Kedves olvasó!
Köszönöm,hogy betekintettél ide!
A bazárban teljesen megritkultak a bejegyzések és írások. Az idő hiánya hozza ezt magával. Annyira el vagyok havazva a minden napokban , hogy arra már nincsen energiám, hogy itt is megosszak számomra érdekes , vagy kedves dolgokat. Így maradnak a nagy ünnepek, de már azok is egyhangúvá váltak.
Mindig megfogadom, hogy idén másképpen lesz!
Legyen ez az Én új évi fogadalmam. :
Legyen több írás, kép, recept, érdekesség itt a Bazárban !!☘️🥰🎉
Az ünnepek gyorsan eltelnek. Sok szép és közös programmal fűszereztük be a családdal. Volt egy születés nap is ezelőtt 2nappal. A legszebb nap minden évben. Ingridkénk születésének napja.
Előre elnézést kérek, de most is Fekete Istvántól választottam egy írását. Nagy kedvenc számomra szinte az összes novellája.
Fekete István: Szilveszter éjjel (1934)
Éjfél van a havas utak s az örök Idő országútján. Az óesztendő utolsó éjfele. Tomboló szél nyargal az éjszakában. Nincs, ami útjába álljon, s a dermedt jegenyék suhogva hajolnak délnek, sziszegve panaszkodnak, és gyökereikkel riadtan kapaszkodnak a fagyos földbe.
Az öreg esztendő szélostora zúgó suhogással vág végig az erdőn, a síkon, és didergő fejüket meghajtják a felhőket érő fenyők éppúgy, mint a száraz kórószálak, melyekről az utolsó magvakat tegnap vitték el az éhes tengelicék.
Zúg a szél az erdőn.
Suhog a tölgyesben, és orgonál a fenyvesben, hol ízekre szakad, amikor belevágódik a hegyes tűlevelek milliós országába. És hordja a havat. Felszedi a tisztásokról, hol nekivágja a fák északi oldalának, hol mohás ágyba kapaszkodnak a hó nyargaló porszemei. Ami aztán megkapaszkodni nem tud: lehull a földre. Nekitámaszkodik a fának, vagy viteti magát új utakon, hol új torlaszok nőnek.
A patakból csak egy keskeny fekete csík látszik. Ott folyik a víz csendesen, szótlanul. Néha felcsillannak itt-ott apró hullámok, mintha tudnák, hogy az őszből jönnek, de a tavaszba mennek. A patak egyik oldalán szinte lóg a keményre tapasztott hó, a másik oldalon kopaszra seperte a szél, mely hideg ujjaival felborzolja a víz fázósan redős tükrét.
A hó alatt ujjnyi jég fojtogatja a patakot. Megkapaszkodik a partokban, és szeretne összeérni, de a hó nagy súlya letördeli a szélét, s a víz hangtalan örömmel konok feketeségbe rántja a betolakodókat. És a hó halott birodalmában, a havas erdőn rettegve álmodik az Élet. Nincs hang, csak a szél jajgatása, nincs mozgás, csak a jeges ágak vergődése. A nap talán sose kel fel többet, hogy nagy fejű szitakötőket vegyen aranyos, meleg sugarára. Talán elfáradt a messze kelet végtelen útjain, vagy elvesztette áldott tarisznyáját, melyben ott szunnyad a rétek virága, az erdők dús rügye s a fészkek meleg ágya.
Nincs válasz az éjfélbe szakadt éjszakában.
Minden bokorra hódombot rakott a tél. Kicsire kicsit, nagyra nagyot. Vajon miről álmodnak fehér takarójuk alatt kopasz kis karjaikkal a didergő cserjék. Az erdő egyik szögletében nagyobb hódomb. Azon már ablak is van. Az az erdőőr háza. Csendes, mint a többi fehér halom az erdőben. Ablaktáblái behúzva, eresze majd a földig ér, és nyitott pitvarában szorgalmasan rakja le hideg terhét a szél
Bent, a gerendás szobában álmos lámpavilág. Csizmás ember könyököl az asztalra, és ijedt arcú, öregedő asszony a kályha mellett. Ha a szél megrázza az ablakot, odanéznek, s az asszony ilyenkor a szívére szorítja a kezét.
- Jaj, istenem, csak már itt lennének!
Az erdőőr dörmög valamit. Nem érteni. A szobában ijedt várakozás pattanik néha a bútorokban, és a perceket álmosan őrli a szú a gerendákban. Neki mindegy. Csendbontó kis kapargálása akkor is lehullt a süppedt szobába, amikor hideg arcú öregember feküdt az ágyon kiterítve, üveg rózsafüzérrel darabos ujjai között, meg akkor is, amikor az új erdőőr meghozta a menyecskét a kimeszelt szobába, s az egyszerű vágyak megölelték egymást.
Régen volt. De ezzel a szú nem törődik. Néha felesel a láncos faliórával, melynek ketyegése nélkül rondítana a csend, néha elhallgat, különösen nappal, amikor nem szórhatja időt őrlő fűrészporát a sötétben ijedten dobbanó szívekre.
Az óra éjfélt üt. Rozsdás láncán zörögve szalad lefelé a súly.
Az erdőőr felkel, és odaül felesége mellé. Megsimogatja kezét.
- Boldog új esztendőt, anyjuk!
Az asszony feje még mélyebbre csuklik.
