldja, az ünnepi asztalhoz invitált bennünket.

Boldog karácsonyt mindenkinek - mondta, és behozta a gőzölgő levest.

Doboznyi szeretet

Végre elkészültem az idei cipősdobozzal.
Nem volt olyan egyszerű a menete,mert legtöbb alkalommal ott nyüzsögtek  körülöttem a gyerekek,vagy éppen segédkeztek  valamit Ők is 😀
Az idén egy 14 éves lánynak küldjük.
És arra gondoltam szerencsét próbálok.
Elküdtem pályázatra a Legkreatívabb cipősdoboz címre.
Igazából ez nem olyan lényeges. csak  éppen jó,ha mégis sikerül díjat kapni.Egyszer már sikerült és csodás érzés volt,hogy adhattam,de kaptam is.❤️
A dobozhoz írtam szöveget is ,mert ez az üzenete:

Anygyalok-Angyalok!😇😇😇

Vigyétek ajándékul ezt a dobozt.

Repítsétek olyan házba, hol egy 14 éves lány nagyon várja.❤️Sok szeretettel!🌲😇❤️

Szökésben 🙂

Szökésben,de csak a konyháig !😀
Úgy vettem észre ,hogy csak a nagy ünnepekre próbálom összeszedni magamat ahhoz,hogy írjak a blogba.Pedig mindig fotózgatok ételeket,amiket idônként csinálok és úgy érzem jó helye lenne itt a bazárban a többi recept között,de nem jutok el addig ,hogy ez meg is valósuljon.😐
Szeretek blogolni ,vagyis szeretnék ,mert az is kikapcsol, a minden napok forgatagából.Saját gondolataim is lehetnek ,ami nem éppen a családi kötelező tevékenységeimről szól.🙃
Itt az idő,hogy elkészítsem a cipős dobozt,amit évente mindig megteszek.
Most éppen ki kellene surranom Ingrid szobájából ahhoz,mert mindenki alszik most,de nem sikerül,mert azonnal felpattan az ágyában és sírni kezd,hogy ne menyjek el😐😑
Hogy lesz ebből szépen kipingált cipős doboz???🤔
Szóval ilyen és még tengernyi feledat vàrna,amit szeretnék,de nem megy,mert a gyerekek  110% ot vesznek ki belőlem.🙃
Alakul a doboz.Kijutottam a konyhába és gyorsan neki estem a doboz festésének.👍
Mély gyöngyház  padlizsán bordó lesz az alap színe.
A végleges kinézetét is szeretném majd megosztani,mint mindig,ha elkészülök vele.

Húsvéti Üdvözlet

Szeretnék Vidám,Boldog  Húsvéti Ünnepeket kívánni az ide látogatóknak!
Minden évben próbálok keresni kedves kis történetet,meséket üdvözletként.
Idén is így teszek.
Egyik kedvencemet osztom meg most veletek .Bizonyára sokan ismeritek.
FOGADJÁTOK SOK SZERETETTEL!

ZELK ZOLTÁN: A HÁROM NYÚL

Egyszer régen, nagyon régen,

zúgó erdő közelében,

három nyulak összegyűltek,

selyemfűre települtek,

ottan se ültek sokáig,

talán csak egy fél óráig,

amikor felkerekedtek,

hogy már végre hazamennek,

egy szarka felettük szállott

s felkiáltott: -Mit csináltok?

Mit csináltok, három nyulak?

Úgy ültök ott, mint az urak --

- Úgy, úgy bizony, mint az urak! -

felelték a három nyulak.-

Ezután már urak leszünk,

ebédre rókahúst eszünk!

Nem fogjuk az időt lopni,

most indulunk rókafogni! -

Csacsi szarka, nem elhitte?

Repült is már, a hírt vitte,

s buta róka is elhitte.

De hát hogyne hitte volna,

akármilyen ravasz róka,

mert a szarka így kiáltott:

-Egy jegenye fölött szállok,

mikor lenézek a földre,

három nyulak ülnek körbe.

Összebújva tanácskoznak -

Jaj, mekkora nyulak voltak!

Jaj, mekkora fejük, szájuk,

a medve egér hozzájuk!

Hát még miről beszélgettek?

Hogy eztán csak rókát esznek - -

Ennek a fele se móka!

Szedte is lábát a róka.

Futott ki az erdőszélre,

csak mielőbb odaérne!

Hát amint ott futott, szaladt,

szembe vele farkas haladt:

- Szaladj te is, komám, farkas,

jaj, mit láttam, ide hallgass!

az erdő közepén jártam,

most is borsódzik a hátam,

sosem láttam ilyen szörnyet,

ottan ültek három szörnyek!

