2022. december 24.

Karácsonyi történet

Áldott, boldog karácsonyt kívánok kedves ide látogató!🎄

Újra egy kedves történetet kerestem Fekete Istvántól. 

Fogadd sok szeretettel!

Fekete István: Karácsony éjjel

 

A konyhából behallatszott a tűz pattogása, de aztán betették az ajtót s a kocsmában csend lett. A bádog lámpaernyő karimája némán hajlongott a repedezett gerendán, és amint a láng megbillent, mintha valaki sóhajtott volna.

Az ablakok arcán csendesen szivárgott a cseppé hűlt pára, az ajtókilincs ferdén állt, mintha valaki be akarna jönni s a székek úgy álltak az asztalok mellett, mintha fáradt karjukkal szívesen az asztalra könyököltek volna.

A kilincs bólintott, az ajtó óvatosan kinyílt. Egy ember jött be, aztán egy asszony. Vállukon hó.

- Jó estét.

- Jó estét - bólintott Zimányi -, esik?

- Esik.

- Hová?

- Palánkra. Oda várnak bennünket, karácsonyra.

Persze, karácsony van. Régi karácsonyok villantak fel Zimányi emlékei között, de aztán hamar elhamvadtak, elfáradtak...

A kocsmáros odaállt a vándorok elé.

- Mi kellene?

- Csak pihennénk, ha szabad.

Az asszony fáradtan felnézett.

- Kenyeret kérnénk. Pénzért.

Zimányi megfogta a kocsmáros kabátját.

- Adjon szalonnát is... karácsony van.

Gondolkodó csend lett. A vándorok előtt egy kis vörös mókus ült az asztalon, és a kenyérhéjat eszegette. Okos, fekete szemével körülnézett.

- Szelíd?

- Mint a gyerek. 

Zimányi felkelt, nehézkesen odament az asztalhoz, és megsimogatta a mókust.

- Nem adja el?

- El nem adom, csak úgy odaadom. Jobb dolga lesz...

Zimányi pénzt tett az asztalra.

- Egyedül vagyok… eljátszogatok vele… ez lesz az én karácsonyom…

Diót hozatott a kocsmárossal, s a mókus észre sem vette, amikor gazdái elköszöntek.

Zimányi hazaindult. Zsebre rakta a diót és a mókust is.

- Ehetsz útközben is, ha akarsz.

Lassan lépegetett hazafelé. Az út, mint a bársony. Botja nem koppant, arcára hópehely esett. A falu végén kis erdő s az erdőn túl Zimányi háza. Jó lenne, ha várakozó lámpás intene belőle, de nincs már senkije.

Nem nagy a hó, mégis nehéz a járás, az erdő fái között álmos köd ül. Megállt, botjával a hóra ütött.

- Milyen puha, akár a párna. Hideg sincs.

Azzal leültek az árok mellett. Megcsörrentek a diók, a mókus kiugrott a zsebből és felszaladt az öregember vállára.

- Ne csiklandozz, te, csak egy kicsit pihenek.

A mókus leugrott a földre. A hónak szabadság szaga volt. Az erdei csend susogni kezdett s az ágak ugrásra ingerelték. Az árokparton bodzafa állt és ijedten ébredt fel, amikor a mókus végigszaladt rajta.

- Mit akarsz?

- Szállást keresek. Az ember elaludt és én elszöktem... nem tudod,hol találnék szállást?

- Eredj a Bükkhöz.

A mókus átlendült az öreg bükk alsó ágára.

- Azt mondta a Bodza, hogy te adsz nekem szállást.

- Nem adok. Nincs, de ha lenne, se adnék.

- Majd ad más.

De nem adott a Kőris se, a Cser se. Csak az öreg Tölgy mondta meg kereken.

- Nem szabad! Ne kérdezd, miért, nem szabad. 

Zimányi ekkor már mélyen aludt az árokparton. Azt álmodta, hogy egy hideg kéz nyúl a kabátja alá, de nem a pénztárcáját, a szívét keresi.

Arca sárga lett, feje előrebukott a kínban, hogy megmozduljon, de nem tudott.

A kis mókus ekkor ért oda. Felugrott az öregember vállára és lerázta magáról a havat, az öreg nyakába.

Erre már felébredt Zimányi. Mélyet lélegzett, aztán tántorogva felállt. De mi ez a hideg a nyakánál? Odanyúlt és eszébe jutott a mókus.

- Hát te ébresztettél fel, te? Bizony jó, hogy felébresztettél...

Megkereste botját és lassan lépegetve elindult hazafelé. Zsebében megzörrentek a diók, s amikor otthon meggyújtotta a lámpát, körülvették a régi bútorok.

A mókus az ágy karfájára ugrott, leült elgondolkodva, mert ő sem tudta, hogy mért nem kapott szállást a fáktól. Nem tudta, hogy Zimányinak szíve és zsebe mindig nyitva volt szegénynek, vándornak, mindenkinek, s az ilyen embernek nem lehet elhagyatottan, árokparton meghalni.

Nézte egymást ember és mókus. A kályhában halkan dúdolt a szél, a felhőket elkergette, aztán nagy csend és nagy békesség lett kint és bent.

Aludt az öregember és aludt a kis mókus karácsony éjszakáján. 










2022. december 13.