- Mindenkinek. Azoknak is, akik kint járnak... –
És keze fejével megtörli szemét. Rettegve gondol a szélviharos erdőre, hol emberi vadak állhatnak a homályban. Az ura csak most lábalta ki egy ilyen éjszaka emlékeit, most meg a lánya vőlegénye ment el, hogy találkozzon a veszedelemmel, mely a fejük fölött lóg, amíg csak le nem számolnak vele.
Odakünn mintha megroppanna a hó. Az ember előrehajol, mintha szemével is hallgatózna, az asszony meg belekapaszkodik az ura karjába.
- Ne menj ki! Majd zörgetnek.
Megkoppan az ablaktábla. Egyszer... kétszer... háromszor...
Feloldódik az ijedt csend. Az erdőőr felugrik, zárat nyit, és szélesre tárja az ajtót. Elöl zömök, piros képű ember topog be. Akkora kis nevető, fekete szemmel, mint a kökénybogyó, utána szép szál legény, hogy meg kell hajolnia az alacsony ajtóban. Fején kötés.
- Megvan! – lihegi az apró emberke. – Megvan! Boldog új esztendőt! Komámasszony, ölelje meg a Jóskát! Ez csinálta. Amíg rám lövöldözött a gazember: a háta mögé került (mert egészen eszét vesztette az a zsivány, meg a szél is jajgatott), és lerántotta a földre. Alig tudtam a hóban kiválogatni, melyiket üssem, úgy összebomgolódtak. Kétszer is fejbe vágtam, amíg eleresztette Jóskát. Akkor aztán megkötöztük. Most már a csendőrök fogják a községházán.
Boldog zsibongás a kis szobában: hála isten! Hála isten! Ez igazán boldog esztendő.
- Anyjuk, bort! Tegyétek le a puskát! Hozd ki a nagyobbik lámpát! Ennivalót! – Az asszonyka szaporán sürög-forog. Fehér abrosz kerül az asztalra. Hideg hús, fonott kalács. Boldog nevetés. Összekoccannak a poharak.
- Derék ember vagy, Jóska fiam! Isten éltessen!
A legény azonban szótlan. Jólesik neki az asszony anyás simogatása, de látszik valamit szeretne mondani. Amikor egy kicsit elül a zaj, meg is kérdi?
- Erzsi már alszik? – És elpirul.
Amazok hárman boldogan, nevetősen néznek össze.
- Nézd meg, fiam. Talán még nem feküdt le.
A legény olyan lassan kel fel, mint kit nógatni kell. Aztán benyit a másik szobába.
Amint becsukódik mögötte az ajtó, puha meleg karok fonják körül és a boldogság tüze lángra lobban a sötétben.
- Ó, istenem, nemhiába imádkoztam! Megsegített... – Aztán már alig beszélnek. A nagykemence széles padkáján el nem mondható boldogság álmodik. Akadozó suttogás vergődik a homályban, s a szívekben zsongó muzsika zendül. Néha megsimogatják egymás kezét, néha felsóhajtanak, mintha siratnák a perceket, melyek soha vissza nem térnek. A sötét zugokban hangtalan nevetés hancúrozik, és a szú is elhallgatott a mestergerendában. A vágyódásban fulladozó gondolatok már messze járnak, már rakják a fészket, a puhát, a meleget.
De eljár az idő. Messze keleten a nap mégiscsak nyakába akasztja áldott tarisznyáját, hogy elhozza a fényt, a meleget, a szeretetet. És jövetelének tollas kis hírnöke, a kakas megszólal az ablak alatt:
- Hajnal van, újév hajnala! Ébredjetek!
Elült a szél. Odafagyott a szikrázó, ébredő, fehér erdőhöz. Cinkék kopogtatják a jeges ágakat, és sznó csilingel valahol az utakon. A faluból a muzsikaszó alig ér el idáig. Csak mint a méhdöngés. Néha a klarinét vékony hangja száll az erdő felett, néha a nagybőgő mormog.
Vadlibák húznak magasan, frissen észak felé. A patakparton piros lábú vadkacsák tollászkodnak, és a nádasban most ballag hazafelé a róka.
A kis erdei ház kéményéből vidáman kanyarog felfelé a füst, nevetnek a napfényben az ablakok. A fiatalok már fél órája búcsúznak a törött fájú kiskapuban. A legény a puskaszíjjal játszik, és még a kiskabátja is ki van gombolva.
- Hát májusban? – kérdi.
A lány csak bólint, és ő is megfogja a puskaszíjat. Kezük összeér.
Csoda, hogy meg nem csordulnak az ereszek, és kakukk nem kiált a dérvirágos vadkörtefán.
Mintha május lenne.
Boldog Új Esztendőt kívánok !!🍾🎉🥂☘️🐷
Kedves olvasó!
Kívánok Neked és családodnak Kellemes húsvéti ünnepeket!
Végre itt a tavasz! Már nagyon vártuk!
Kívánom , hogy csodásan teljen az ünnep mindenkinek és a tavaszi nap sugarai ragyogja be lelketek , testetek!
Húsvéti Áldás
Hozzon a húsvét napfényt, áldást, meleget,
szívekben jókedvet és sok - sok örömet.
Teremtsen békét a háborgó világban,
lehessen mindenki boldog hazájában.
Tanítsa szeretni a gyűlölködőket,
adjon kenyeret koldusnak, éhezőnek.
Adjon egészséget betegnek idősnek,
hozzon megváltást tengernyi szenvedőnek.
Éltesse a reményt még nincs világvége,
van kivezető út sötétből a fényre.
