Elérkezett a tavasz és újra húsvéthoz lapoztunk a naptárban.
Úgy repülnek el a napok, hogy azt veszem észre, hogy újabb hétnek a végére értünk. Egyre több növény virágzik és egyre jobban zöldül elek a fák lombjai🥰
Egy kis jó idő is jöhetne már, de nem panaszkodom …
Kedves látogató!
Kívánok : Áldott , szép húsvéti ünnepet!!
Most újra egy húsvét mesével gazdagítom blogomat és ma este nálunk is megismerhetik a gyerekek ezt a kedves kis húsvéti mesét.
MÓRA FERENC: A HÚSVÉTI TOJÁSOK
Az erdő közepében, egy vén cserfa alatt kicsi házikó állott. A házikóban lakott Tapsi úr a feleségével meg a két gyerekével. Rendes, jóravaló erdei nyulak voltak Tapsiék, és bár hosszú volt a fülük meg kurta a farkuk, senkinek az erdőben panasza nem lehetett ellenük.
Egy reggelen, éppen újév reggelén, Tapsiné azt kérdezte az urától:
– No, édes apjukom, mit főzzek ma ebédre?
Az öreg nyúl egyet-kettőt szippantott a pipájából, és azt mondta:
– Jó lesz egy kis takarmányrépa. Ha meg találsz a piacon édes káposztatorzsát, hozhatsz belőle a gyerekeknek.A gyerekek nagyon szerették a káposztatorzsát, és örömükben mindjárt ugrálni kezdtek az asztal körül. Tapsiné asszony pedig a cseléddel elment a piacra.
– Hol van a répa? – kérdezte az öreg nyúl.
– Hát a káposztatorzsa? – kérdezték a kicsinyek.
– A káposztatorzsának már elmúlt az ideje, a répáé még meg sem jött. A vásáros kofák a nagy havazás miatt be se jöhettek a falvakból, még csak gyönge fahéjat sem tudtam venni. Egy pár fiatal fának szóltam ugyan visszajövet, de ők azt mondták, hogy ebben a kegyetlen hidegben nekik is kell a héjuk. Az öreg nyúl megvakarta erre hosszú fültövét, a kicsinyeknek pedig sírásra állott a szájuk.Kevés szecska volt ugyan még a kamrában, de ilyen napon, újév napján, még a mezei egér asztalán is különb ebédet tálalnak föl.Az öreg nyúl egyet-kettőt szippantott a pipájából, és azt mondta:
– Baj, hát baj, de azért nem kell ám mindjárt sírni!Aztán odafordult nyúlné asszonyhoz, hogy öltöztesse fel jó melegen a gyerekeket. Az asszony fel is öltöztette őket, meleg kendőt is kötött mindegyiküknek a nyakára, hogy köhögést ne kapjanak a reggeli ködben.
– Gyerekek – mondta az öreg nyúl –, menjetek át a tisztásra az erdész bácsihoz. Köszöntsetek rá illedelmesen, mondjátok, hogy boldog újévet és jó egészséget kívántok neki, és hogy jó szívvel venném, ha valami kis finom főzelékfélével segítene rajtunk.
A gyerekek mindjárt szaladni akartak, de az apjuk utánuk szólt:
– Azt mondom, ne bácsikázzátok az erdész urat, hanem szólítsátok tekintetes úrnak.
Az anyjuk pedig azt mondta:
– Meg ne álljatok a jégen csúszkálni! Ha meg azokkal a bolondos vizslakölykökkel találkoztok, kerüljétek el őket okosan, hogy fogócskát ne játsszanak veletek megint.
A gyerekek kézen fogva mentek az erdőn át, az erdészlak felé. Meglehetősen jól viselték magukat, csak néha böktek meg alattomban egy-egy havas bokrot, hogy egy kis havazást csináljanak.Az erdész urat a kert alatt találták a három kisfiával. A kisnyulak elmondták a mondókájukat, az erdész meg tüstént beküldte a fiait az erdésznéhez, hogy adjon valamit a nyulaknak, adott is négy-négy nagy répát.Kisnyulak a répákkal hazafelé mentek. Mikor az ismerős erdőbe értek, jókedvük kerekedett, és futkosni kezdtek.
Azzal ijesztettek egymásra, hogy „Jön a róka!”, aztán nagy versengéssel iramodtak házuk felé.
A télnek vége lett, és a nyulak egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy a hó elkotródott a házuk tájékáról, és hogy régi ismerőseik, a vándormadarak megint ott csicseregtek a fák között, csodálatos dolgokat mesélve idegen országokról, hol a télen jártak.
A nyulaknak most már nem kellett többé az erdészhez fordulniok, ha megéheztek, mert az erdő tele volt bársonyos fűvel és illatos herével. Hanem azért nem feledkeztek meg erdészékről. Az öreg nyúl azt mondta:
– Ilyen nagy úrral jó fenntartani a barátságot, és nem lehet tudni, mi lesz a jövő télen.
Éppen húsvét éjjelén volt, mikor a legnagyobb csendben furcsa egy társaság sompolygott az erdészék kertjébe.
Tapsién voltak meg a rokonságuk. Aztán tapsi úr jött, ez meg akkora húsvéti tojást hentergetett maga előtt, amelynél nagyobbat és szebbet sohse láttam. Kék bársonyból volt ez a húsvéti tojás arany abronccsal.
Aztán jöttek a többiek, ők meg kosárban, pici szekérben hozták a sok húsvéti tojást.
Másnap az erdész már korán reggel lent járt a kertben. Később leszólította a gyerekeket is:
– Gyerekek – mondta –, nekem úgy rémlik, mintha nyomokat látnék a kertben. Ha itt jártak, akkor itt is hagytak valamit. Jó lesz egy kicsit körülnézni a bokrok alatt.
A gyerekek szétfutottak a kertben, aztán itt is, ott is hallatszott az örömkiáltásuk, amint egy-egy húsvéti tojással megrakott fészekre bukkantak.
Az a kékbársonyos, aranyabroncsos tojás, melyet Tapsi úr maga görgetett be a kertbe, tele volt cukorral.
Én is megkóstoltam, mert éppen akkoriban vendégségben voltam az erdészéknél, és egész komolyan mondom, hogy alig ettem még ennél édesebb cukrot.
Vége
(Kép forrás:Pinterest)