Advent , cipősdoboz

 Újra elérkezett az   Advent időszak. A döbbenetes csak az, hogy már a 3. gyertyát is meggyújtottuk az adventi koszorún. A napok  egyre közelebb érnek a naptár végéhez.Hamar elment, elrohant  ez az év is.



A cipős dobozunk  is elkészült már ,és hétfőn le is lett adva a helyi velencei Általános  Iskolánkba. Velencén az általános iskolát a  Baptista Szeretet szolgálat működteti, (amiért őszintén szólva hálásak is vagyunk a mostani iskolák helyzete miatt. )

December 13. volt a határ idő, így ezen is túl vagyunk  már. Az idén egy 12-13. évkörüli lánynak küldtük a dobozt. A dobozok kiosztása itt lesz Velencén a nevelő otthonban.Most legalább azt is tudjuk, hogy hol került kiosztásra a  mi dobozunk. 

Idén nem sikerült túl jól a dekorációja a doboznak , mert alig akadtak itthon kellékeim. Abban a tudatban voltam, hogy van itthon akril festékem , tévedtem, mert beszáradtak. Így nagy választék nem volt a színekből. Azért össze hoztam nagy nehezen a dobozt, de nem igazán nyerte el a tetszésemet…..

A doboz tartalma :

Volt benne: Cukorka, szaloncukor, notesz tollal, egy filc készlet , túsfűrdő, levendula szappan, 2-db vastag karácsonyi zokni, egy pici pipere táska, egy karkötő, vattakorongok, fogkefe, fogkrém, egy karácsonyi fellógatható dísz.

Remélem örömét fogja lelni a megajándékozott?!?



Az idén jó hangulatban telik az Adventi időszakunk. Már várjuk a decembert 16.-át. Az lesz az utolsó tanítási napjuk Ingridéknek ebben az évben. Utána csak január 9-én fognak menni újra suliba, oviba a gyerekek. Addig is reménykedünk, hogy lesz hó a téli szünetben és tudunk majd szánkózni is .?…

Szerencsére hóval már találkoztunk a napokban. A Vértesben már behavazott hétvégén, ahol a hétvégi kis házikónk van. Ma is kimentem a gyerekekkel suli után egy kis hó nézőbe. 🥰❄️❄️Élvezték- élveztük.❄️ Alig akartak haza jönni . 😍Nagyon feltöltött a kint lét. Csend volt és nyugalom. Az erdő és a hegyek tőlünk kb  100 m -re vannak . A kisvárosban szinte semmi hó nem volt. Ott 1 C fok volt és, ahogyan mentünk fel a házikóhoz mindent  hó borított. Ott mindig 3-4 C fokkal hűvösebb van, mint itt nálunk itthon, ahol lakunk .

Jó volt nézni, hogy a gyerekek boldogok és élvezik a havat. 🥰







 

Kellemes Ünnepi készülődést kívánok a kedves idelátogatóknak.🙂🌲❄️





2022. május 12.

Fenyő rügyből

 Fenyő rügy szirup és fenyő rügy itóka készült. 

Az itóka fermentálva lesz: Méz, Ánizs, fahéj, kardamonnal és 1 ek. mézzel ,vissza hűtött forralt vízzel .

A szirupot mézzel készítem. A fenyő rügyeket mézzel öntöttem nyakon.

❤️ Szeretem a gyógynövényeket !





2022. május 11.

Epres-csokis kevert süti

  • Végre eljutottam ide is, hogy receptet töltsek fel.Ez az Ász receptem mostanság, amit mindig variálok.Gyorsan elkészül és sok féle gyümölcsöt ,magvakat lehet a hozzá tenni.


Hozzávalók:

10 dkg margarin
25 dkg cukor
25 dkg liszt ( kiváltható egy része dióval,mákkal,mandulával)(most 5 dkg darált mákkal és 1 evőkanál chia maggal )
A lisztből gluttén menteset használtam (Miklos)
2 tojás
2dl tej (Én növényi , rizs tej)
1/2 csom sütőpor
1 cs vanilliás cukor
 
A margarint,tojásokat ,cukrot ,vanillia cukrot kikeverjük ,majd hozzàöntöttem  a tejet.Végül hozzá kevertem a száraz hozzávalókat. 
Közepes tepsit kikentem  margarinnal és kiliszteztem.
Beleöntöttem a masszát a tetejére dobáltam  a gyümölcsöt.Jelen esetben eper darabokat és néhány ét csoki darabkát 180 C fok-on sütöttem kb 30 percet




















2022. április 16.

Húsvéti Mese

Elérkezett a tavasz és újra húsvéthoz lapoztunk a naptárban.

Úgy repülnek el a napok, hogy azt veszem észre, hogy újabb hétnek a végére értünk. Egyre több növény virágzik és egyre jobban zöldül elek a fák lombjai🥰

Egy kis jó idő is jöhetne már, de nem panaszkodom …


Kedves látogató!

Kívánok :  Áldott , szép húsvéti ünnepet!!

Most újra egy húsvét mesével gazdagítom blogomat és  ma este nálunk is megismerhetik a gyerekek ezt a kedves kis húsvéti mesét.


MÓRA FERENC: A HÚSVÉTI TOJÁSOK

Az erdő közepében, egy vén cserfa alatt kicsi házikó állott. A házikóban lakott Tapsi úr a feleségével meg a két gyerekével. Rendes, jóravaló erdei nyulak voltak Tapsiék, és bár hosszú volt a fülük meg kurta a farkuk, senkinek az erdőben panasza nem lehetett ellenük.