Rengeteg gyöngyöt halmoztam fel régebben és sok -sok ékszer készült. Aztán érkeztek a gyerekek és ez a szeretett hobbim elmaradt.
Jó lenne újra komolyabban neki kezdenem, de nehezebben állok már neki…
Azért nem adom fel és próbálkozok majd minél többet leülni gyöngyözni. 🥰
Boldog , békés karácsonyi ünnepet szeretnék kívánni kedves olvasó!!
Mára hagyománnyá vált itt a blogban, hogy karácsonykor egy-egy mesét rövid történetet, vagy egy novellát osztok meg . Most is ezt teszem. Fogadd szeretettel!
Karácsony angyala (Könyves Tóth Kálmán)
- Apjuk- szólítá meg Réthi Márton tanító urat az ő kedves élete párja -, mondanék én valamit, csak azt ne mondja felőlem, hogy nagyralátó vagyok.
- Na hát! - viszonzá a tanító úr -, ha annyira beszélhetnéked van, csak ki vele, úgy is kifúrná az oldalamat.
- Holnapután karácsony szombatja lesz - kezdé az asszony.
A tanító úr jóizűt nevetett.
- De jó, hogy eltaláltad, hallod, asszony, ezt a te nagy bölcsességedet megírom a komáromi kalendárium csinálónak.
Aztán még jobban nevetett.
- Hallgasson hát a végére - mondá neje durczásan -, hát hiszen nem csak azt akartam én mondani, mást akarok én abból kihozni...
- Azt, úgy-e - nevetett Márton úr -, hogy utána következő másnap meg karácsony ünnepe lesz. Lásd, asszony, ezt meg én találtam ki. Milyen bölcsek is vagyunk mi igy kettecskén, de kár, hogy a puskaport már feltalálták előttünk!
- Ugyan ne peregjen már a nyelved - pattant fel az asszony -, hagyj már egyszer kibeszélni...ne is szakits félbe. Karácsony szombatjára karácsonyfát állítok föl az én kis bogaraimnak, már meg is rendeltem a fenyőt, aranyos diót, czukros süteményt...
De már erre meg nem állhatta a tanító úr, hogy közbe ne vágjon.
- Nem szeretem az ilyen módizást - mondá komolyan , uraknak való az, nem ilyen szegény tanítónak, ki négyszáz forintocskából hetedmagával éldegél. Beérhetjük mi azzal is, ha az iskolás gyermekek beköszöntenek hozzánk s eléneklik a betlehemi dalt, sütsz egy kis kalácsot, jól lakunk...de az a karácsonyfa csak uraknak való.
- Ne félj, nem kerítettem én azt sokba - mentegette magát a feleség -, a fenyőt az uraság kertésze ingyen adta, dióm volt, a czukros süteményeket a kisasszony küldte, téged csak arra kérnélek, hogy Miskának egy kis képes könyvet, Jancsinak egy falovat, Piroskának egy bábut...
- Ugyan hagyd el már - intett kezével Réthi uram -, nagyon szeretem a gyermekeimet, de ösmerem anyagi állásomat is, alig van öt-hat forintom: ilyesmire nem telik. Majd ha megnyerjük a nagy lutrit, de addig szó se legyen képes könyvről, falóról, meg bábukról. Punktum. Értetted, asszony?
Az asszony szemeiből kicsorduló könnyek szó nélkül is tudatták Mártonnal, hogy megértette kegyetlen határozatát.
A könnyek egy kissé meglágyították a tanító kemény szívét s vigasztalni igyekezett nejét.
- Azért ne sírdogálj, anyjukom, ki-ki addig takaródzik, a meddig a takarója ér. Érjék be a czukrossal, aranyos dióval, majd ha jut másra is, kipótoljuk máskor.
A dolog annyiban maradt: de ez nem késleltette a szombat közelségét. Márton felesége, kit minden iskolás gyermek Erzsi néninek hjvott, már kora délután hozzá kezdett a karácsonyfa földiszítéséhez. Aranyos papírt, nemzeti-szín pántlikát, kis viaszgyertyákat lehetett kapni a zsidó boltban is. Előre örült a lelke, a mint elképzelte, minő meglepetést szerez gyermekeinek, kik közül a legidősebb csak most töltötte be a hetedik évet, a legkisebb pedig még csak négykézláb mászkált.
Már beesteledett. A kis gyermekek türelmetlenül zajongtak a másik szobában, várva, hogy a Jézuska mikor hozza már az ajándékokat. Erzsi be akarta férjét várni, hogy ez is tanuja legyen a kicsikék ártatlan örömeinek. El is küldött érte a tisztelendő úrhoz, de azt hozták hirül, hogy ott nincs. Várt még egy ideig, de ha ő türelmetlen volt s minduntalan ki-kiszaladt az utcza-ajtóhoz: a kisgyermekek még türelmetlenebbek voltak. Már nehezteltek is a Jézuskára, hogy miért jön oly soká: majd sírásra fogták a dolgot: hátha megesik rajtok a szíve.
Tovább már nem lehetett halasztani. Meggyújtotta a gyertyákat, kinyitotta az ajtót, s a kicsikék ámulva szemlélték a fényözönt, mely az egész szobát elárasztá. Soha ilyen örömet! Először csak messziről bámulták a csillogó diókat, a ragyogó czukor-süteményeket, majd közelebbről szemlélték, de a világért se mertek volna hozzá nyúlni. E pillanatban lépett be a tanító. Nagy bundája alatt valamit tartogatott. Neje rögtön észrevette, hozzá lépve kérdezte:
- Hát te hová késtél, talán valami meglepetésben részesítesz bennünket?