Három nyúl volt, és akkora,

fél méter is volt egy foga!

Hát még miről beszélgettek?

Hogy eztán csak farkast esznek -

No hiszen egyéb se kellett,

a farkas is futni kezdett,

a rókával versenyt futott,

majdnem az orrára bukott!

Addig futott, amíg szembe

nem jött vele egy nagy medve:

a medve így szólongatta:

-Hova szaladsz, farkas koma? -

- Medve komám, ne is kérdjed,

szaladj, ha kedves az élted!

Erdő közepiben jártam,

jaj, mit láttam,

jaj, mit láttam!

Három nyulak ottan ültek,

éppen ebédre készültek.

Akkora volt foguk, szájuk,

kisegérke vagy hozzájuk!

Hát még miről beszélgettek?

Hogy eztán csak medvét esznek! -

Egyébre se volt már kedve,

szaladni kezdett a medve.

Elöl róka, hátul medve,

közben a farkas lihegve.

Így szaladtak erdőszélre,

szomszéd erdő közepébe.

Szaporán szedték a lábuk,

szellő se érjen utánuk -

Amíg futottak lihegve,

egy vadász jött velük szembe.

Nézi is őket nevetve:

együtt szalad róka, medve -

-No hiszen, csak ne nevessél,

vigyázz, nehogy bajba essél!

Szaladj inkább te is erre! -

kiáltott rája a medve. -

Az erdőben három szörnyek,

puska sem öli meg őket.

Három nyulak, de akkorák,

nem láttam még ilyen csodát! -

Szedte lábát a vadász is,

eldobta a puskáját is.

Ijedtében megfogadta,

most az egyszer érjen haza,

csak ne falják föl a szörnyek,

sohase vadászik többet -

Ezalatt a nyusziházban,

fűszálakból vetett ágyban

három nyuszi aludt szépen,

összebújva békességben -

Várjuk a tavaszt

Mint mindenki Mi is nagyon várjuk már a tavaszt. Kb 1 hete szép idő volt hétvégén ,így fogtuk magunkat egy vasárnapi napon és a gyerekekkel kivonultunk egy kicsit kirándulni a sukorói dimbes-dombos erdőbe. A fák közelsége, energiával töltött fel. Ingrid is élvezte a kirándulást igaz időnként volt egy kis hiszti ,de az erdőben nem volt probléma.Inkább Nekünk voltak problémáink Gyulával :) Túl meredek volt az emelkedő. Gyula Gyuszikát vitte a kezében, Én pedig Ingridet toltam felfele a babakocsi fellépőjén.A turista utat követve sajnos nem tudtunk végig menni,mert túl meredek volt a babakocsival való közlekedéshez.Így aztán visszafordultunk  és szépen leereszkedtünk a már megtett úton . Be kell iktatnunk egy hordozót Gyuszikának a kirándulásokhoz,ami működhet is,mert szoktam karikás kendőzni vele,amíg kisebb volt.Most már nem bírja a vállam a kendőzést.Ingridet meg szoktatjuk a hosszú sétákhoz,vagy őt is cipeljük majd.
Sok a tenni való a házkörül. A kertben is hamarosan megkezdjük  tenni valókat .
A napok gyorsan peregnek.Ingrid január elején megkezdte az óvodát.Szereti,de csak fél napot van,mert nem eszik rendesen és nem is aludt el alvásidőben sem.Itthon kicsit később szokott aludni,így ott nem ment neki.Mire haza értünk délután az óvodából fáradt volt  éhes és nyűgös .Arra a döntésre jutottunk,hogy ebben a tanévben egyenlőre fél napos lesz,aztán majd jövőre próbálkozunk az egész nappal.
Gyuszika szépen fejlődik. Tegnap volt 6 hónapos. Nagyon kis édes :) Imádja a nővérét és persze ez fordítva is igaz.Megkezdtük a hozzátáplálást 2 hete.Szereti és követelődzik,ha meglátja a kistálját és a kanalát,hogy adjuk már a finom falatot,mert különben balhét csap. :) Egy hete kibújt az első fogacskája . Fokában araszolgat a szőnyegén már.Nem győzzük pakolni rá vissza. Feltolja magát négy kéz- lábra és ringatózik. Hangosan gagyog.Jól elmondja a mondókáját mindenkinek. Az elalvás csak kézben megy vesztemre,így érdekesen alakulnak időnként a napi teendőim. :)
Éjjel 2x ébred . Jó alvó! Nem panaszkodhatok rá eddig .
Így telnek a napok-napjaink a gyerekekkel.