Egy reggelen, éppen újév reggelén, Tapsiné azt kérdezte az urától:
– No, édes apjukom, mit főzzek ma ebédre?
Az öreg nyúl egyet-kettőt szippantott a pipájából, és azt mondta:
– Jó lesz egy kis takarmányrépa. Ha meg találsz a piacon édes káposztatorzsát, hozhatsz belőle a gyerekeknek.A gyerekek nagyon szerették a káposztatorzsát, és örömükben mindjárt ugrálni kezdtek az asztal körül. Tapsiné asszony pedig a cseléddel elment a piacra.



Hanem jó félóra múlva már vissza is jött megint, átfázva a nagy hidegtől, tüsszentve, és üres kosárral.

– Hol van a répa? – kérdezte az öreg nyúl.
– Hát a káposztatorzsa? – kérdezték a kicsinyek.
– A káposztatorzsának már elmúlt az ideje, a répáé még meg sem jött. A vásáros kofák a nagy havazás miatt be se jöhettek a falvakból, még csak gyönge fahéjat sem tudtam venni. Egy pár fiatal fának szóltam ugyan visszajövet, de ők azt mondták, hogy ebben a kegyetlen hidegben nekik is kell a héjuk. Az öreg nyúl megvakarta erre hosszú fültövét, a kicsinyeknek pedig sírásra állott a szájuk.Kevés szecska volt ugyan még a kamrában, de ilyen napon, újév napján, még a mezei egér asztalán is különb ebédet tálalnak föl.Az öreg nyúl egyet-kettőt szippantott a pipájából, és azt mondta:

– Baj, hát baj, de azért nem kell ám mindjárt sírni!Aztán odafordult nyúlné asszonyhoz, hogy öltöztesse fel jó melegen a gyerekeket. Az asszony fel is öltöztette őket, meleg kendőt is kötött mindegyiküknek a nyakára, hogy köhögést ne kapjanak a reggeli ködben.

– Gyerekek – mondta az öreg nyúl –, menjetek át a tisztásra az erdész bácsihoz. Köszöntsetek rá illedelmesen, mondjátok, hogy boldog újévet és jó egészséget kívántok neki, és hogy jó szívvel venném, ha valami kis finom főzelékfélével segítene rajtunk.
A gyerekek mindjárt szaladni akartak, de az apjuk utánuk szólt:
– Azt mondom, ne bácsikázzátok az erdész urat, hanem szólítsátok tekintetes úrnak.

Az anyjuk pedig azt mondta:
– Meg ne álljatok a jégen csúszkálni! Ha meg azokkal a bolondos vizslakölykökkel találkoztok, kerüljétek el őket okosan, hogy fogócskát ne játsszanak veletek megint.




A gyerekek kézen fogva mentek az erdőn át, az erdészlak felé. Meglehetősen jól viselték magukat, csak néha böktek meg alattomban egy-egy havas bokrot, hogy egy kis havazást csináljanak.Az erdész urat a kert alatt találták a három kisfiával. A kisnyulak elmondták a mondókájukat, az erdész meg tüstént beküldte a fiait az erdésznéhez, hogy adjon valamit a nyulaknak, adott is négy-négy nagy répát.Kisnyulak a répákkal hazafelé mentek. Mikor az ismerős erdőbe értek, jókedvük kerekedett, és futkosni kezdtek.

Azzal ijesztettek egymásra, hogy „Jön a róka!”, aztán nagy versengéssel iramodtak házuk felé.



Aznap nyúléknál igen jó ebéd volt. Első fogásuk répaleves, aztán pirított répa répamártással, a harmadik fogás répafőzelék, végül kirántott répa 


A télnek vége lett, és a nyulak egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy a hó elkotródott a házuk tájékáról, és hogy régi ismerőseik, a vándormadarak megint ott csicseregtek a fák között, csodálatos dolgokat mesélve idegen országokról, hol a télen jártak.



A nyulaknak most már nem kellett többé az erdészhez fordulniok, ha megéheztek, mert az erdő tele volt bársonyos fűvel és illatos herével. Hanem azért nem feledkeztek meg erdészékről. Az öreg nyúl azt mondta:
– Ilyen nagy úrral jó fenntartani a barátságot, és nem lehet tudni, mi lesz a jövő télen.
Éppen húsvét éjjelén volt, mikor a legnagyobb csendben furcsa egy társaság sompolygott az erdészék kertjébe.

Tapsién voltak meg a rokonságuk. Aztán tapsi úr jött, ez meg akkora húsvéti tojást hentergetett maga előtt, amelynél nagyobbat és szebbet sohse láttam. Kék bársonyból volt ez a húsvéti tojás arany abronccsal. 


Aztán jöttek a többiek, ők meg kosárban, pici szekérben hozták a sok húsvéti tojást. 


Mikor a kertbe értek, serényen munkához láttak. A kicsinyek ügyes fészkeket raktak a fűben, a bokrok alatt, az öregek meg óvatosan elosztogatták a tojásokat a fészkekben. Mikor elvégezték a munkájukat, usgye!… visszairamodtak az erdőbe.