- Abban ám - mondá Márton, szétvetve bundáját -, nézd, minő karácsonyi ajándékot hoztam.
S ezzel egy didergő lánykát tett le a földre. Szegényke igazán koldus-rongyokba volt burkolva. Összes batyuja egy zsebkendőbe volt kötve.
- Hát te mit akarsz? - kiáltott rá neje meglepetve -, honnan szedted fel e szegény koldusleánykát?
- Először ültesd a meleg mellé, aztán szegj neki meg egy kalácsot, hadd lakjék jól szegény, lásd, mint didereg, s két napja már, hogy meleg étel nem volt a szájában - utasítá nejét a tanító.
A nő készségesen engedelmeskedett a férjének. Odavezette a didergő lánykát a meleg kályhához, a megszegett kalácsból egy jó nagy darabot adott a kezébe. A kicsiny lányka mohón kapta el, s evett, a mint a száján befért.
- No - fordult férjéhez Erzsi - most már szeretném tudni, mi járatban van itt ez az idegen poronty?
- Azt, kedves párom - mondá a tanító - röviden elmondhatom. Hát tegnap itt hált meg a fogadóban egy vándor komédiás-társulat. A mint a fogadóstól hallottam, ezelőtt pár nappal temették e lányka édes anyját. A fogadósnak nem tudtak fizetni, elszöktek s ezt a lánykát ott hagyták nála zálogba. De neki ez a zálog nem tetszett, mert enni kért. Épen akkor dobta ki a hideg kőre, mikor véletlenül arra vetődtem. Ott nyöszörgött, mint egy eltaposott féreg. Kérdeztem kicsoda, micsoda: németül gagyogott egy pár szót, de én bizony abból egy mukkot sem értettem. De elég volt annyit tudnom, hogy emberi ábrázatot visel, továbbá azt, hogy elhagyott árva. Ekkor jutott eszembe az írásnak eme nevezetes igéje:" aki egy ilyennek gondját fölveszi az én nevemben, engemet fogad be." Asszony! ezt Idvezítőnk mondá: továbbá azt is az írásból tudom, hogy " némelyek nem tudva, angyalokat fogadnak szállásokra." Elhatároztam, hogy ezt a kis árvát, mint karácsony angyalát, én is befogadom házamhoz: a hol heten megélnek, jut ott a nyolczadiknak is.
- Itt van ni! - sandalított neje az új vendég felé - saját gyermekeinek nem tud ajándékot venni karácsonyra s egy idegen kenyérpusztítót hoz a házhoz. Még ilyen felfordult világot nem értem.
Jó sok időbe került, míg a szegény Márton kibékíthette duzzogó feleségét. A többi gyermekek is úgy húzódtak a jövevénytől, nemcsak mert rongyos volt, de azért is, mert nem tudott velök beszélni.
Egy szóval, Márton úr karácsonyi meglepetése nem szerzett valami nagy örömöt a kis családnak.
Egy hét múlva azonban a környéken mindenki elösmerőleg nyilatkozott a tanító nemes tettéről, a ki maga is olyan szegény s magának is annyi gyereke van, s midőn Gárday József földesúr felesége meghallotta, hogy a fogadott kis árva egy szót sem tud magyarul, rögtön meglátogatta a tanítót s kérte őt, hogy adná át neki a kis német leányt, hogy az az ő kislányával németül társaloghasson: s jutalmul mindjárt egy ötvenessel kínálta meg a szegény tanítót.
Gárday sok jóval volt a tanító családja iránt s kérelmét nem utasíthatták vissza. A kis német lány pár nap múlva átköltözött az úri kastélyba. Mikor Emi kisasszony egyik viselt ruhájába felöltöztették, olyan szépen nézett ki, hogy mindenki megkedvelte volna.
A kisasszony nagyon megszerette a kis társalgó leánykát. Megtudták tőle, hogy Máriának hívják s hogy Németország Berlin fővárosából való volt az édes anyja.
- Látod - szólt Réthi úr megmutatva nejének az ötvenest -, Krisztus küldötte hozzánk azt az árva kis koldust, hogy megajándékozzon bennünket: íme ajándékából szépen felruházhatom gyermekeimet és te mégis panaszkodtál.
- Márton - kérlelte neje - beösmerem hibámat, engedj meg, most már látom, hogy a jótét által gazdagít Isten.
Most át kell ugranunk öt évet. Előzőleg megemlítjük, hogy a kis Mária Emi kisasszony társaságában mindent tanult. Szépen fejlődött. A nagyságos asszony nem úgy tekintette, mint fogadott cselédet, hanem mint lánya barátnőjét. Tíz éves korában került Gárdayékhoz s évről-évre kedvesebbé vált. A tanító is évről-évre mindig kikapta karácsonykor az ötvenest s hozzá még több ajándékot. Mari nem feledte el soha, hogy a jó tanító úrnak mennyit köszönhet. Ha ott hagyja a hideg kövön, meglehet, megfagy, vagy ha tovább vánszorog is, koldus-botra szorul s nyomorult élete lesz. Nem is mulasztott el semmi alkalmat, hogy kifejezze iránta háláját. Minden karácsony szombatján meghívták a tanító családját Gárdayékhoz s mindegyik gyermek számára fényes meglepetés várt.