Másnap az erdész már korán reggel lent járt a kertben. Később leszólította a gyerekeket is:

– Gyerekek – mondta –, nekem úgy rémlik, mintha nyomokat látnék a kertben. Ha itt jártak, akkor itt is hagytak valamit. Jó lesz egy kicsit körülnézni a bokrok alatt.
A gyerekek szétfutottak a kertben, aztán itt is, ott is hallatszott az örömkiáltásuk, amint egy-egy húsvéti tojással megrakott fészekre bukkantak.



Az a kékbársonyos, aranyabroncsos tojás, melyet Tapsi úr maga görgetett be a kertbe, tele volt cukorral.


Én is megkóstoltam, mert éppen akkoriban vendégségben voltam az erdészéknél, és egész komolyan mondom, hogy alig ettem még ennél édesebb cukrot.

Vége 

(Kép forrás:Pinterest)



2022. január 1.

2022

 Új év , új remények  ! Viszlát 2021 !

Ennek hitében  kívánok 

SZEBB és JOBB 2022-es Új Esztendőt !!🥂🍀🙂


Fekete István

Január

Két ember járja az erdőt. Egy öreg és egy fiatal. Csizmás mind a kettő, de amíg a fiatal gumicsizmát visel, amelynek szárán kihajlik a gyapjúharisnya, az öregen avult bagariacsizma van, és csapzott szakálla összekeveredik a kopott vidragallér szőrméjével.

Az öreg időnként köhécsel, a fiatal ilyenkor megáll, és leplezetlen undorral néz a pocsolyás erdőre.

- Utálat! – mondja. – Utálat!

- Igen – bólongat az öreg –, igen, magam is belátom, de tudod, fiam, az úgy volt, hogy jöttek a felhők…, egyre csak jöttek…

- És?

- És sírtak-ríttak, hát mit tehettem volna?

- Megüzentem, apám, hogy mit csinálj!

- Igen, ez igaz, de tudod, fiam, nem voltam jól. Hörghurut, meg a hasam is…, a májam is… Szóval, gyenge voltam. Feküdtem is néha…

- Azt látom. Feküdtél, ahelyett hogy szétverted volna ezeket a felhőcondrákat.

Ekkor a hátuk mögött megzörrent a bokor, és egy szánalmasan elázott kis róka surrant melléjük.

- Mondtuk neki, ha szabad közbeszólnom, a favágók is káromkodtak, de hogy a fuvarosok miket mondtak…!

- Hallgass! – sziszegett az öreg, és még a botját is ráemelte a csapzott rókára, akinek farka úszott a sárban, és vékony bundájában úgy didergett, hogy rossz volt nézni.

- Miért hallgasson? – és a fiú szánakozva nézett a reszkető rókára. – Miért hallgasson? Beszélj, Róka Gyuri, azt mondják, néha fején találod a szöget.

- Beszélnék én – suttogta a róka –, de hová lett az én szép hangom? Hiszen hallod, csak hehegek, mint egy rekedt bagoly. Máskor ilyenkor már kemény havon ugattuk a csodálatos Holdat, és szerelem volr a szívünkben, de most tudod, mi van benne? Víz! Nézd meg a bundámat, hát bunda ez? Ki tudná ezt jobban, mint te? Csak esett meg esett, és kedves jó édesatyád az orrával volt elfoglalva meg a májával, ahelyett hogy fagyot hozott volna meg havat, amitől tömött lesz a szőr, mint a vánkos, fényes, piros, meleg, szóval, amilyennek lennie kell.

Róka Gyuri ezek után bánatosan a fenekére ült, és erősen vakaródzott.

- És egyetlen bolhám sem hagyott el, még ezt is hozzátehetem, mer a sok esőtől a bőröm alá bújtak.

Ezenközben erősen sötétedett, pedig délelőtt volt még, és az öregember orrán kövér esőcseppek szaladtak végig, a fiatal arca pedig kipirult ettől a maszatos látványtól. Dühösen kikapta apja kezéből a botot, és felcsapott vele a felhők közé.

- Megálljatok – ordította –, megálljatok!

Éppen egy nagy hasú, özvegy felhő vitorlázott felettük, s olyan gyászos ködfátyol lengett utána, hogy a földet súrolta.

- Ó – siránkozott a felhő –, ó komisz világ! Jaj a szegény özvegynek! Máskor nem beszéltek így előkelő özvegyekkel…

- Azt mondtam, hogy állj meg, mert kivágom ahasad…!

- De fiam! – s az öreg kihúzta magát. – Dámákkal nem lehet így beszélni… Szégyellem magam. A mi időnkben…

A fiú szembefordult az öreggel, és úgy nézett rá, hogy az ijedtében majdnem letaposta Róka Györgyöt, aki szerfelett élvezte a jelenetet, bár fogai összeverődtek ázott bundájában.

- Csak keményen – suttogott György –, ha szabad közbeszólnom, csak keményen… És kérlek, ne hallgass kegyes apádra, aki majdnem rám lépett, és akkor tisztelettel bár, de beleharaptam volna nevetséges ikrájába.

A nagy felhő megállt hallgatózni.

- Feljebb! – üvöltött a fiú akkorát, hogy a fákról lepergett az esőlé, a füvek kiemelkedtek a sárból, a nagy felhő pedig behúzta hasát, és sértődötten emelkedni kezdett. 

- Ez kegyetlenség, fiam, nem bírom nézni…

- Hát ne nézd, a fene egye meg, ne nézd!

- Igen, igen – lelkendezett Róka György –, ne méltóztasd nézni, és ha szabad mondanom, nem lenne meglepő, ha nyugdíjba vonulnál. Mivel azonban én ezt nem mondhatom, tehát nem is mondom.

Az öreg egy darabig még nézte a fagyos avart, az esőcseppek gyönggyé fagyott cseppjeit, aztán szó nélkül elfordult, és elballagott a távoli, kopasz dombhát felé. A fiú nem is nézett utána.


A felhők már olyan magasan voltak, hogy alig lehetett látni őket, s az erdő egyszerre kivilágosodott. A bokrok között megszólaltak a cinkék, a csókák vidáman rikkantottak a tündöklő magasságban, és a róka megrázta szárazra fagyott bundáját.

- Egészen megfiatalodtam – mondta.

És elindultak a dombhát felé. Amerre mentek, fagyosan tiszta lett a levegő, s a ködök alattomossága ijedten csapott fel a felhők alá.

A dombhát előtt mély szakadék, és távolabb egy kökénybokor mellett mintha az öregember feküdt volna.

A fiú hosszan nézte.

- eredj oda, Róka György, nézd meg, mi van vele!

A róka egy-két ugrással ott volt, aztán szokásos óvatossággal körülszaglászta a fekvő alakot. Később a lengő farkát leengedte, ami rókáéknál a gyász jele.

- Azt hiszem, uram, vége… – lihegte visszaérkezve. – Jó atyád el méltóztatott patkolni… Ámbár öreg csizmára nem vernek patkót.

A fiú megfordult, és kicsit elgondolkodott.

– El kell temetnünk – mondta, és botjával megkavarta a felhőket a jeges magasságban. És nagy csend lett egyszerre, mert szitálni kezdett a hó, aztán sűrűsödött, végül vastagon hullott.

Állt a fiú, és lábánál hasalt a róka.

A táj tiszte, nyugodt és békés lett egyszerre, és lassan elállt a hó is.

Akkor a fiú odament a fehér halomhoz, ahol apja feküdt, és apja botjával nagybetűkkel ráírta a hóra, hogy:


D E C E M B E R


A róka – mint gyászoló közönség – bánatosan kucorgott, és a havat nézte, de kaján szeme cinikusan csillogott.

- Úgy látszik – gondolta –, Januárnak is csizmaszárba szállt már az esze, hiszen úgyis elolvad…


De aztán mélyet sóhajtott, és meghajtotta magát Január előtt, ahogy illik.

- Mély részvétem – mondta.

(Keletkezési ideje ismeretlen.)





2021. december 25.

Karácsonyi üdvözlet

 Kedves látogatóm!

Szeretnék Neked és családodnak Kellemes karácsonyi Ünnepet kívánni! 🎄🎁

Idén is hoztam egy számomra kedves írást.Fogadd szeretettel!

Fekete István


Karácsony. 1938


Az égi pitvarban nagy a sürgés-forgás. Csillagokat verő nagy karácsonyfák állnak sorban, és az angyalok röpködve akasztják ágaikra az ajándékot.

A fák alatt főangyalok dirigálnak:

- Ezt ide akaszd, fiam, azt oda!

Egy-két szent is nézi a nagy készülődést, mert ilyen nagy ünnep az égben is csak egy esik évente.

Szent Péter is otthagyta a nagy kaput, és kulcsait csörgetve ballag egyik fától a másikhoz.

- No, lesz megint boldogság odalent… – és  egészen belefeledkezik az örömbe, ami majd a Földön lesz.


Pedig egy kis angyal már régen rángatja az égi kapus palástját:

- Szent Atyám… Szent Atyám! Valakit be kellene engedni…

- Miféle valakit? – bosszankodik Péter. – Ilyenkor igazán békén hagyhatnátok az embert. Ki ija-fija?

- Nem tudom – szeppen meg a kis angyal –, de nagyon rendes formájú ember…

- Ide való vagy nem ide való?

- Azt hiszem, ide való…, bár valami kis foltja mintha lenne… De most olyan nagy ünnep van, Szent Atyám…

Péter kiballag a nagy fák közül, és már messziről látja, hogy a kapu előtt didergő emberrel nincs nagyobb baj. Hajszál híján tisztán juthatott volna az égbe… hát ilyen könnyelműség!


Az ember didereg, nézni is rossz. Péter pedig hunyorog:

- Innét nem látni jól… Itt vannak, fiam, a kulcsok. Nézd meg jól az atyafit, aztán engedd be, ha szíved úgy diktálja… De saját felelősségedre…

A kis angyal vidáman zörög el a kulcsokkal.

- Majd lemossák odabent –



A fák pedig készülnek serényen. A népek nagy karácsonyfája. A csillagok már ragyogni kezdenek, és a fák alatt most kapja meg minden nép, amit megszolgált, amit – nem évek, de évtizedek alatt – összeimádkozott, összesírt, összekínlódott.


Az égi íródeák megáll minden fánál, és számba veszi az ajándékokat. Egyik fánál egy kis vita támad.

Valaki orgonáló, mély hangon mondja:

- …az már lejárt, fiam. Ezek idevalók…

- Húsz éve mindig idetettük…

- Mondom, hogy lejárt. Imre herceg is ott volt, amikor ki lett javítva a lista. Igaz-e Imre?

A szelíd szemű Imre csak bólint.

- Ott voltam. Magam is kértem. Ez az igazság, Vencel bácsi, hiszen maga is tudja.