Mintegy négy évre azon karácsony után, mikor Mari Gárdayékhoz került, véletlenül az a kis batyu, melyet magával hozott s a tanító felesége a padlásra vitt föl, előkerült. A tanító úr, mint valami régi emléket, elvitte azt Marihoz. Ebben volt keresztlevele: azonkívül egy pár levél, melyet anyjához intéztek szülei, hogy hagyjon fel a kósza élettel, térjen vissza szülei hajlékába, mindent elnéznek, mindent megbocsátanak.
Mari könnyezett és megmutatta a levelet Gárday úrnak, ki rögtön intézkedett, hogy Mari nagyszüleinek viszonyairól biztos tudomást szerezzen. Két hét múlva meg is jött a válasz. Nagyon meglepő volt ez. Mari nagyapja és nagyanyja pár év előtt haltak el. A tudósításban meg volt említve, hogy leányuk, Mari anyja, a háztól egy színésszel elszökött, titkon házasságra léptek s úgy vándoroltak országról országra. Volt még e nőnek két testvére: ezekre szállott az összes örökség, de a végrendelet kötelességökké tette, hogy nővérük, ha valamikor hazakerül, vagy annak a gyermeke, tízezer tallért kapjon.
A szerencsétlen komédiás-asszony esküvőlevele Mari birtokában volt, anyja halott-levelét a szomszéd városból megkerítették s Gárday Marival személyesen ment el Berlinbe, hogy a gazdag örökséget kézhez vegyék.
Így lett az árva koldusleányból egyszerre gazdag kisasszony: de nemcsak gazdag, nemcsak szép, hanem mi fő, nagyon jó is volt. Gárdaynak egy ifjú rokona, Terebesy Dezső fővárosi ügyvéd nagyon megszerette Marit s tizenhét éves korában oltárhoz is vezette.
Ki volt boldogabb most, mint Réthi Márton?, mert Mari kikötötte, hogy az ő násznagya csak Márton bácsi lesz. Volt is olyan lakodalom, hogy hetedhét országra szólott a híre s mikor a tisztelendő úr ebéd alkalmával hosszas beszédben elősorolta, hogy Mari miért választotta násznagyául azt a jó, egyszerű tanítót: mindenkinek könnyek csillogtak a szemében s Mari odahagyva egy pillanatra vőlegényét, Márton bácsihoz ment, gyermeki szeretettel átölelte s össze-vissza csókolta. Márton bácsi csak törülgette a szemét, sehogy sem akart sírni, de utoljára is azon vette észre magát, hogy a kis menyasszonnyal együtt ő is zokogott. Sírtak ott többen is. Az örömnek könnyzápora hullott.
A kis menyasszonyt a fővárosba vitték. Egy pár hét múlva Márton bácsi is fölkerült Pestre, Miska fia betöltötte tizenkettedik évét: szegény fiú nagyon szeretett volna tanulni, de apjának nem volt tehetsége rá, hogy taníttassa. Rászánták magokat, hogy beadják asztalos inasnak.
- Már csak ha bevetődtem ide a fővárosba, - e szavakkal üdvözölte Terebesynét - nem mulaszthattam el, hogy a nagyságos asszonyt meg ne látogassam. Miska! Csókolj kezet!
- Ejnye, Márton bácsi, - feddőzött az ifjú nő - hát ezt érdemeltem én attól, a kit apám gyanánt tisztelek? Merjen csak nagyságolni majd bepöröltetem a férjemmel.
Ekkor aztán elkezdtek egyről-másról beszélgetni. Szó szóra jött s Réthi uram fölhozta, hogy Miska sehogy se szereti a mesterséget, inkább óhajtana tanuló lenni, de biz abból semmi sem lehet, mert nem adja ki a költség.
- Hát csak ez a baj? - kérdezte Mari. - Azt nem engedhetem meg, hogy az én kis testvérem olyan pályára menjen, amelyhez hajlama nincs. Itt marad nálam, kitaníttatom én. Egy szót se tegyen ellene, ne is hálálkodjék Márton bácsi, én többel tartozom önnek: életemmel, boldogságommal, ön nekem édes apám, Miska testvérem, a mit teszek, nem szívesség, de kötelesség.
- Óh áldott karácsony! - kiáltott elfogultan a tanító -, áldott Jézus! te küldted koldusruhában hozzám ezt az angyalt, hogy boldogítson s gazdagítson engem és szegény családomat.
Miskát ott kellett hagynia. Szerette volna, ha szárnya van, hogy repülhessen nejéhez s minél hamarább közölje vele az örömhirt. S mikor végre hazaért, s neje átölelte, ajkán megfagyott a szó, csak sírt, zokogott s bele került egy negyed órába, míg közölhette vele szíve örömét.
- Látod, asszony! - szólt végre mikor egészen nyugodttá lett. - Jól mondtam én azt, a mire az írás tanított:" némelyek nem tudva, angyalt fogadnak szállásukra" - s gyakran a koldusnak üres tarisznyájában rejlik Istennek gazdag áldása!
- Igazad van, Márton - mondá a nő -, legyen áldott a nagy Isten, hogy jót tenni téged megtanított.
Szinte nem volt olyan hét , hogy ne gondoltam volna arra ,hogy kellene a blogomat csinosítgatni, töltögetni receptekkel és sok más számomra hasznos témával, de sajnos ez nem sikerült. Annyira besodornak a hétköznapok, hogy nincsen időm, sem energiám ide irogatni.