Vencel, a csehek öreg szentje, azonban úgy áll a csomagok mellett, mint a zsandár.

- Föllebbezést adtam be, István… Most várom a választ…

Ekkor érkezik a csoporthoz Szent László, akinek kivételképpen meg van engedve, hogy hordhatja kardját, melyet annyit koptatott a kereszt védelmében.

- Hogy állunk, István bátyám? Kész a fa…?

- Kész lenne, de Vencel okoskodik. Fellebbezett…

Szent László – csak szokásból – zörrent egyet a kardján…

- Látod-e, Vencel, ilyenek vagytok Ti. Fellebbeztek! Arra nem gondolsz, hogy országodban több a sarlóskalapács, mint a kereszt…

Vencel most már szomorú:

- Igaz, igaz, de én is szeretem a népem.

Egy kis égi postás röppen ekkor Szent Vencel mellé.

- Tessék ezt aláírni, Vencel bácsi! Múltkor is elveszett egy vevény. Itt a levél.

Vencel elolvassa a nagy levelet, és csüggedten int:

- Vigyétek! Elvesztettem…


A három magyar szent aztán reszkető kézzel új csillagokat akaszt a magyarok karácsonyfájára. A csillagok fényleni kezdenek és tűzbetűket írnak az égre: Kassa, Losonc, Léva, Ungvár, Beregszász, Komárom, Fülek…

Ragyog a fa! Imre herceg könnyez is egy kicsit – mindig ilyen lágyszívű volt –, és amikor az angyalok felkapják, hogy leszálljanak vele a földre, Szent László odalép a legidősebbhez.

- Várj, fiam! Üzenet is van. Mondd meg a maradék magyaroknak, hogy vigyázzanak a visszakapott régi csillagaikra, mint a szemük világára! Elég szégyen, hogy húsz évig másnak ragyogtak… Erről most már kár beszélni. Legyen vége odalent a széthúzásnak, a marakodásnak, az úrhatnámságnak, a nyegleségnek, a káromkodásnak, a rongyos hatalomvágynak és az üres fecsegésnek. Mondd meg, fiam, hogy magyar és magyar között nincs különbség, és csak az számít, hogy ki mennyit dolgozott és mennyit szenvedett és mennyit imádkozott.

- Ne felejtsd el, fiam! De szigorúan beszélj velük, mert jó nép ez, becsületes nép, de könnyelmű, és elfeled mindent!

- Mondd meg, fiam, hogy öleljék magukhoz az új csillagokat, és vigyázzanak, vigyázzanak!

Hát majd vigyázunk!!!


(1938)


Megjelent a Műkedvelő Útmutató c. folyóirat I. évfolyam 5.










2021. december 20.

December ,Advent

 A blogolás teljesen kimarad mostanában.Nincsen időm és kedvem sem. 

Most fásult vagyok. Magával rántott a borongós idő, a világban zajló negatív történések.

Csalódott  vagyok! Csalódok folyamatosan az emberekben.Ok nélkül esnek a másiknak. Mintha megőrültek volna …. Nem értem miért jó a gyűlölködés.?!🤔

Hála itthon minden rendben van és ez ad erőt a mindennapokban .

Készülünk a gyerekekkel a karácsonyra. Lázban vannak. Számolja Ingridke a napokat vissza a Jézuska érkezéséig . Gyuszika is ügyeskedik.Rajzolunk, ragasztunk, festünk. 

Sokat mesélünk a Mi gyerekkorunk karácsonyi emlékeiről nekik.🎄🥰 Szeretik hallgatni.🥰

Idén nem sikerült a cipős doboz adományozásom. Most  családon belül ment több segítség, mint amennyi szokott. Ez most így alakult.

Karácsonykor szeretnék újra írni ,hozni egy kis történetet.Remélem lesz energiám és kedvem.

Ha ide látogattál , akkor Neked is kívánok meghitt készülődést a ünnepre.







2021. február 9.

Viszlát

 Véget ért egy szakasz az életünkben!😕

10 hónapig rágódtunk azon, hogyan lenne jobb Borsikának Majd január végén döntöttünk , mert lépni kellett.
Borsika elköltözött  10 napja egy új és szebb élet reményében .Olyan helyre érkezett ,ahol több fajtabeli madár él,így reménykedünk ,hogy újra párjára talál és boldog papagáj életet élhet.
A Suttogó Madársegítő Alapítvàny fogadta be őt új lakóként.
Borsinak elmenetele előtt sokat mondogattuk,hogy el fog költözni és lesznek új madár barátai.
Ilyenkor figyelt ránk  értelmesen mindig.💗💗Talán megértette,mert úgy érkezett meg új helyére,mintha ott lakott volna már rég óta.?!!
Énekelt,beszélt az első percektől fogva. Most is jól érzi magát a beszoktatási időben is.Ez megnyugvást ad az amúgy sajgó szívünknek,mert Nekünk nagyon hiányzik még. 😌A gyerekek nagyon kiborultak,amikor elment.Majd egy órán át vigasztalhatatlanul sírtak,de ez tünt a legjobb megoldásnak,hogy megy.Ingrid por allergiája miatt ezt láttuk a legideálisabb megoldásnak.Párt hozni is szerettünk volna  Neki ,de bevallom őszintén Vili halála annyira megviselt,hogy új papagáj jöveteléhez nem sok kedvünk és energiánk volt...
Nincsen Dó-Ré-Mi, Boci-Boci,Körté- fa és Hull a pelyhes,Magyar nép mesék és az a sok-sok duma,ami naponta ment majd 9 évig.
Furcsa,de hogy látom azt,hogy jól viseli az új életét,megnyugvást érzek  itt belül.Itthon magányos volt nagyon.😞Amikor láttuk,hogy igazgatja  egyedül a fészek helyét,majd bele sajdult a szívünk.❤️😞
A papagájok csapatokban élnek a természetben és nem a magány   jellemzőéletükre ,így ez lehet a legideálisabb környezet neki.
Az alapítvány tulajdonosa és  egyben Borsi gondozója nagyon jól érti a dolgát .Jól bánik a madarakkal és Borsival is.
Nehéz most ezt megszokni,hiszen mégis  csak Ők voltak a ,,tollas gyerekeink,,,főleg addig,amíg a gyerekek meg nem születtek!!❤️
Hiszem azt ,hogy az idő múlásával majd enyhülni fog a hiánya !!!
Boldog Új  Életet kívánunk Borsikának !!❤️❤️❤️❤️




2020. december 26.

cipős doboz



 Az idén is készült cipős doboz. Először az volt a terv,hogy az idén kihagyjuk ,mert a vírus miatt talán nem a megszokott módon fog működni az ajándékok kiosztása. Aztán, ahogy telt az idő egyre jobban azt éreztem,hogy nem kellene ezt a hagyományt megszakítani,mert akkor azt fogom érezni,hogy véget ért valami,ami már annyira szívemhez közel áll. Így aznap,amikor ez az űr beférkőzött a gondolataimba mondtam a férjemnek,hogy Én mégis készítek össze doboznyi ajándékot ,mert a szívem azt súgja ezt ne hagyjam ki az idén sem. Pont aznap este jött szembe velem itt az interneten egy cikk a Baptista cipős doboz gyűjtő akcióról. Így nem volt kérdés,hogy készítsek e össze ajándékot . 

Gyorsan elkészítettem azt a bizonyos díszes dobozt,ahogyan minden évben szoktam. Amíg aludtak a gyerekek délután nyugodt körülmények között pingáltam,ragasztottam a dobozt és újra jó érzés töltötte el a szívemet-lelkemet,hogy valakinek örömet fogok szerezni az idén is.

December 16-án útnak indult a kis ajándék doboz,ami sok szeretettel készült.Remélem a célba ért doboz örömöt okozott a megajándékozott 14 év körüli fiúnak is,akinek szántuk.?!!💝




2020. december 25.

Karácsonyi jó kívánság

          •  Kedves Látogatóm!

Kívánok egészségben,szeretetben gazdag ,boldog , békés karácsonyi ünnepet!!

Minden évben egy karácsonyi mesét szoktam megosztani itt a blogomban .

Most is ezt teszem! A választásom erre a mesére esett,mert van neki sugallata a mostban...........

Sok szeretettel:

Wass Albert

 Nagyapánk ott ült szokott helyén a kandalló mellett, s olykor egy-egy bükkfahasábot vetett a sziporkázó tűzre. A szűzdohány füstje kék felhőbe burkolta pipázó alakját ott a nagyszoba végiben, s ezüstös szakállán olykor megcsillant a láng.

Mi gyermekek a mennyezetig érő, gyertyafényben izzó karácsonyfa körül álltunk elfogódottan, és izgalomtól elmeredt szemmel, és sóvár pillantásokat vetve a karácsonyfa alatt fölhalmozott ajándékokra, hűségesen elénekeltük a Mennyből az angyal összes verseit.
Ének után apám fölolvasta a betlehemi csillag történetét a Bibliából, elmondtuk közösen a karácsonyi imádságot, s azzal nekiestünk a játékoknak, akár karámba szorított birkanyájnak az éhes farkascsorda.
Kis idő múltával nagyapánk megszólalt ott a kandalló mellett a maga érdes vénemberhangján:
– Aztán tudjátok-é – kérdezte -, hogy miképpen keletkezett tulajdonképpen a karácsony?
– Akkor született a Jézus Krisztus – felelte Margit húgom okosan új babaháza előtt térdepelve, s nagyapánk bólintott rá.
– Ez igaz – mondta -, mert hogy ő volt az Úristen legnagyobb karácsonyi ajándéka az emberi világ számára. De maga a karácsony már régen megvolt akkor. Ha ideültök mellém a tűzhöz, elmondom, hogyan keletkezett.
Köréje gyűltünk a szőnyegre, mindegyikünk valami új játékot cipelve magával, s figyelmesen lestük a száját, mert nagyapánk nagyon szép és érdekes meséket tudott ám.