Gyorsan telnek a napok. Újra itt van a karácsony napok múlva. Rövidebb volt most az advent időszak , de jól sikerült . Készült cipősdoboz, tudtunk szánkózni, hóembereket építeni .A vasárnapi gyertyagyújtások is jó hangulatban teltek a gyerekekkel. Most kicsit felgyorsulnak az események itthon a szokásos sütés főzések miatt. Még egy karácsonyi koncertre is sikerül remélhetőleg eljutnunk a napokban, így a hangolódás még jobb lesz. Holnap van az utolsó tanítási nap , aztán indul a téli vakáció! Tervezünk korcsolyázást, kirándulást az ünnepek után, úgyhogy aktívak leszünk a szünetben is.
Kellemes készülődést kívánok Neked is Kedves ide látogató!!!
Az uborkák tegnap bekerültek az üvegekbe . Így is ès úgy is.A nagy üvegben kovászolódik krumplival ,a kicsik fermentálódnak télire.
A fermentált ubik karácsonykor lesznek kibontva , hogy a kovászos ubi íze és zamata az ünnepi asztalon is megtalálható legyen.🥰
,,Ez egy régi bevált technika a zöldségek, gyümölcsök hűtő és fagyasztó nélküli tartósítására. A fermentálás főzést, cukrot, citromsavat és ecetet sem igényel, hanem kizárólag a termény felületén megtalálható jótékony baktériumok végzik a munkát, így tápértéke lényegesen nagyobb, mint egy befőttnek, vagy ecettel eltett savanyúságnak, ráadásul, ha jól csináljuk, a zöldségek roppanósak, de könnyen haraphatóak maradnak. Sok tartósítási eljárás - különösen az ipari megoldások - a természetes baktériumok megsemmisítésére, az étel sterilizálására törekszenek. Így azonban a táplálékunk "halott", és sokkal kevésbé táplálja a bélflóránkat.
Probiotikum, amit laktózérzékenyek is fogyaszthatnak
Számtalan különbözőféle fermentálási, erjesztési eljárás létezik, amikor különböző típusú baktériumok végzik a munkát, a szójaszósz, a sör, a bor, az ecet és a kovász is fermentálással készül. A zöldségek és gyümölcsök fermentálása során a levegőben is megtalálható lactobacillus baktériumok végzik a munkát, ezért a baktériumok neve miatt tejsavas erjedésnek is nevezik a folyamatot. A laktózhoz és a tejhez azonban semmi közük, így tejérzékenyek is nyugodtan fogyaszthatják a fermentált ételeket!
A fermentálás során megnövekszik a hasznos baktériumok száma, az egészségre káros, rothasztó baktériumokat pedig a savanyítás elején kikapcsolja a sós felöntőlé. A mostani táplálkozási kultúra lényegesen kevesebb "bélbarát" baktérium bevitelét teszi lehetővé, kevesebben fogyasztanak kovászos kenyeret, aludttejet. A bolti élelmiszerek esetében a minél sterilebb eljárások növelik a termékek szállíthatóságát, és hosszabb eltarthatósági idejét, így viszont sajnos nem jutunk a hozzá a beleinket kibélelő, az ételek emésztését végző, és minket tápanyagokkal ellátó baktériumflórához. Ebben nyújtanak nagy nagy segítséget a fermentált zöldségek.
Még több vitaminhoz és ásványi anyaghoz férünk hozzá bizonyos zöldségekben, mint ha nyers vagy főtt állapotban fogyasztanánk
A legtöbb zöldségek vitamin-, és ásványianyag-tartalma a fermentálás során könnyebben elérhetővé válik a szervezetünk számára, így jobban hasznosul. Például a nyersen nehezebben emészthető, értékes tápanyagait kemény cellulózzal védelmező káposzta, retek, répa, cékla vagy káposzta fermentálás után is friss, harapható, de nyers állapotánál puhább és könnyebben emészthető lesz. Ugyanakkor nem veszti el a benne lévő nyersanyagokat, mint akkor, ha például főzéssel puhítanánk meg.’’
Fermentálás menete az uborkának
1l vizet ( legjobb a szűrt víz) felforralni abba sót tenni pl Himalaya vagy parajdit, de semmi képen ne legyen jódozott a só.
Végre ide is eljutottam. 🙂🥰A tavaszi kerti munkák ,a háztartás és gyerekek teljesen kitöltik az időmet.
Hoztam egy receptet, mert már régen volt..
,,A mit főztek ma ‘’?-híres kérdésből és az itthon talált hozzávalókból született a mai ebédünk.
Hozzávalók:
1-2 db répa
1/2 petrezselyem gyökér
1 db padlizsán
Borsó Ízlés szerint
2 gerezd fokhagyma
5 db spárga
1/2 fej vöröshagyma
1db paradicsom
1kápia paprika
Fűszerek:
2 evőkanál olíva olaj
Fehér bors ízlés szerint
2 csipet szárított kapor
1csipet cukor
Só ízlés szerint.
Csipet szódabikarbóna
1 teáskanál friss citrom leve
2 evőkanál barna rizsliszt
Elkészítés:
A zöldségeket feldaraboltam.
A hagymát megfuttattam az olíva olajon. Utána a feldarabolt zöldségeket a hagymához tettem. Felöntöttem vízzel és főztem , amíg teljesen elfőtte a levét . Sűrű szószos lett a zöldség, Felöntöttem pici vízzel újra és egy gyenge rizslisztes habarással sűrítettem a végén.