– Hát az úgy volt – kezdte el, miután nagyot szippantott a pipájából -, hogy réges-régen, amikor Noé apánk unokái megépítették volt a Bábel tornyát, s annak ledölte után nem tudták megérteni egymást többé, mert az önzés összezavarta a nyelvüket, az irigység és az elfogultság egyre jobban és jobban kezdett elhatalmasodni ezen a földön. Aki nem volt olyan ügyes, mint a szomszédja, azt ölte az irigység, hogy a másiknak szebb háza van.
Aki rest volt megművelni a földjét, az irigyelte azt, akinek szebb búzája termett, s mikor az irigykedés már igen-igen elhatalmasodott az embereken, akkor megszületett benne a gonoszság. A rest lopni kezdett, a tolvaj gyilkolni, s a kéregető rágyújtotta jótevőjére a házat.
Addig-addig, hogy egy napon aztán az Úristen odafönt az égben megsokallotta az emberek gonoszságát, s rájok szabadította a sötétséget és a hideget.
A nap eltűnt az égről, a vizek befagytak, s a rablógyilkos számára nem termett többé semmi az elrablott földön. Nagy fázás, éhezés és pusztulás következett ebből az egész emberi világra. Mikor pedig már közeledett erősen az idő, mikor minden emberi életnek el kellett volna pusztulnia a földön, az Úristen odaintette maga mellé kedvenc angyalát, a Világosságot, és ezt mondta neki: “Eridj le, hű szolgám, s nézz körül a földön, melyet gonoszsága miatt pusztulásra ítéltem. Vizsgálj meg minden embert, asszonyt és gyermeket, s akinek még megtalálod egy csöpp kis nyomát a jóságnak, annak gyújtsál gyertyát a szívében. Én pedig majd az utolsó előtti napon alánézek a földre, s ha csak egy kicsike világosságot is látok rajta, megkönyörülök az emberi világon, s megváltoztatom az ítéletet, amit kiróttam rája.”
Ezt mondta az Úristen, s a Világosság angyala alászállott a földre, hogy teljesítse a parancsot.

A föld sötét volt és hideg. Mint a csillagtalan, zimankós téli éjszaka, olyan. Az emberek tapogatózva jártak az utcákon, s akinek még volt egy darabka száraz, fagyott kenyere, az elbújt vele a pincék mélyére, hogy ne kelljen megossza mással. Egy birkabőr bundáért meggyilkolta apját a fiú, s akinek még tűz égett a kemencéjében, az fegyverrel őrizte szobája melegét a megfagyóktól. Az angyal nagyon-nagyon elszomorodott, hogy hasztalan járta az emberi világot, mert nem talált benne sehol egy fikarcnyi jóságot sem.
Lassanként kiért a városból, s ahogy a dűlőúton haladt fölfele a hegyek irányába, egyszerre csak összetalálkozott a sötétben egy emberrel, aki egy döntött fát vonszolt magával kínlódva.

Kiéhezett, sovány ember volt, s csak szakadt rongyok borították a testét, de mégis húzta,
vonszolta magával a terhet, bár majdnem összeroskadt a gyöngeségtől.
“Minek kínlódsz ezzel a fával? – kérdezte meg az angyal. – Hiszen ha tüzet gyújtanál belőle magadnak itt, ahol állsz, megmelegedhetnél mellette.”
“Jaj, lelkem, nem tehetem én azt – felelte az ember. – Asszonyom, s kicsi fiacskám van otthon, kik fagynak meg, s olyan gyöngék már, hogy idáig nem jöhetnének el. Haza kell vigyem nekik ezt a fát, ha bele is pusztulok.”
Az angyal megsajnálta az embert, és segített neki a fával, s mivel az angyaloknak csodálatos nagy erejük van, egyszerre csak odaértek vele a sárból rakott kunyhóhoz, ahol a szegény ember élt.

Az ember tüzet rakott a kemencében, s egyszeriben meleg lett tőle a kicsi ház, s míg egy sápadtra éhezett asszony s egy didergő kisfiú odahúzódtak a tűz mellé melegedni, az angyal meggyújtott egy gyertyát az ember szívében, mert jóságot talált abban.
“Édesanyám, éhes vagyok…” – nyöszörögte a gyermek, s az asszony benyúlt a rongyai közé, elővett egy darab száraz kenyeret, letörte az egyik sarkát, s odanyújtotta a gyermeknek.
“Miért nem eszed meg magad a többit? – kérdezte az angyal.
– Hiszen magad is olyan éhes vagy, hogy maholnap meghalsz.”
“Az nem baj, ha én meghalok – felelte az asszony -, csak legyen mit egyék a kicsi fiam.”
S az angyal ott nyomban meggyújtotta a második gyertyát is, és odahelyezte az asszony szívébe.
A gyermek leharapott egy kis darabot a kenyér sarkából, aztán megszólalt:
“Édesanyám, elhozhatom két kis játszótársamat a szomszédból? Ők is éhesek, s nincs tűz a házukban. Megosztanám velük ezt a kis kenyeret, meg a helyet a tűznél!”
Az angyal pedig meggyújtotta a harmadik gyertyát is, és odaadta a kisfiúnak, aki boldogan szaladt ki a gyertyával a sötét éjszakába, hogy fénye mellett odavezesse kis társait a tűzhöz és a kenyérhez.
S pontosan ekkor érkezett el az utolsó előtti nap, és az Úristen alánézett a földre, s a nagy-nagy sötétségben meglátott három kis pislákoló gyertyalángot. És úgy megörvendett annak, hogy az angyal mégis talált jóságot a földön, ha nem is többet, csak hármat, hogy azon nyomban megszüntette a sötétséget, visszaparancsolta a napot az égre, s megkegyelmezett az emberi világnak.
S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennünk lévő rosszat.




 





December

Üdvözöllek! Lassan végére érünk a 2025-ös évnek. Néhány óra és belépünk 2026 kapuján. Ez az év is nagyon gyorsan eltelt . Nem tudom más hogy...