Egy teáskanál citrom levével megízesítettem , hogy kellemes savanykás sós legyen a szaft íze. A borsó édeskés íze kellemes ízharmóniát ad a szósznak .
Finom lett!😋😊
Ha valaki kedvet kapna megcsinálni, annak jó étvágyat kívánok hozzá.!
December 31. van . Elfogytak a lapok és a napok is az idei naptárban. Eltelt egy újabb év…
Gyorsan számot is vetek.
Jó érzés tölt el itt legbelül. ❤️A világban zajló rossz eseményeket legtöbbször kizártam a minden napjainkból amennyire csak lehetett és próbáltam, próbáltuk jól megélni a hétköznapjainkat pozitívan és derűsen . Ha éppen rossz hírt kaptam vagy éltem meg azt tanulásnak vettem az utamon és elfogadtam.
Az idén sikerült megismerkedtem az angyalok világával. Részt vettem egy angyalkomunikációs tanfolyamon még az év elején, ami segített abban, hogy kérjem az Ő segítségüket, ha úgy érzem . Kérem és kapom. Jönnek a válaszok a miértekre vagy érkezik a segítség, ha szükségem van rá.Átértékelődtek előttem a dolgok. Megyek teszem a dolgom, közben meg is élem, átérzem.
Kívánom, hogy a következő év is hasonlóan alakuljon itthon.!! 🥰😇
Kedves olvasó !
Kívánok Neked és családodnak Boldog Új Esztendőt 2023-ban!🍀🥂🥰
Egy novellát találtam Fekete Istvántól .
Fogadd szeretettel!
Kellemes olvasást kívánok!
Fekete István: Szilveszter éjjel (1934)
Éjfél van a havas utak s az örök Idő országútján. Az óesztendő utolsó éjfele. Tomboló szél nyargal az éjszakában. Nincs, ami útjába álljon, s a dermedt jegenyék suhogva hajolnak délnek, sziszegve panaszkodnak, és gyökereikkel riadtan kapaszkodnak a fagyos földbe.
Az öreg esztendő szélostora zúgó suhogással vág végig az erdőn, a síkon, és didergő fejüket meghajtják a felhőket érő fenyők éppúgy, mint a száraz kórószálak, melyekről az utolsó magvakat tegnap vitték el az éhes tengelicék.
Zúg a szél az erdőn.
Suhog a tölgyesben, és orgonál a fenyvesben, hol ízekre szakad, amikor belevágódik a hegyes tűlevelek milliós országába. És hordja a havat. Felszedi a tisztásokról, hol nekivágja a fák északi oldalának, hol mohás ágyba kapaszkodnak a hó nyargaló porszemei. Ami aztán megkapaszkodni nem tud: lehull a földre. Nekitámaszkodik a fának, vagy viteti magát új utakon, hol új torlaszok nőnek.
A patakból csak egy keskeny fekete csík látszik. Ott folyik a víz csendesen, szótlanul. Néha felcsillannak itt-ott apró hullámok, mintha tudnák, hogy az őszből jönnek, de a tavaszba mennek. A patak egyik oldalán szinte lóg a keményre tapasztott hó, a másik oldalon kopaszra seperte a szél, mely hideg ujjaival felborzolja a víz fázósan redős tükrét.
A hó alatt ujjnyi jég fojtogatja a patakot. Megkapaszkodik a partokban, és szeretne összeérni, de a hó nagy súlya letördeli a szélét, s a víz hangtalan örömmel konok feketeségbe rántja a betolakodókat.
És a hó halott birodalmában, a havas erdőn rettegve álmodik az Élet. Nincs hang, csak a szél jajgatása, nincs mozgás, csak a jeges ágak vergődése. A nap talán sose kel fel többet, hogy nagy fejű szitakötőket vegyen aranyos, meleg sugarára. Talán elfáradt a messze kelet végtelen útjain, vagy elvesztette áldott tarisznyáját, melyben ott szunnyad a rétek virága, az erdők dús rügye s a fészkek meleg ágya.
Nincs válasz az éjfélbe szakadt éjszakában.
Minden bokorra hódombot rakott a tél. Kicsire kicsit, nagyra nagyot. Vajon miről álmodnak fehér takarójuk alatt kopasz kis karjaikkal a didergő cserjék?
Az erdő egyik szögletében nagyobb hódomb. Azon már ablak is van. Az az erdőőr háza. Csendes, mint a többi fehér halom az erdőben. Ablaktáblái behúzva, eresze majd a földig ér, és nyitott pitvarában szorgalmasan rakja le hideg terhét a szél
Bent, a gerendás szobában álmos lámpavilág. Csizmás ember könyököl az asztalra, és ijedt arcú, öregedő asszony a kályha mellett. Ha a szél megrázza az ablakot, odanéznek, s az asszony ilyenkor a szívére szorítja a kezét.
- Jaj, istenem, csak már itt lennének!
Az erdőőr dörmög valamit. Nem érteni. A szobában ijedt várakozás pattanik néha a bútorokban, és a perceket álmosan őrli a szú a gerendákban. Neki mindegy. Csendbontó kis kapargálása akkor is lehullt a süppedt szobába, amikor hideg arcú öregember feküdt az ágyon kiterítve, üveg rózsafüzérrel darabos ujjai között, meg akkor is, amikor az új erdőőr meghozta a menyecskét a kimeszelt szobába, s az egyszerű vágyak megölelték egymást.
Régen volt. De ezzel a szú nem törődik. Néha felesel a láncos faliórával, melynek ketyegése nélkül rondítana a csend, néha elhallgat, különösen nappal, amikor nem szórhatja időt őrlő fűrészporát a sötétben ijedten dobbanó szívekre.
Az óra éjfélt üt. Rozsdás láncán zörögve szalad lefelé a súly.
Az erdőőr felkel, és odaül felesége mellé. Megsimogatja kezét.
- Boldog új esztendőt, anyjuk!
Az asszony feje még mélyebbre csuklik.
- Mindenkinek. Azoknak is, akik kint járnak... –
És keze fejével megtörli szemét. Rettegve gondol a szélviharos erdőre, hol emberi vadak állhatnak a homályban. Az ura csak most lábalta ki egy ilyen éjszaka emlékeit, most meg a lánya vőlegénye ment el, hogy találkozzon a veszedelemmel, mely a fejük fölött lóg, amíg csak le nem számolnak vele.
Odakünn mintha megroppanna a hó. Az ember előrehajol, mintha szemével is hallgatózna, az asszony meg belekapaszkodik az ura karjába.
- Ne menj ki! Majd zörgetnek.
Megkoppan az ablaktábla. Egyszer... kétszer... háromszor...
Feloldódik az ijedt csend. Az erdőőr felugrik, zárat nyit, és szélesre tárja az ajtót. Elöl zömök, piros képű ember topog be. Akkora kis nevető, fekete szemmel, mint a kökénybogyó, utána szép szál legény, hogy meg kell hajolnia az alacsony ajtóban. Fején kötés.
- Megvan! – lihegi az apró emberke. – Megvan! Boldog új esztendőt! Komámasszony, ölelje meg a Jóskát! Ez csinálta. Amíg rám lövöldözött a gazember: a háta mögé került (mert egészen eszét vesztette az a zsivány, meg a szél is jajgatott), és lerántotta a földre. Alig tudtam a hóban kiválogatni, melyiket üssem, úgy összebomgolódtak. Kétszer is fejbe vágtam, amíg eleresztette Jóskát. Akkor aztán megkötöztük. Most már a csendőrök fogják a községházán.
Boldog zsibongás a kis szobában: hála isten! Hála isten! Ez igazán boldog esztendő.
- Anyjuk, bort! Tegyétek le a puskát! Hozd ki a nagyobbik lámpát! Ennivalót! – Az asszonyka szaporán sürög-forog. Fehér abrosz kerül az asztalra. Hideg hús, fonott kalács. Boldog nevetés. Összekoccannak a poharak.
- Derék ember vagy, Jóska fiam! Isten éltessen!
A legény azonban szótlan. Jólesik neki az asszony anyás simogatása, de látszik valamit szeretne mondani. Amikor egy kicsit elül a zaj, meg is kérdi?
- Erzsi már alszik? – És elpirul.
Amazok hárman boldogan, nevetősen néznek össze.
- Nézd meg, fiam. Talán még nem feküdt le.
A legény olyan lassan kel fel, mint kit nógatni kell. Aztán benyit a másik szobába.
Amint becsukódik mögötte az ajtó, puha meleg karok fonják körül és a boldogság tüze lángra lobban a sötétben.
- Ó, istenem, nemhiába imádkoztam! Megsegített... – Aztán már alig beszélnek. A nagykemence széles padkáján el nem mondható boldogság álmodik. Akadozó suttogás vergődik a homályban, s a szívekben zsongó muzsika zendül. Néha megsimogatják egymás kezét, néha felsóhajtanak, mintha siratnák a perceket, melyek soha vissza nem térnek. A sötét zugokban hangtalan nevetés hancúrozik, és a szú is elhallgatott a mestergerendában. A vágyódásban fulladozó gondolatok már messze járnak, már rakják a fészket, a puhát, a meleget.
De eljár az idő. Messze keleten a nap mégiscsak nyakába akasztja áldott tarisznyáját, hogy elhozza a fényt, a meleget, a szeretetet. És jövetelének tollas kis hírnöke, a kakas megszólal az ablak alatt:
- Hajnal van, újév hajnala! Ébredjetek!
Elült a szél. Odafagyott a szikrázó, ébredő, fehér erdőhöz. Cinkék kopogtatják a jeges ágakat, és szánkó csilingel valahol az utakon. A faluból a muzsikaszó alig ér el idáig. Csak mint a méhdöngés. Néha a klarinét vékony hangja száll az erdő felett, néha a nagybőgő mormog.
Vadlibák húznak magasan, frissen észak felé. A patakparton piros lábú vadkacsák tollászkodnak, és a nádasban most ballag hazafelé a róka.
A kis erdei ház kéményéből vidáman kanyarog felfelé a füst, nevetnek a napfényben az ablakok. A fiatalok már fél órája búcsúznak a törött fájú kiskapuban. A legény a puskaszíjjal játszik, és még a kiskabátja is ki van gombolva.
- Hát májusban? – kérdi.
A lány csak bólint, és ő is megfogja a puskaszíjat. Kezük összeér.
Csoda, hogy meg nem csordulnak az ereszek, és kakukk nem kiált a dérvirágos vadkörtefán.
Mintha május lenne.
Üdvözöllek! Lassan végére érünk a 2025-ös évnek. Néhány óra és belépünk 2026 kapuján. Ez az év is nagyon gyorsan eltelt . Nem tudom más hogy...
